2022. december 29., csütörtök

Az év mesemondó pillanatai, 2022.

Tavaly év végén írtam először ilyen bejegyzést, és szeretném folytatni a hagyományt. Jó érzés visszatekinteni rá, mi mindent csináltam mesemondóként tizenkét hónap leforgása alatt.

2022-ben összesen 42 fellépésem volt, nem számítva a sok-sok Világszépes esti mesét és tábori pillanatot. Egy-egy fellépés sokszor több előadást foglalt magába egy napon belül, így biztonsággal állíthatom, hogy több száz mesét mondtam el az idei évben is, több száz lelkes mesehallgatónak.

Sok klassz utazásom volt: januárban Stuttgartban meséltem, májusban Spanyolországban töltöttem három hetet, a népmese napját szeptemberben szokás szerint Erdélyben ünnepeltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon, októberben pedig megjártam a Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivált. Emellett áprilisban Zágrábban is töltöttem egy hétvégét, ahol a mesemondó akadémia diákjainak tartottam órákat.

Egy új kedvenc visszatérő felkérésem is van. Az év elején meghívást kaptam Sándor Erikától, hogy meséljek a Beadingschool tagjainak. Erika gyöngyfűzéssel, gyöngyékszerek készítésével foglalkozik, és köré közösséget is teremt. A Beadingschool gyöngyös doboza kéthavonta érkezik a közösség tagjaihoz, és mindig egy adott tematikához válogatott kincseket, mintákat rejt magában. Az én feladatom az lett, hogy kéthavonta tartsak egy-egy online mesemondó estet, szintén a dobozok témái szerint. Azonnal beleszerettem a feladatba, és a gyöngyözésbe is. A honoráriumom részeként immár nekem is jár a doboz, amiből csillogó dolgokat készíthetek - a témák pedig minden alkalommal izgalmas kihívás elé állítanak. Ahogy Erika a gyöngyöket válogatja, úgy én a meséket. Idén volt többek között indiai, görög, tulipános, és Luca-napi mesemondás is. A csapat tagjai fűzögetnek, miközben mesélek. Nagyon barátságos, szeretni való pillanatok ezek. Online fonó.

Az idei év kiemelkedő pillanatai, sorrend és a teljesség igénye nélkül:

A "Megfigyelések" témájú Világszép tárborhoz, amelyen 12-15 éves kiskamaszok vesznek részt, különleges mesetárat állítottam össze az idén: az egész Fianna-legendákból állt. Amellett, hogy imádom a Fiannát, végre volt lehetőségem egész héten át tartó "folytatásos" mesélésre, amelynek során a fiatalok megismerkedhettek az egyes hősökkel, és követhették újabb és újabb kalandjaikat. (Bónusz: a történeteket sikerült a tábor foglalkozásaihoz válogatni, zsonglőrködéstől zeneszerzésig). Annyira jól sikerült a dolog, hogy azóta is kérnek újabb és újabb Fianna-kalandokat, amikor ellátogatok az otthonokba.

***

Már korábban blogoltam róla, de továbbra is kiemelkedik a nyári élmények közül a Világszép Mesetábor utolsó napja, ahol a gyerekek megleptek minket egy egész Törpeszarvas-előadással. Erről itt olvashattok.

***

Tíz év után ismét eljutottam az egyik kedvenc fesztiválomra, a guadalajarai Mesemaratonra! Részletesen itt blogoltam róla. Kiemelkedő pillanat, amikor hajnali háromkor telt háznak meséltem spanyolul a Csudacsirkét, és mindenki együtt zengte, hogy "Mit? Mit? Mit?". Bebizonyosodott, hogy félálomban is tudok spanyolul mesélni...

***

Az Aquincumi Múzeum által rendezett őszi AmfiFeszten a katonavárosi római amfiteátrumban léptem fel. Az egész rendezvény nagyon király, de a kedvenc pillanatom az volt, amikor Androklész és az oroszlán történetét meséltem. Amikor odaértem, hogy "és akkor megjelent az arénában egy rettenetes oroszlán...", a közönség nagyot derült. Nem értettem, miért. Később megtudtam, hogy pont abban a pillanatban sétált el mögöttem valaki egy rettenetesen cuki kiskutyával, akinek enyhén oroszlánformája volt.

***

Szintén Aquincumban voltam Samhain hétvégéjén is, kelta legendákat mesélni. Szeretem ezeket a múzeumi programokat, főleg a beöltözés miatt. Az esti felnőtt előadást tűzfénynél tartottuk, a múzeum melletti dombtetőn. Nem volt nagyon hideg, és rengeteg ember jött el, így remek hangulat uralkodott a tűz körül. Kezd hagyománnyá válni, hogy nincs Samhain aquincumi mesélés nélkül...

***

Szintén az egyik kedvenc munkám volt idén a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumba látogató tajvani fotókiállítás. Tajvani mesékből állítottam össze hozzá egy kisebb repertoárt úgy, hogy szerepeljenek benne bennszülött, hakka, és han kínai történetek is. Nagyon élveztem a kutatást, és még inkább a mesélést. Ellátogattam a Kossuth Lajos Általános Iskolába is, ahol nem álltam meg, hogy el ne meséljem az "Illatos szellentések" című, rendkívül mókás hakka népmesét...

***

A Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztiválon több csodás pillanat volt, mint amennyit fel tudnék sorolni. Amúgy is részletesen blogoltam róla korábban. Ha ki kellene emelnem párat, most hirtelen ezek jutnak elsőre eszembe: a Lost Stories előadásunk Lilyvel; az Open Hearth este, amikor három fantasztikus mesemondóval együtt állhattam (ülhettem) színpadra, és a "Pletykás asszonyok" feminista verzióját meséltem, a közönség nagy derültségére; valamint a közös esti mesélés Peterculterben, ahol nem csak meséltem, hanem hallgattam is egy csomó csodás történetet. Borzasztóan szerettem a Hungarian Halloween előadásomat is.

***

Szintén rengeteg pillanatot őzök kincsként a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválról. Ezekről is blogoltam már. Sok kapcsolódik közülük kamaszokhoz, például a Vigadó Kézdivásárhelyen, ahol a Jiraiya-legendát meséltem, és egy csapat lány szinte táncolt a hátsó sorban a lelkesedéstől. Vagy a telt ház a gyergyói könyvtárban, ahol megkérdeztem, tudják-e ki az a Thor, és a legnagyobb szájú srác rögtön felkapta a fejét, hogy "hát egyértelmű!". Vagy a Petőfi iskola tornaterme Csíkszeredán, ahol a tanárok aggódva ültek, hogy vajon mit kezdek 60+ kamasszal, és a végén vastapsot kaptam.

***

Stuttgartban volt alkalmam találkozni magyar gyerekekkel, akik ismerik a könyveimet. Beszélgettem velük és meséltem is nekik. Emellett a házigazdáim elvittek egy városi sétára, és bepillanthattam a kulisszák mögé, ahogy az általam gyűjtött tündéres mesékből kincskereső játékot álmodtak meg a gyerekek számára.

***

Februárban a Tág Világ Iskolában meséltem, és utána a gyerekek rajzoltak a mesékhez. Egyik kép jobb volt, mint a másik. A kedvencem: "Ez itt Thor, ez itt az ivókürt, ez meg itt a csillár, amit Thor levert az ivókürttel."

***

A Győri Könyvszalonon a szombat reggeli mesélésre egyetlen kislány jött el az anyukájával. Egymás között angolul beszéltek, de a kislány magyarul kérte a mesét. Néha, amikor izgalmas dolog történt, megállított, és lelkesen tolmácsolta az anyukájának. Nagyon bájos VIP előadás volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése