A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.
Angela Pun, Paul W. Lewis
White Lotus Press, 2002.
Ahogy a cím is mutatja, a kötetben 49 lahu mese található. A lahuk egy nagyjából egymillió fős népcsoport akiknek többsége Dél-Kínában, kisebb része pedig más délkelet-ázsiai országokban él. Nyelvük a tibeto-burmai nyelvek csoportjába tartozik.
Ez a kötet egy lahu nyelvű gyűjtemény fordítása. Az eredeti 1939-ben jelent meg, egy Ai Pun nevű baptista lelkész tollából, aki maga is mesemondó volt, és sokat tett a lahu kultúra és nyelv megőrzéséért. A fordítást a lánya kezdeményezte (aki maga is lelkész). A válogatásra láthatóan kihatott az újfajta vallási háttér, és a mesékben is kiemelt szerepet kap Isten tisztelete, de az előszó szerint a mesék és a kultúra megőrzése volt az elsődleges cél. A kötet első felében lahu eredetmondákat olvashatunk, a második felében pedig népmeséket.
Az első néhány történet a világ teremtését mesélte el. Az egyik kedvenc pillanatom az volt, hogy a Teremtő, mielőtt munkához látott volna, rengeteg ideig gondolkodott (állva elnyűtt hét pár cipőt, ülve elnyűtt hét széket, fekve elnyűtt hét ágyat), hogy előre gondosan megtervezzen mindent. Még arról is szó esett, hogyan késztette forgásra a földet. A teremtést az állatok eredetével foglalkozó történetek követték; az egyik kedvencem azt magyarázta, miért dülled ki a páva ánusza táncolás közben. Egy másikban a cickány olyan szép temetési beszédet mondott, hogy mindenki megdörzsölte az orrát elismerésképpen - ettől nyúlt ki az orra.
Fénypontok
Érdekes legenda magyarázta, miért élnek a lahuk a hegyek között: a Teremtő többször is segíteni akart nekik, hogy inkább a termékeny síkságokon éljenek, de ahányszor választani kellett (szimbolikusan), mindig a hegyeket választották (a dai nép pedig, akikről később lesz szó, a síkságot).
Kapcsolatok
A teremtés után viszály tört ki a Teremtő és egy óriás között - és ebbe a történetbe egy csomó ismerős motívumot belesűrítettek, amíg a felek először versenyeztek, majd kölcsönösen megpróbálták elpusztítani egymást. Volt kozmikus bújócska, elcsalt futóverseny, elcsalt repülési verseny, kilenc nap az égen, örök sötétség, de még özönvíz is. Végül a Teremtő csellel tudta csak megölni az óriást. A maradványait megőrölte és ágyúval kilőtte a levegőbe: ebből lettek a legyek és termeszhangyák (ez ismerős motívum volt, az ágyún kívül).
Az emberek teremtésének történetében érdekesen összefonódtak a kelet-ázsiai elemek (tökből született emberiség, zsák formájú első gyerek, állatok által felnevelt ősök) a keresztény motívumokkal (tiltott fa, kígyó, első emberpár, égig érő létra, felégetett gonosz város). Felbukkant viszont egy ismerős kisebbségi motívum is, az elveszett írásé: a Teremtő a lahuknak süteményre írva adta át az írást, amit ők megettek, így saját írásuk nincs ugyan, de a szívükben hordozzák a szavakat. (A kínaiak is elveszítették az agyagtábláikat, de ők visszamentek és kértek újat).
Állatok világába átlépő brazil, skót, togói mesékre hasonlított a halász története, akit egy sárkány levitt egy tó mélyére, hogy segítsen a lányát kibogozni egy halászhálóból. Más ismerős mesetípusok is szerepeltek a könyvben, például A buta fiú, aki ugyanúgy, mint a magyar mesékben, mindig pontosan követte az anyja utasításait, és mindent, amit hazavitt, rosszul kezelt. Volt még állatvőlegény (jelen esetben csak egy emberi fej), állatmenyasszony (Az árva, némi bújócskával kiegészítve), elcserélt aranyhajú gyerekek (a három szenvedő gyerek), és Aladdin is.
Az ügyeletes trickster a patkány volt, aki a medvét ejtette át hasonló trükkökkel, mint Törpeszarvas.
Ki a következő?
A pumi nép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése