Könyvtáras-ottalvós

Vannak fellépések, amikre nem lehet nemet mondani. Amikor például megkérdeztek, hogy szeretnék-e benn aludni a Miskolci Herman Ottó Gimnázium könyvtárában, és Halloween alkalmából rémtörténeteket mesélni a kamaszoknak, muszáj volt azonnal igent mondanom. Benn aludni egy könyvtárban! Kár, hogy akkor nem volt ilyen, amikor én voltam kamasz. De legalább most pótolhattam.

Délután ötre érkeztem a könyvtárba, amikor még nagyban zajlott a Halloween-ünnepség előző szakasza. A diákok csoportokban dolgoztak, hogy megalkossák a suli szörnyeit; minden csapat szörnyet tervezett, rajzolt, történetet alkotott, majd egyenként bemutatták a végeredményt a háromtagú (szintén diák) zsűrinek. Már itt éreztem, hogy jó helyen vagyok: A rajzok és az ötletek színesek voltak és szórakoztatóak, vécé mellé pisilő fiúkat büntető kísértet-takarítótól a büfét kirabló szörnyetegig. A csapatok pluszpontokat kaphattak minden jelmezért, amik között szintén volt egy-két lenyűgöző darab (és jó sok arcfesték).

Amíg a zsűri elmélkedett, addig következtem én a meséimmel. A könyvtár szabad terének közepén rengeteg babzsák tornyosult, rajtuk keresztül-kasul heverő boszorkányokkal és zombikkal; még a villanyt is lekapcsoltuk, így lett igazi a hangulat. A szörnyeteg királykisasszony meséjével indítottam (ki mondta, hogy a magyar népmesék nem Halloween-kompatibilisek?), utána következett közkívánatra Hoichi és a kísértetek japán legendája. A két mese után a fiatalabb korosztály hazavonult, az idősebbek pedig leadták a pizzarendelést, majd nekiálltak tököt faragni. Közben szólt a zene, repültek a lufik, előkerültek a sütőtökös muffinok, és úgy egyáltalán remek volt a hangulat. Egészen egyedi sütőtök-költemények születtek, amiket aztán kivittünk az udvarra, hogy teljes gyertyás pompájukban is megcsodálhassuk őket.

A pizza és a töklámpások után ismét mesemondás következett. Mivel ezt a korosztályt lehetetlen megijeszteni, elővettem Mary Culhane és a hulla történetét; ezt nemrég járattam be Erdélyben, és elég gusztustalan és hátborzongató ahhoz, hogy élvezetes legyen (plusz vagy egy bátor női főhőse). Mellécsaptam még Szigmund és Szinfjötli vikinges-férfarkasos legendáját is, hogy teljes legyen a szörnyfelhozatal. És ha már a szörnyeknél tartottunk, a vacsora után felállítottunk egy kivetítőt is, amin a Hotel Transylvania volt műsoron.

És még nem értek véget az esti könyvtári kalandok, sőt. Mivel akadtak, akik már látták a filmet, két polc közé bevackolva az érdeklődőknek spontán gyorstalpalót tartottam szerepjátékból. Kiszedtük a kockákat a Cluedo dobozából, és miután megegyeztünk, hogy látták a Gyűrűk Urát és a Hobbitot, és tudják, mi fán terem a tünde (hehe), rögtön bele is vágtunk egy rövidebb kalandba. Azt imádom a kiskamaszokban, hogy nagyjából 5.4 másodperc alatt jönnek bele a szerepjátékba, és onnantól kezdve én szórakozom a legjobban a kreatív megoldásokon és a mindent elsöprő lelkesedésen. A nyári táboros élmény után ezúttal sem kellett csalódnom. Három kalandozónk életveszélyes csapdákon jutott át, trollokkal küzdött meg, váratlan varázslatoknak esett áldozatul, és lemeccselt jó néhány törpe-tünde konfliktust, de az utolsó pillanatban (értsd: két perccel takarodó előtt) azért sikerült megoldaniuk a küldetést. Születtek azonnali poénok, ment a csapatmunka, és semmi kétségem nincs felőle, hogy maradandó lesz az érdeklődés az új mesemondói műfaj iránt...

Ahhoz képest, mekkora buli volt a könyvtári Halloween, a csapat becsületére legyen mondva, röviddel éjfél után mind elvonultak aludni a polcok közé rakott kis babzsák-fészkeikbe (némi hálózsákban mászkálás és zseblámpázás után). Hajnali hatig csend volt és nyugalom, és pedig nagyon jót aludtam valahol az Idegennyelvű szekcióban. Reggelire megettük a maradék muffint és banánt (volt, aki a pizzát is), és mindenkit útnak indítottunk az első órájára.


Minden iskolai könyvtárnak kéne ilyet szerveznie. Ahhoz képest, hogy felnőttként és dolgozni mentem oda, én éreztem magam a legjobban.

Tele vannak az erdők elfelejtett népmesékkel (Népmesék nyomában a világ körül 101. - Anglia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel nem találtam olyan gyűjteményt, amelyben az Egyesült Királyság egyszerre képviseltetett volna, különvettem az országokat.

Forgotten Folk-tales of the English Counties
Ruth L. Tongue
Routledge, 1970.

Ez a könyv felkerült a kihívás legnagyobb élményei közé; szerintem újabb örök kedvencet avattam. Telis-tele van különleges, ismeretlen mesékkel. Ruth Tongue hosszú évek munkájával összerakott néprajzi gyűjtése 1966-ban tűz áldozata lett; a katasztrófa után a hölgy nekiállt, hogy fejből lejegyezze, és az égett papírok közül összeszedje a meséket, amiket ő maga gyűjtött, vagy mások küldtek neki levélben. Sokukat előtte nem is olvasta el, így nem csak a hagyomány, de ő maga is kis híján megfeledkezett a létezésükről. A kötetben kilencven ilyen mese szerepel. Három fejezetre vannak osztva, a fejezeteken belül pedig tematikus csoportokat alkotnak (pl. Sárkányok, Folyók és fák, Természetfeletti lények, stb.). Minden meséhez tartoznak források és jegyzetek, és a könyv tartalmaz egy megyék szerinti mutatót is.

Fénypontok

Sok kedvencet avattam ezzel a kötettel. Szerelem volt első látásra A róka és a tölgyek, melyben egy vadászok elől menekülő rókának fák és növények segítettek (vagy épp nem segítettek) elbújni, míg végül hazaért a férjéhez. Találkoztam ismét a Bodzaboszorkánnyal, akit a saját könyvembe is átemeletem annak idején; remek horror-sztori, amiben egy fa a fő ellenség, és egy talpraesett nagymama a hős. A fák elég sok más mesében is eleven szereplők voltak; Timbertoes és Silvertoes egy tölgy és egy nyírfa barátságáról szólt, A csodás erdő tölgyfái megmentettek egy lányt egy szüzekre vadászó királytól, a Zöld Asszonyok pedig három fáról szólt, melyek közül kettőt kivágott két gonosz testvér, és megbűnhődtek érte. Különösen sokat szerepeltek almafák, melyeket általában tündérek, vagy tündér-lovak (Lusta Lawrence) őriztek meg jószívű emberek számára a mohó szomszédoktól.

A fák mellett állatokról is szólt sok szerethető történet; nagyon tetszett például a Fekete Kiskutya meséje, melyben egy senki által nem kívánt kutyust egy lány hazavitt a családjához, és a kutya sorra megvédte őket egy boszorkány minden átkától. Kutya, macska, és szamár is segített egy kisfiúnak visszaszerezni a tündérek által elrabolt kishúgát A tündérek ködkapuja című csodás karácsonyi mesében, egy lányát kereső asszonyt pedig öszvér, vadászkopó, és öleb (!) segített a Grim (erdei démon) elleni harcban. Az Étel, tűz, társaság meséjében egy kedves, magányos anyókához költözött be egy szó szerinti házitündér...
Olyan mese is akadt, amit megkönnyeztem. A fekete kiskutya mellett ilyen volt Szegény Mall Zarándoklata, ami egy megesett (pontosabban erőszakkal a grófnak eladott) lány életéről szólt, ami egyre rosszabb fordulatokat vett, míg végül egy tisztességes pap érkezett a faluba, aki mindenkit legorombított, aki a lányt (már anyókát) bántani merte, majd a saját hátán cipelte el Canterburybe, hogy láthassa az örökbe adott fiát, akiből érsek lett.

Olyan ősi mesék is szerepeltek a könyvben, mint például az Éjjeli Vadászat, melyet egy fiú véletlenül idézett meg azzal, hogy az erdőben megtalálta és megfújta Herne kürtjét. Vagy a Solway-i Sárkány, amit apálykor a sekély vízbe ásott karókkal öltek meg - ezt a történet a világ legtöbb bennszülött népének hagyományában megtalálható. Sárkányok sok más történetben is felbukkantak, egyikük például kétszer is - először a Winlatter Sziklán álló szerzetes űzte el, másodjára pedig Három Bátor Legény, akik a Blue John néven elhíresült fluoritbányába száműzték a szörnyeteget.
Természetesen akadt más természetfeletti lény is a könyvben - például a mély tavakban élő, halk szavú és gyengéd sellők (Asrai), a legendás Fekete Kutya, unokatestvére a Tündérkutya, másodunokatestvére a Százszorszép Pincsi (nem én találtam ki, becsszó), Black Annis a kék arcú boszorkány, a Shuck néven ismert démonborjú/kutya, vízi pónik (shoopiltee), és mindenféle tündérek ezerféle néven (grig, boggarty, silky, stb.).
Egy mese erejéig még Robin Hood is tiszteletét tette. Mégiscsak Angliában járunk...

Kapcsolatok

Érdekes fordulatot vett az a Hattyúlány-mese, amelyben egy vadász megsebesítette a híres Hét Hattyú egyikét, és az átváltozott lányt hazavitte feleségnek. Amikor azonban a lány felgyógyult, ismét hattyú lett belőle, megtámadta a vadászt, kikergette a házból, a többi hat testvére pedig vízbe fojtotta. A menekülő palacsinta / mézeskalács meséjéhez hasonlított a Cheshire sajt, ami a mennybe ment, miután elgurult a paptól és szétosztotta magát a szegények között.
A szerző megjegyzi, hogy a Mi van a zsebemben mesét valószínűleg Tolkien is ismerte. Itt egy buta óriás és egy okos törpe kötött barátságot, és amikor ellopták egy varázsló birkáit, az óriás zsebébe rejtőző törpe segített mindkettőjüknek megúszni a varázsló bosszúját. Találós kérdésekkel.

Hova tovább?
Walesbe!

Csók nélkül nincs Hófehérke?

A magyar hírek is megemlékeztek arról a világtörténelmi jelentőségű eseményről, hogy Kristen Bell színésznőnek "elgurult a gyógyszere" (ilyen szépen, professzionálisan, ugye), mert nem engedi a gyerekeit Hófehérkét nézni. Repkednek is a kommentek. Megfeministult, megdzsenderesedett szegény. "Már Hófehérke ébresztésével is baj van", kesereg egy főcím, "a meséket is elérte a MeeToo."

Na hát akkor lássuk.

Először is, az idézet szerint a színésznő két kislányát "arra biztatja, hogy a közös meseolvasás alatt nyugodtan kérdőjelezzék meg a mesék olyan momentumait, amiket problémásnak tartanak, teszem azt a Hófehérkét, amiben a nő beleegyezését tulajdonképpen semmihez nem kérték."

Szövegértés: Hófehérke nincs betiltva, csak beszélgetnek róla. Szülő a gyerekkel.
Attól állítólag fejlődik a szövegértésük.
De ezen rögtön lépjünk is tovább.

Mi is a baj Hófehérke felébresztésével? Miért nem lehet úgy hagyni, ahogy nagyanyáink mesélték? Szétrombolják itt a szőke hollywoodi nőszemélyek az évezredes mesehagyományt, őseink bölcsességével megtöltött szent történeteit? Már a mese sem olyan, mint az eredeti?

Hát, akkor elárulom, hogy az "eredeti" Grimm mesében Hófehérkét egyáltalán nem is csókolja meg a herceg.

Először is, az eredeti eredeti verzióban a háborúból hazatérő apja menti meg (erről itt blogoltam).
(Meg arról is, miért nincs olyan, hogy "eredeti" népmese)

Az 1812-es első kiadásban a herceg megtalálja a koporsóban fekvő lányt, és elkéri a törpéktől, mert megtudja, hogy hercegnő, és méltó helyre akarja vinni. Meg gyönyörködni a szépségében. A palotájába szállítja, ahol a szolgáknak kevésbé tetszik, hogy egy halott spinét kell cipelniük fel-alá (a királyfi mindenhová magával viteti a koporsót), ezért egy óvatlan pillanatban egyikük megrázza és megpofozza Hófehérkét, akinek erre kiugrik az alma a torkából, és életre kel.



Későbbi kiadásokban ez odáig szelídül, hogy a koporsót vivő szolgák vagy törpék megbotlanak, és az alma kiugrik a lány torkából.

A csók a Disney-mese híres jelenetéből ismerős mindenkinek.

(Egyébként külön vicces, hogy sokszor pont azok ragaszkodnak a csók szimbolikus erejéhez, akik a Disneyt szokták szidni a népmesék elrontása miatt)

Hófehérke egyébként nemzetközi szinten nem egy különösebben elterjedt mesetípus, eddig csak pár változatával találkoztam. Sokszor törpék helyett rablókhoz menekül (van olyan is, hogy aztán haza, mert a rablók dolgoztatják), de olyat is ismerek, ahol majmokhoz. Azok a kedvenceim, mint például a cajun Snow Bella, ahol az egyik törpéhez megy feleségül, miután megmentik az életét a gonosz mostoha praktikáitól.
A csókolózás egyébként a legtöbb verzióban elmarad.

A mesemondás végén nem szoktam tanulságot levonni, de most kivételt teszek. Tehát, kicsik és nagyok, mit tanultunk ebből?

1. Kristen Bell szövegértésre és kritikus gondolkodásra tanítja a lányait, mesemondással és beszélgetéssel. Ez jó dolog. A mesékről szabad beszélgetni.

2. A népmeséknek számtalan változata van, és mindenkinek joga van azt választani, azt mesélni, amelyik tetszik neki. Hófehérke csók nélkül is Hófehérke.

És akkor mind boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Sokszínű Hollandia (Népmesék nyomában a világ körül 100. - Hollandia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Száz könyv! Száz ország! Több ezer mese! Már túlvagyok a félúton...

The Flying Dutchman
And other folktales from the Netherlands
Theo Meder
Libraries Unlimited, 2007.

A könyv 126 holland mesét, legendát, és egyéb történetet tartalmaz, melyeket a szerző gondosan válogatott, hogy ne csak lefedjék a hagyományos műfajok skáláját, tündérmeséktől a városi legendákig, hanem bemutassák az ország kulturális sokféleségét is. A bevezetőből megismerjük Hollandia történelmét és kultúráját, beleértve a nép lelkületét és a holland konyha egyes alapvető ételeit. Olyan érdekességek is kiderültek, hogy a Bolygó Hollandi például egyáltalán nem a holland hagyomány része, hanem egy angol novella nyomán terjedt el a köztudatban. Voltak viszont helyette igazi holland mesék, amiket a most már online is megtalálható holland népmese-adatbázisból válogattak és fordítottak le, valamint egy rakat modern kori városi legenda is. Minden történet után jegyzetben jelöli a szerző a forrást, a mesemondót, a mesetípust, és egyéb érdekes dolgokat.

Fénypontok

Tetszett (és kicsit Hadrianus császárra hajazott) A király és a katona története, amelyben az álruhás király mindenféle kalandokon esett át egy kiszolgált katona társaságában, aki épp a királyi udvarba tartott, hogy a fizetségét követelje (avagy szétverje a király fejét). A végén persze minden jóra fordult.

A Stavoreni Hölgy

A legendák közül kiemelkedett a Lochem-domb Fehér Asszonyainak története, akik egyszerre voltak segítő és ártó szellemek. A történetben egy szegény legény nyerte el a szerelme kezét azzal, hogy kimerészkedett a Fehér Asszonyok dombjára, és (a lány segítségével) élve vissza is tért onnan. Természetesen szerepel azért a Bolygó Hollandi is a könyvben, bár egy érdekesebb, rövidített formában. Hollandia talán leghíresebb valódi legendája, a Stavoreni Hölgy története - melyben egy gazdag kereskedőasszony vízbe dobatja az értékes búzát a szegények elől, és megbűnhődik érte - sem maradt ki. A mitikus lények közül az utrechti baziliszkuszt tudom kiemelni, amit szokás szerint tükörrel győzött le egy bátor jelentkező.
A legtöbb történet, ami különösen tetszett, a legendák és humoros anekdoták közül került ki. Ott volt például a sztori arról, miért van Februárnak kevesebb napja (azért, mert elkártyázta őket Januárral és Márciussal), vagy az, amikor egy gazdag ember úgy terjesztette el a burgonyát a gyanakvó parasztság körében, hogy kiírta a krumpliföldre, "csak a király eheti" (mire persze szétlopták az egészet). Szintén tetszett a Két boszorkány a borospincében című mese, melyben két fiatal, tapasztalatlan boszorkány rosszul mondta el a megtanult varázsigét, és csapdába esett a pincében, ahová bevarázsolták magukat. Sajnos a sztori nem ért jó véget, de amúgy nagyon szórakoztató volt. Szintén boszorkány szerepelt az Elarázsolt hajó történetében, amelyben a hajóskapitány felesége éjszakántként elkötötte a férj hajóját, és Kínába járt vele.

Kapcsolatok

Egy másféle Bolygó Hollandi

Jancsi és Juliska ezúttal Csokoládéházat dézsmált meg - és ráadásul nem a szüleik tették ki őket, hanem tűzifáért küldte őket a beteg édesanyuk, és úgy tévedtek el. Akadt persze Varázslatos Menekülés, Szépség és a Szörnyeteg, Anyám megölt apám megevett, meg egy érdekes Holle Anyó-Hófehérke keverék is, ahol a mostohalány Bertha hét majom házába költözött be, majd a majmok megáldották egy királyfi férjjel. Érdekes, hogy akadt egy Hófehérke és Rózsapiros verzió a horogra, pedig ez egy alapvetően ritka mesetípus (itt ötven gonosz törpe üldözte a medvévé változott királyfit). Szerepelt egy variánsa annak a pulikutyás magyar mesének is, melyben a gonoszt kutyává változtatják és parázzsal etetik (itt uszkár lett); a végén az ártatlanul bebörtönzött feleség belehalt a szenvedéseibe, ami nekem életszerűbbnek tűnt, mint a happy end...
Az északi népek hagyományaihoz híven szólt egy legenda arról, Miért sós a tenger (itt egy gigantikus sószállító hajó süllyedt el benne), sőt, akadt egy ír mesékhez nagyon hasonló Váltott gyerek és egy Elcserélt púp ("Görbe és a tündérek") mese is.
A könyv jó részét kitevő városi legendák között rengeteg ismerős akadt - például a klasszikus Eltűnő stoppos. Bónusz, hogy éppen aznap olvastam a Bicikliző cirkuszi medve sztoriját, amikor ugyanazt a történetet meghallgattam a tábortűz mellett egy erdélyi mesemondótól, aki egy grúz mesemondótól hallotta...
A trickster-mesék közül megvolt a szokásos Miért rövid a medve farka (mert a róka rávette a lékhalászatra, azért), és az Ál-keresztelő (szintén rókával és farkassal). Sőt, nagy meglepetésemre szembejött Ananszi, aki Nyugat-Afrikából a holland gyarmatokra, majd onnan Hollandiába vándorolt. Ember-tricksterek is akadtak, például egy Jan nevezetű furfangos fickó (helycserés büntetés, meg minden), sőt, Tijl Uilenspiegel és Naszreddin Hodja is tiszteletüket tették.

Hova tovább?
Angliába!

Reynard róka birodalma (Népmesék nyomában a világ körül 99. - Belgium)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folk tales of Flanders
Jean de Bosschère
Dodd, Mead & Co., 1918.

A könyvben huszonnégy flamand mese található, amiket gyönyörű színes, helyenként groteszkbe hajló illusztrációk kísérnek. Néhány helyen érződött a meséken, hogy átírták őket a korabeli (gyerek)közönség számára - egy tréfás történetben például a feleség az "unokaöccsét" rejtegette a ládában a szeretője helyett, és olykor a halálbüntetés is elmaradt (bár a ravasz rókát például gond nélkül felakasztják). Alapvetően gyerekeknek íródott könyv, így se források, se megjegyzések nincsenek benne, de a legtöbb mesetípus könnyen felismerhető, és a szerző élvezetesen, olvasmányosan meséli újra őket.

Fénypontok

A kedvenc történetem a könyvben A paraszt és a szatírok találkozása volt; szatírt ritkán látni mesében a görög mitológián kívül de néha előfordul, és ebben a mesetípusban például az ördög helyét vette át (vagy talán fordítva?). Télvíz idején egy szegény ember erdei házba tévedt, ahol szatírcsalád lakott, és szállást kért náluk. A szatírok csodálkozva nézték, hogy a tenyerébe lehel, hogy melegítse, aztán a levesre fúj, hogy lehűtse, és megállapították, hogy biztosan nagy varázsló, ha hideget és meleget is tud fújni...

Nagyon bájos volt a Hogyan kapta a színeit a tengelic? című mese, melyben a madarak tollait színesre festő angyal elfeledkezett a kis madárról, és utólag olyan színekkel festette be, amelyeket más madarakról vett le. Nem ez volt az egyetlen madaras mese a kötetben; a szokásos királyválasztós, ki-tud-magasabbra-repülni versenyt a sassal szemben ezúttal a királyka nyerte meg. Ő lett a madarak királya, de csak az után, hogy megpróbálták a szemtelenségéért börtönbe zárni, de a bagoly hagyta megszökni.

Egy másik mesében már a Királyka vezette a szárnyas állatok seregét a Madarak és állatok csatájában a medve serege ellen - és győzött azzal, hogy az ellenfél "győzelmi zászlójaként" funkcionáló rókára ráküldött egy darazsat.
A kötet leghosszabb és legjellegzetesebb meséje Reynard Róka pere volt, melyben a ravasz rókát rángatták bíróság elé a bűneiért. Bruin a medve és Tybert a macska pórul jártak, amikor Reynardért küldték őket, de végül Blaireau a borz sikeresen előállítótta a tettest. Reynard persze nem esett a fejére, és "vallomása" során alaposan bemártott minden más állatot felségárulásért, hamis kincset ígért a királynak, majd a tetejébe még megölte Nyulat is, és elküldte a fejét a királynak. A trickster-mesék között Reynard történetei határozottan a sötétebbek közé tartoznak...

Kapcsolatok

Sponsken (Szivacska) és az óriás meséje egy amerikai Jack-mesére emlékeztetett; ebben hősünk először túljárt egy óriás eszén, majd az óriással együtt legyőzött egy medvét, egy vaddisznót, és egy unikornist (!), és természetesen egy királylány kezét is elnyerte. A királylány viszont nem akarta őt férjül, így a király kiutalt neki egy másik feleséget. Így is lehet.
A brémai muzsikusok itt a brüsszeli St. Gudule-katedrális kóristáiként szerepeltek - azért indultak útnak, hogy öregkorukra énekesi karrierbe kezdjenek. Egy másik hasonló csapat A világ vége elől menekült el közösen, megtalálta a király elveszett gyűrűjét, és meggazdagodott. Jancsi és Juliska - avagy Jan és Jeanette - Cukorházikóra találtak az erdőben, ami egy öreg, sánta farkasé volt. A farkas addig űzte őket, amíg egy folyóhoz nem értek; a folyó kacsái a gyerekeknek segítettek átkelni, de a farkast félúton a vízbe fojtották. Egy Naszreddin-meséhez nagyon hasonló történet is szerepelt a parasztról, aki azt hitte, meghalt; a végén még azt is elhitették vele, hogy a szamara várkapitánnyá változott.

A "Fel és le" című mesét, melyben Róka rávette Kecskét, hogy menjen le egy kútba, Rémusz bácsi meséiből Nyúllal és Rókával ismertem. Az ügyeletes trickster szinte minden mesében Róka volt, akit, mint fentebb említettem, Reynardnak hívtak. Többek között a Csizmás Kandúr szerepét is ő töltötte be Szegény Péter mellett, és ő volt a bíró is abban a gyakori mesetípusban, amikor a hálátlan állatot (ez esetben sárkányt!) visszatették a csapdába, ahonnan ki lett szabadítva. Szintén a róka verte át a farkast a "hamis keresztelő" sztoriban, ahol tejfel helyett a zsíros bödönre járt rá, és a medbét is ő vette rá, hogy a farkával halásszon egy léken keresztül, amíg be nem fagyott a jégbe, és le nem szakadt a farka.

Hova tovább?
Hollandiába!

Legyen inkább Népmese Hónapja

Idén szeptember 19-én volt az első Népmese Napja fellépésem, és ma, október 12-én zajlott le az utolsó. Mozgalmas szezont zártam: Bő egy hónap alatt húsz fellépésem volt, néha naponta több is. Két ország tíz különböző városát látogattam meg; a legapróbb hallgatóságom bölcsisekből, a legidősebb pedig nyugdíjasokból állt, és aki kíváncsi rá, annak azt is elárulom, hogy összesen 79 mese hangzott el, amiből 34 volt magyar (igen, nyilvántartom) (milyen jó lett volna, ha pont 77 lett volna). Ezzel együtt bejárattam egy rakat új magyar népmesét, amik remek fogadtatásra találtak, és elővettem néhány régi kedvencet is.

A fentiek tükrében szeretném azt a javaslatot szabadon ereszteni az Internet és a magyar mesemondás világában, hogy a (Magyar) Népmese Napja helyett jövőre legyen inkább

(MAGYAR) NÉPMESE HÓNAPJA

a következő megfontolásokból:

1. Szép keretet lehet neki adni: Benedek Elek születésnapjától (szeptember 30.) tarthatna mondjuk Illyés Gyula születésnapjáig (november 2.)

2. Kényelmesebben meg lehet szervezni: Általában ugyanis az történik, hogy még alig tért vissza mindenki a nyári szünetről, már szervezni kéne a Népmese Napját, amiért is sokan csak szeptember 12-15 környékén eszmélnek fel - ekkorra pedig a pályázatokból élő helyszínek a mesemondók idejének nagy részét már elhappolták, és cipőkanállal kell más fellépéseket a menetrendbe beszuszakolni. Ellenben a Népmese Hónapja lehetőséget adna rá, hogy a szeptember közepén egyenesbe kerülő szervezők még kérhessenek mesélést október közepére vagy végére úgy, hogy közben nem érzik kínosnak, hogy szeptember 30 már réges-régen elmúlt.

3. TÖBB MESE FÉR BELE, több helyszínen. Ez mindenkinek előny.

4. Benne van a Halloween: a Mindenszentek és a Halottak Napja mellett egyre népszerűbb itthon is a Halloween. Én úgy érzem, ezek megférnek egymás mellett, ráadásul mesemondói szemmel olyan fontos témákat hoznak fel, amikhez ugyanolyan fontos, és nagyon régi mesék, történetek tartoznak. Az október végi mesélés több egyszerű riogatásnál: A meséken keresztül szembenézhet a hallgatóság a saját félelmeivel, és mesei felodást találhat az élet nagy, szorongást okozó kérdéseire.

5. Nem szakadnak meg a mesemondók: Ha a népmese-adag egy hónapra oszlik el, nem kell minden releváns fellépést két hétbe belesűríteni. Marad hangunk és energiánk a végére is.

Mit gondoltok?

A titokzatos Melusina (Népmesék nyomában a világ körül 98. - Luxemburg)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Luxemburggal megint belefutottam abba a problémába, hogy nem találtam teljes könyvet, amiben elegendő mese lett volna hozzá. A keresést különösen frusztrálóvá tette, hogy luxemburgi mesékből pedig szép színes bélyeg-sorozat is készült, csak éppen egyik mesének sem akadtam a nyomára (olyan nyelveken, amiken olvasok). Így aztán álljon itt egy csokor mindenhonnan összemazsolázott luxemburgi mesékből:

A bugyelláris, a pipa, meg a süveg
(Ebből a könyvből)
A Fortunatus-mese egy rövidített, zanzásított változata. A három varázstárgyat kártyán nyeri el a királykisasszony, és a hősnek egy anyóka segít (szarvat növesztő almákkal) visszaszerezni őket a tolvaj királylánytól.

Michel Michelkleiner szerencséje
(L. Bødker, C. Hole, G. D'Aronco: European Folk Tales)
Egy fiút kirabolnak az erdei banditák, és egy hordóba zárják, de egy róka segítségével kiszabadul, és úgy ráijeszt a rablókra, hogy pénzüket-aranyukat hátrahagyva elmenekülnek.

A furfangos szegény ember
(L. Bødker, C. Hole, G. D'Aronco: European Folk Tales)
Hét gazdag ember mindenféle módokon ártani akar egy szegény parasztembernek, de az mindig túljár az eszükön; pénzt csinál abból, hogy megölik az anyját, lerombolják a kemencéjét, és tóba akarják fojtani. A végén még arra is ráveszi a gazdagokat, hogy a tóba ugorjanak. Ehhez hasonlót olvastam már korábban is.

A szépséges Melusina
(Erről a remek honlapról)
Luxemburg, és talán Európa egyik legnépszerűbb legendája, a Luxemburg-ház eredettörténete. Siegfried lovag beleszeret Melusinába, a titokzatos vízitündérbe, aki azzal a feltétellel megy hozzá feleségül, hogy szombatonként egyedül maradhat. Sok év házasság és hét gyerek után a férj kíváncsi lesz, mit csinál a felesége szombatonként, meglesi a kulcslyukon keresztül - és megpillantja a tündér kádból kikandikáló halfarkát. Melusina elhagyja a férjét, és azóta is kísért a luxemburgi vár körül, megváltásra várva.

Melusina (katonalegenda)
(Szintén erről a honlapról)
Melusina megjelenik egy katonának, aki éjjel őrködik, és elmondja neki, hogyan lehet megváltani őt - egy tüzes kígyó szájából kell kivenni egy kulcsot. A katona azonban az utolsó pillanatban megrémül, és az átok nem törik meg.

A titokzatos Mélusine
(Szintén innen)
Ebben a verzióban Mélusine-t szerdánként nem szabad meglesni. A férje árulása óta a közeli Alzette folyó vizében él, vagy a vár alatti barlangokban kötöget; hét évente egy szemet köt csak, de ha befejezi a munkát, Luxemburg összeomlik majd.

A Doncols-i farkas
(Innen és innen)
Az egyetlen mese a bélyegekről, amit megtaláltam. Inkább helyi legenda, egy jellegzetes vándor figuráról, aki farkasbőrben járta a vidéket, történeteket adott elő arról, hogyan küzdött meg félelmetes farkasokkal (a farkasbőrökért fizetség járt), és érdekes színfoltja volt a régi világnak.




Hova tovább?
Belgiumba!

Az Év Csodái: Mesék a Kutatók Éjszakáján

Különböző magyar intézmények minden évben meghirdetik az év természeti kincseit; van Év Fája, Év Madara, Év Emlőse, Év Ásványa, és még egy rakat más csodálatos dolog, amikre ilyen módon szeretnék felhívni a figyelmet. Idén eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezekhez a kincsekhez mesék is tartoznának, és elhatároztam, hogy készítek hozzájuk egy mesemondó programot. A terv azonban terv maradt egészen addig, amíg össze nem futottam egy mesemondó rendezvényen Dr. Oborny Beátával, az ELTE TTK ökológus professzorával, aki a Hagyományok Házában tanult mesemondást, és ugyanolyan lelkesedést mutatott a téma iránt, mint én. Elhatároztuk, hogy közösen visszük el a mesemondást az ELTE TTK Természettudományi Múzeumába, és erre nem kisebb rendezvény, mint a Kutatók Éjszakája kínálta a legjobb alkalmat. Két előadást hirdettünk meg: Az első családoknak, a második pedig felnőtteknek szólt.

A családi előadás az Év Csodái címet kapta. Listát állítottam össze róla, milyen természeti kincseket ünneplünk az idén, és addig kutattam-kerestem, míg mindegyikhez sikerült népmesét, legendát, vagy legalábbis valamilyen történetet találnom. Még szerencse, hogy szeretem a kihívásokat, mert többjükkel alaposan fel volt adva a lecke - elleben amikor sikerrel jártam, és csodásnál csodásabb új meséket fedeztem fel, úgy éreztem, megérte a fáradozást.

A kornistárnicsról például kiderült, hogy allergiásak rá a sárkányok (legalábbis a bolgár népi költemények szerint); a levendula remekül alkalmas madárrá változott spanyol királyfiak csalogatására, a kőrist szeretik az ír tündérek, a fluroithoz pedig egy egészen nagyszerű sárkánylegendát találtam, ami az angliai Blue John bányához kapcsolódik (fluoritos népmese!!). Képeket nyomtattam mind a tíz meséhez, sőt, a múzeum rendelkezésünkre bocsátott egy kitömött vándorsólymot (aminek lába kélt a raktárból, de a mesélés napjára rejtélyes módon újra megkerült), és egy doboz fluoritot is, amit Bea levendulás kézkrémmel egészített ki. Sajnos talán a helyszín, talán az időpont miatt nagyon kevesen jöttek el az előadásra, így végül csak két mesére került sor - a közönségünk a fluoritról és a vándorsólyomról szeretett volna hallani, amikor felajánlottuk nekik a választás lehetőségét. Bea felkészült minden természeti kincsből, és mondott róluk sok érdekességet, amik aztán visszaköszöntek az általam elmondott történetekben is. Mind a felkészülést és a kutatómunkát, mind pedig a mesélést rettenetesen élveztem. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk más helyekre is elvinni ezt a programot még az év vége előtt, és biztos vagyok benne, hogy jövőre megint összeállítok egyet. Akkor is, ha a gólyatöcs lett a 2019-es év madara...

A felnőtteknek szóló mesélést a TTK múzeum üvegpiramisában tartottuk este nyolc órától. Itt már jelentősen többen voltak, nagyjából harminc ember jött el. A műsor az ember és természet kapcsolatáról szóló történetekből állt össze, és egy amazonasi legendáról A halász és a delfinek címet kapta. A műsort Bea nyitotta meg, aki Szednának, a Tenger Anyjának grönlandi legendáját mondta el - Szedna haja az emberek mohóságától összeragad, összemocskolódik, és benne ragadnak mind a tengeri állatok. Amíg egy sámán ki nem fésüli, az állatok nem térnek vissza a vizekbe, és az emberek éhezni kezdenek. Hasonlóan éles és költői üzenete volt a többi mesének is, amiket én mondtam el. Szó esett oyan hősökről, akiket állatok helyett növények segítettek az útjukon (erre az oroqen mesére régóta fentem már a fogamat); delfinre vadászó halászokról, akiket a delfinek magukkal vittek elvarázsolt vízalatti birodalmukba; és egy görög királyról is, aki kivágatta Démétér szent ligetét, és éhséggel bűnhődött érte. A közönség nagy figyelemmel hallgatta a történeteket; elsőre meglepődtek ugyan, hogy hogyan kerülnek a népmesék a Kutatók Éjszakájára, de a műsor végére átérezték, hogy milyen üzenetet közvetítenek a történeteink, és nagyon kedvesen köszönték meg nekünk az előadást.

Úgy tudom, idén mi voltunk az egyetlen mesemondó előadás a Kutatók Éjszakáján. Remélem, jövőre még népszerűbb lesz az ötlet!

Szerelem, félelem, történelem: Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál, 2018.

Tavaly voltam először mesélni a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon, és nagy örömömre idén ismét meghívtak. Kiajánlottam egy csomó új műsort, közöttük rengeteg kamaszoknak szóló mesecsokrot is, mivel éppen most dolgozom egy ilyen témájú kéziraton; nagyon is vevők voltak a témára, és öt remek, kalandos napot töltöttem a fesztiválon.

Szombat este érkeztünk meg Sepsiszentgyörgyre; hason csúszva landultunk a tábortűznél az után, hogy néhány kamiont követtünk türelmesen Dévánál a hegyi úton, majd a Google tudott egy rövidebb utat Sepsire az erdőn (és a hegyeken) keresztül. Az esti Meselángra kedves kis csapat gyűlt össze; a tűz fényénél, sört iszogatva meséltünk sólymokról, kísértetekről, görög mitológiáról, bicikliző medvékről, és mindenféle pajzánságokról. Itt ismerkedtem meg Dannyvel is, aki szintén a fesztiválra érkezett fellépni, és a tűz mellett rögtön is előkapta híres hangszerét, és énekelt nekünk szép dalokat. A vasárnap teljesen szabad volt, így Brassóba kirándultunk, miközben én lélekben készültem a három nap mesélésre.

Hétfőn délelőtt Kovásznán volt az első fellépésem. Szerelmes meséket ígértem kamaszoknak, de az érkezésünkkor még nem volt biztos, hány osztályt érdekel majd az előadás, amit a helyi művelődési házba szerveztek. A biztonság kedvéért bevittünk kilencven széket és egy mikrofont a színházterembe, és vártuk a csodát. Lett is: Kezdésre már megtelt a terem, az asztalokon és a földön is ültek, és az első mese közben is érkeztek még, így végül jó százötven kamasz és kiszkamasz zsúfolódott be a nézőtérre. A legkisebbek hetedik osztályosok lehettek, akik sokszor még húzódoznak a szerelmes-romantikus történetektől, de a mesék ezúttal őket is magukkal ragadták, és tágra nyílt szemekkel hallgatták végig az Arthur-legendákat, Wedderburn kapitányt, és a Tündértó titkát egyaránt. A műsor végén vastapsot kaptam, amin alaposan meglepődtem. Mesélejetek több szerelmes történetet kamaszoknak, nagyon megéri ;)

Hétfő délután Székelyudvarhelyre kirándultuk, ahol rögtön két előadás is követte egymást a Művelődési Ház tágas színháztermében. Az első A Zöld Dragonyos és a Tűztündér, egy új mesemondó programom, amelyben a Gaal György által gyűjtött, 19. század eleji magyar tündérmesék szerepelnek. Ezek a mesék, melyek jó részét a bécsi magyar huszárezred katonái szolgáltatták, mind hosszúak, színesek, és összetettek, ezért kíváncsi voltam rá, hogyan veszik majd őket a műsorra érkező gyerekek. Végül sajnos elég kevesen jöttek el, nagyjából tíz-tizenkét fő, háromévestől kisiskolás korú gyerekekig, de a mesemondás így is varázslatosra sikerült. A gyerekek pisszenés nélkül ültek végig két, egyenként félórás tündérmesét (a két címadó történetet), és az egyik kislány olyan rettenetesen lelkes lett, hogy megkérte az anyukáját, maradjanak ott a felnőtt előadásra is. A felnőtt műsorban, amire kicsit többen jöttek el, a Feminista Magyar Népmesék történetei kaptak helyet (Ilona, Katica, Rebeka: A magyar népmesék okos lányai és bátor asszonyai). Többek között alkalmam volt elmesélni a saját verziómat a Pletykás asszonyokra, és megkérdezve a közönséget, hallottak-e már Puskás Kláriról, végül arra is sort kerítettem. A mesélés után egy kedves hölgy odajött hozzám, és elmagyarázta, hol találom meg a Tatárdombot és Puskás Klári szobrát Szárhegyen; nagyon szépen megköszönte, hogy elmeséltem a legendát. Jó érzés volt.

Kedden az egész napot Sepsiszentgyörgyön töltöttem. Délelőtt, a tavalyi programhoz hasonlóan, a Székely Nemzeti Múzeumban léptem fel, ahová ezúttal kamasz osztályokat hoztak el nézőnek. Először ide is a szerelmes meséket hirdettük meg, de mivel elenyésző volt az érdeklődés, kicseréltük a műsort a Királylány a koporsóban című, félelmetes történeteket tartalmazó mesecsokorra. Erre aztán haraptak is, és az első körre két idősebb, a másodikra pedig egy fiatalabb (hetedikes) osztály jött el. Az idősebbek hatalmas csendben, de töretlen figyelemmel hallgatták a horrorsztorikat (szinte mind fiúk voltak), a kisebbek viszont hangos tetszésnyilvánítással és kérdésekkel tűzdelték meg a meséket. Itt a szokásos Halloween-i műsorom mellett bejárattam egy új mesét is, Mary Culhane ír legendáját, mely a "zabkásás" néven híresült el gyerekek és tanárok között, mivel a sírjából kikelő halott vérrel kevert zabkását próbál megetetni a hősnővel. A mese zajos "hűűű" és "pfuuuj!" reakciók közepette remekül működött ezzel a korosztállyal. A mesélésről a Székely Hírmondó is beszámolt.
Délután a sepsiszentgyörgyi könyvtárban tartottam előadást; itt megint a Zöld Dragonyos és a Tűztündér került terítékre. Mivel családi közönség volt, figyelnem kellett arra is, hogy a kisebb gyerekek ne veszítsék el a hosszú mesék fonalát, így a Zöld Dragonyosnak csak az első felét mondtam végig; a Tűztündéres mese viszont, ami a repertoárom egyik új darabja, megint csak remekül működött, és láthatóan megfogta a felnőttek képzeletét is.

Szerdán ismét útra keltünk. Gyergyószentmiklós volt az úticél, ahol a könyvtárban vártak. Mivel kicsit korábban érkeztünk Gyergyóba, kimentünk Szárhegyre megtekinteni a Tatárdombot és Puskás Klárit. Nagy élmény volt a londoni MythOff után végül ott járni, ahol a legenda játszódik, végignézi a mezőn, a tájon, és felmászni a 3000 tatár harcos sírját jelölő domb tetejére. Fotóztam is sokat, majd átkocsikáztunk a könyvtárba. Itt megint kamaszok voltak terítéken. A cserépkályhával jól befűtött terembe először két tíz-tizenegyedikes osztály, majd egy nyolcadikas csoport érkezett; mindkettőnek horrormeséket rendeltek. Az idősebbek most is csendben és figyelemmel hallgattak, a kisebbek pedig hangos megjegyzéseket tettek a történetekre (például amikor Marie Jolie feleségül ment az ördöghöz, az egyik fiú méltatlankodva szólt közbe, hogy "meg sem kérdezte, kicsoda?!"). Itt is lement a zabkásás sztori az első körben, majd amikor a kicsiknél is megkérdeztem, mit meséljek, a könyvtár igazgatónője elkövette azt a hibát, hogy megszólalt: "Csak a zabkásásat ne! Az nem nekik való!", mire az összes gyerek kórusban kezdte követelni a zabkásás mesét. Szerencsére egyikük sem állt meg a fejlődésben, sőt, nagyon is élvezték a sztorit. A végén szóba került Puskás Klári is, és mivel nem ismerték a történetet, elmeséltem nekik, majd javasoltam, kiránduljanak ki a Tatárdombhoz. Az előadás végén már azt kérdezgették, mikor jövök legközelebb.

Az utolsó előadás szerda délutánra maradt: A Csíki Anyák Egyesülete hívott meg Csíkszeredára, hogy a múzeumban meséljek nekik. A csíki anyák természetesen csíki gyerekekkel érkeztek az előadásra, csak úgy zsongott tőlük a vár épülete; amikor legutoljára megszámoltam őket, nagyjából tizenöt totyogós, néhány kisebb gyerek, és nyolc-tíz kisiskolás ült a felnőttek között. Ide is az Ilona, Katica, Rebeka műsort kérték, így olyan meséket válogattam, amik lányokról szólnak, és elég interaktívak a fiatal közönség számára. A Csudacsirke (amit beküldtem a Nők Lapjába is) remekül működött, és nagy nevetésekbe fulladt; a Lány, aki nem akart boszorkány lenni arra ösztönzött egy kisfiút, hogy a mese után felkéredzkedjen a színpadra, és énekeljen nekünk a vasorrú bábáról; a Tengerlépő cipőkkel pedig együtt topogott, ugrált mindenki. Minden mese interaktív, ha eljátszadozik vele az ember :)

Bár idén csak három nap jutott a fesztiválra, és nem tudtam a Népmese Napjáig maradni, ez a három nap így is kalandos, színes, csodálatos élmény volt. Bejártam sok szép tájat, meséltem sokat kamaszoknak (akik még mindig a kedvenc közönségem), bejárattam új meséket és műsorokat (akit érdekel, annak elárulom, hogy 33 mese hangzott el 3 nap alatt), és nagyon, nagyon jól éreztem magam. Köszönet Szabó Enikőnek a remek szervezőmunkáért! Már alig várom a jövő szeptembert...

Jótündér keresztanyák (Népmesék nyomában a világ körül 97. - Franciaország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folktales of France
Geneviève Massignon
University of Chicago Press, 1968.

Ez a remek gyűjtemény 70 mesét tartalmaz, Franciaország tájegységei szerinti fejezetekbe rendezve. Ezúttal nem a jól ismert, királyi udvarokban és irodalmi szalonokban újraírt, giccses francia tündérmesék kerülnek terítékre, hanem a nép ajkáról gyűjtött, valódi hagyományos történetek, sokszor kissé keszekusza, mesemondó megjegyzéseivel megtűzdelt formában. A könyv elején hosszas előszót olvashatunk a francia népmesekutatás kezdeteiről (és a kutatók közötti keserű ellentétekről), valamint egy rövidebb bevezetőt a francia mesehagyományról, és a gyűjtemény meséinek érdekességeiről. A könyv végén található bibliográfia, motívumindex, típusmutató, szószedet, és minden meséhez külön jegyzetek is.

Fénypontok

La Ramée története egyszerre volt döbbenetes és szórakoztató. Klasszikus királylány-megnevettető mesetípus, de itt ajándék helyett az egér, a tücsök, és a galacsinhajtó bogár mind önszántukból csatlakoztak a szegény legényhez, és nem csak megnevettették a királylányt, de megmentették a legényt attól, hogy felfalja egy elefánt (ühüm), és komoly hasmenést is okoztak a királylány kezéért versengő vetélytársnak... Aú.
Hamar kitűnt, hogy majdnem minden mesében varázslatos keresztanya kísérte a hőst vagy a hősnőt; sok helyen ez a keresztanya jótündér volt, de Szűz Mária is gyakran felbukkant ebben a szerepben. Nagyon tetszett például a Békamenyasszony/Macskacicó egyik változata, amelyből kiderült, hogyan lett béka a lányból. Aranyhaj ugyanis eredetileg Szűz Mária keresztlánya volt, aki megszökött egy királyfival, és Mária bosszúból békává változtatta - ám a királyfi hű maradt hozzá, és Mária segítségével teljesítette a rá bízott feladatokat (a bátyjaival versenyezve), amíg vissza nem kapta a kedvesét. Szintén nagyon tetszett a Három dezertőr meséje a Pireneusokból, ami Fortunatus egy nagyon szépen kidolgozott, hosszú és élvezetes változata volt - a három testvér a három varázstárgy segítségével háromszor nyerte el a királykisasszony kezét, de az minden alkalommal kifosztotta őket, míg meg nem bűnhődött a mohóságáért - a végén a legkisebb fiú pedig feleségül vette annak a kísértetkastélynak az úrnőjét, ahol eredetileg a varázslatos tárgyakat találták.
A Ravasz lány / Bazsalikomlány meséjének különösen kegyetlen változata volt Fanfinette és a királyfi, ahol a lány először elkerülte, hogy a királyfi erőszakkal ágyba vigye, majd túlélt egy rakat gyilkossági kísérletet, meggyőzte a királyi udvart, hogy a királyfi két gyereket szült (valójában azoknak a lányoknak a gyerekei voltak, akiket a királyfi megerőszakolt), és amikor hozzákényszerítették a királyfihoz, cselt eszelt ki, hogymegússza a házasságot. A végén sajnos összeházasodtak, ami böki a csőrömet, de a mese többi része egyszerre volt rettenetes és szórakoztató.

Cserébe végtelenül bájos volt A négy jóbarát (Kisliba, Fekete Cica, Göndör Bárány, és Vemhes Tehén) meséje, akik Brémai muzsikusok módjára együtt indultak világot látni, ki-ki gyógyírt keresve a saját bajára (Kislibának például fejfájása volt), míg egy magányos házikóra nem bukkantak egy magányos anyókával. Az anyóka befogadta a négy állatot, és boldogan éltek együtt.
A kötet záró meséje egy korzikai történet volt egy Ördögnek ígért fiúról, aki, miután kiszedte a szüleiből, mi is történt a születése előtt, mindenféle trükközések helyett egyszerűen megküzdött az ördöggel, és párbajban győzte le.

Kapcsolatok

Több ismerős mesetípus is felbukkant a kötetben. Nagyon tetszett például a Hétfejű sárkányt megölő hős, aki egy gulyáslegény volt, harminchat színű kabátban és fehér pálcával a kezében. Volt varázslatos menekülés (több is), szépség és szörnyeteg, ellopott aranyalmák (ez esetben narancsok), álomlátó fiú (aki püspök lett), Hüvelyk Matyi, Ördög három arany hajszála, Csizmás kandúr (aki feleségül vette a király két lányát egyszerre), királylány a koporsóban (Jean of Bordeaux), Rumpelstiltskin (Mimi Pinson), és Rigócsőr király is (akinek semmi oka nem volt az átverésre, mert a királylány eleve hozzá akart menni, de mindegy).
Mivel francia terepen járunk, akadt egy Piroska-változat (Boudin-Boudine), itt lány helyett fiúval, és felfalás helyett nagymamával, aki seprűvel kergette el a farkast a környékről. A kiskakas és a gyémánt fél krajcár eddigi egyik legjobb verziója volt Félcsirke, akit annyit bántottak otthon a tyúkok, hogy világgá ment, és a végén barátaival - Vízzel, Tűzzel, és Farkassal -  saját királyságot kapott. A Lány és a tolvaj meséje egy újabb verzió volt a hősnőt éveken keresztül kísértő gonosztevőről, aki végül elnyerte méltó büntetését. A "forró vizet a kopaszra!" mese itt kismalac helyett szorosan együttműködő férjjel és feleséggel szerepelt, ami külön tetszett; a Mindentlátó királylány meséjét pedig Elisa királykisasszony képviselte, akinek a harisnyatartójában bújt el végül a hangyává változtatott hős.
Ami a trickstereket illeti, itt maga Isten verte át az ördögöt azzal, hogy a vetemény alját/tetejét ajánlotta neki. Volt klasszikus róka-farkas mese is, behazudott keresztelővel és léken keresztül való horgászással.

Hova tovább?
Luxemburgba!

A hegyek és a tenger között (Népmesék nyomában a világ körül 96. - Monaco)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Már megint vért izzadtam, hogy egy pici országhoz könyvet találjak, de azért sikerült...

Monaco
The beauty spot of the Riviera
Thomas Henry Pickering
Kessinger Publishing, 2010.

A kötetet eredetileg 1882-ben adták ki; útikönyvnek készült Monacóba látogató viktoriánus turisták részére. A szerző a kötet elején megjegyzi, hogy egyesek szerint Monaco kizárólag a kaszinóból áll, de nyilván csak azok lehetnek vakok az ország szépségeire, akik egyetlen nap alatt akarják letudni a látogatást, és a kaszinóból ki sem teszik a lábukat. Ez, feltehetően, ma is így van. A kötet leírja a kis ország természeti és kulturális szépségeit, sétákat és útvonalakat javasol, bemutatja a kaszinót, a várost, a gazdaságot, és többek között Monacó történelméről és a hozzá kapcsolódó legendákról is említést tesz. Innen sikerült az alábbi pár történetet összebogarásznom.

A történetek

Monaco kapcsolata a görög mitológiához Héraklész munkáiban rejlik: A legenda szerint Héraklész, Gérüón ellopott marháit hajtva hazafelé, megállt, és megalapította a város kikötőjét. A szerző azt is említi, hogy a főníciai kereskedők Melkartot tisztelték itt (akit szintén Héraklésszel azonosít). A leghíresebb helyi legenda Szent Dévote vértanúé, Monaco védőszentjéé, akinek testét Korzikáról szállították át, hogy Monacóban helyezzék nyugalomra; ő máig nagy népszerűségnek örvend a környéken. Szó esik továbbá egy szerelmes történetről Anna, egy keresztény fogoly lány és Hárún, egy szaracén előkelő között; végül a lány megtérítette a szerelmét, és együtt kezdtek új életet, míg vezetője nélkül a szaracén sereg elvonult a környékről. Borongósabb legenda szór cserébe a yorki hercegről, III. György öccséről, aki Monacóban halt meg; amikor hajóján a zászlót félárbocra eresztették, hogy halálát jelezze, egy titokzatos, fehér ruhás asszony a tengerbe vetette magát a parti sziklákról. Emlékét azóta is őrzi a helyi hagyomány. Roquebrune városkájáról pedig azt mesélik, hogy eredetileg a hegytetőn állt, de egy földcsuszamlás letaszította a hegyoldalon, és csak egy szerzetes hathatós imáinak köszönhető, hogy félúton megállt.

Hova tovább?
Franciaországba!

Az ördög volt a tettes (Népmesék nyomában a világ körül 95. - Vatikán)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Sokat töprengtem rajta, a Vatikánt hogyan fogom ebben a sorozatban megoldani, de mivel már korábbi kötetekben is bőven akadtak szentekről szóló legendák, végül adta magát, hogy a katolikus hagyományból szemezgessek egy kicsit. 

Legenda Aurea
Jacobus de Voragine
Helikon, 1990.

A Legenda Aurea (Aranylegenda) évszázadokon keresztül Európa egyik legnépszerűbb olvasmánya volt; a 13. és 15. század közötti időből több, mint 1000(!) kéziratban ismerjük. Jacobus de Voragine domonkos rendi érsek gyűjtötte egybe a szentek legendáit, az évkörnek megfelelően sorba rendezve adventtől adventig. A könyvet eredetileg felolvasásra szánta kolostoroknak és segédanyagként prédikációkhoz. A teljes kéziratban szereplő szentek száma változó, 180 és 234 között mozog; az általam olvasott magyar fordításban 110 fejezet szerepel, némelyik több szentet is magába foglal, a nem szenthez tartozó vallási ünnepek leírásait azonban kihagyták belőle a rövidebb terjedelem kevdéért. A történetek jó részében a mártírságé a főszerep - a könyv előzékenyen azt is tudtomra adta, hogy a Legenda lapjain 81 különböző kínzás variálódik (ijesztő mértékű kreativitással). A kötet történelmi forrásmunkának enyhén szólva nem tekinthető (látványosan dobálózik például a római császáruk uralkodásának dátumaival), egyáltalán nem bánik jól a nőkkel és a zsidókkal, cserébe viszont rengeteg olyan népmesei elemet, toposzt, és ismert legendát tartalmaz, melyek alaposan beépültek az európai szájhagyományba is.

Fénypontok

Tetszett az a történet, melyben egy szent és az (álruhás) ördög tett fel egymásnak találós kérdéseket. Érdekes módon kétszer is előfordult, egyszer Szent András, egyszer pedig Szent Bertalan legendájában. A válaszok néha meglepően szépek voltak: Amikor az ördög megkérdezte, mi a legnagyobb csoda, amit Isten egy kis dologban valaha is alkotott, András azt válaszolta: "Az arcok különbözősége és szépsége. Erre a kicsiny arcra a test minden érzését ráhelyezte Isten." Szent Bertalan ugyanerre a keresztfa helyét válaszolta, de az ördög (nő képében) kijavította, hogy márpedig az ember feje az, mert amilyen kicsi, benne foglaltatik egy egész világ. Szent Bertalan arra, hogy mi az, ami az emberben a leginkább a sajátja, azt felelte, a nevetés képessége az. Arra viszont, hogy milyen messze van az ég a földtől, András csak annyit mondott: Kérdezd az ördögöt, ő biztosan megmérte, amíg lezuhant..."

Kép innen

Élvezetes volt Szent Julianna legendája, melyben a szent életű hölgyemény leteperte, és láncokkal kegyetlenül elpáholta az ördögöt. Szintén jót mulattam Vespasianus császár történetén, akinek az orrlikában darazsak laktak, amiket egy Albanus nevű hírnök űzött ki Jézus nevében. Ez valahogy kimarad töriórán... mint ahogy az is, hogy Nero lenyelt egy békát, majd kihányta, és azt hitte, gyereket szült, és hogy erről a békáról nevezték el a Lateránt (latuerat rana).
Bájos volt Szent Jeromos szelíd oroszlánjának a története, aki a kolostor szamarára vigyázott, és kétségbe esett, amikor a szamarat ellopták. Az egyik kedvenc pillanatom viszont az volt, amikor Szent Kozma és Damján vértanúsága után felbukkant "egy emberi hangon kiáltozó teve," és megmondta, hová temessék el őket.

Természetesen sok ismert szent-legenda felbukkan a gyűjteményben: Szent Miklós adománya (amiből a Mikulás-nap származik), az Angyalvár legendája (ahol Szent Mihály arkangyal a római pestis végét jelezte), Szent György és a sárkány, Attila találkozása Szent Leo pápával, Szent Péter "Quo vadis, domine?" pillanata, Szent Kirstóf, az óriás, Szent Márton és a koldus, és Roland lovag utolsó csatája is. Cserébe néhány ismert motívum ebből a könyvből hiányzik: Szent Bálint legendájában szó sincs semmiféle szerelmesekről, Szent Patrik legendájában nem szerepel sok ismert ír hagyomány, és Szent Erzsébet történetéből is kimaradt a rózsacsoda.

Kapcsolatok

Burmában találkoztam azzal a mesetípussal, melyben egy ember megesküszik, hogy a kölcsönkért aranyat már visszaadta a hitelezőjének, és esküje igaznak bizonyul (az aranyat a sétabotjába rejtette, és megkérte a hitelezőt, fogja meg egy pillanatra). Itt azonban, Szent Miklós nevében, a csaló elnyerteméltó büntetését. Szintén felbukkant már, Macedóniában, az a Szent Miklós-legenda, melyben egy gazda a szent képére hagyta a vagyonát, és a szentet fenyegette meg, amikor kirabolták, hogy szerezze vissza a pénzt. Szent Félix legendájában bukkant fel az a nagyon elterjedt toposz, melyben a szent rejtekhelyének bejáratát szorgos pókok szőtték be, hogy úgy tűnjön, nem járt arra senki. Egy Appalache-i meséből köszönt vissza a jelenet, amikor Szent Agathon apát kolostorában két szerzetes megpróbált összeveszni, de nem tudák, hogy kell, és akarva-akaratlanul túl kedvesek voltak egymáshoz.

Sárkányölés is látványos rendszerességgel történt a legendákban - Szent György mellett győzött le sárkányt Szent Szilveszter, Szent Fülöp, Szent Margit, Szent Márta, Szent Donát, és Szent Máté is. Margitot állítólag le is nyeli a sárkány, majd kipukkad, és a szent szűz előlép a gyomrából (de ezt már igazán a szerző sem hitte el). Szent Márta sárkánya nem más, mint a Rhône folyóban élő Tarrasque, egy vízi szörnyeteg, mely "üldözőire egy holdnyi körzetben rálövelli ürülékét."
Szent Patrik legendájában található egy szép, klasszikus pokoljárás-történet, látványos kínzásokkal, és némi mennyi látogatással a végén.
A könyvben szerepelnek a klasszikus mitológia egyes alakjai is, általában az ellenség szerepében (Diana például többször is szentek életére tör). Szent Antal legendájában viszont egy segítőkész hippokentaur és egy faun mutat utat Szent Pál cellájáig. Oidipusz király története köszönt vissza Júdás születésének (és anyjával való házasságának) legendájából.
Mindig is a Monty Python zsenialitásának tudtam be a Brian élete "alamizsnát az ex-leprásnak!" jelenetét - erre tessék, Szent Márton legendájában itt a sztori, hogy egy vak és egy béna koldus menekülni próbált a szent körmenete elől, nehogy véletlenül meggyógyuljanak, és elveszítsék a keresetüket... de a szent csak azért is meggyógyította őket. Na bumm.

Hova tovább?
Monacóba!

Talpraesett hősnők, váratlan fordulatok (Népmesék nyomában a világ körül 94. - Olaszország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Italian Folktales
Italo Calvino
Mariner Books, 1992.

Ez a könyv minden tekintetben klasszikusnak nevezhető. Calvino azzal a céllal válogatta, hogy a Grimm mesékhez hasonló, átfogó gyűjteményt hozzon létre Olaszország számára is. Kétszáz mese került a kötetbe, melyek a legismertebb népmesetípusok legszebb, legérdekesebb olasz változatait képviselik (bár akad közöttük ritka, tipikusan olasz mese is). A Grimm hagyománynak megfelelően Calvino nem csak szerkesztője, hanem újramesélője is a történeteknek; csodás érzékkel és szépséges stílussal adja vissza őket, csiszolva itt-ott a részleteken. Minden meséhez jegyzet is tartozik, származási hellyel, eredeti forrással, és megjegyzésekkel, melyekben a szerző leírja, mit változtatott az alapul vett szöveghez képest. Arra is figyelt, hogy Olaszország különböző pontjairól, sőt határon túli olasz nyelvterületekről is válogasson, hogy még inkább bemutassa az olasz mesevilág sokféleségét. Ennek a Grimm-féle nagy ívű tervnek a mellékterméke, hogy sok mesében megmaradtak a "korabeli" durvaságok, mint az asszonyverés, az erőszak, meg a kegyetlen mesei büntetés, de ennek ellenére a legtöbb mese nagyon szép, színes világot tár az olvasó elé.

Fénypontok

Több olyan klasszikus is szerepel ebben a könyvben, amiket már régóta szeretek és mesélek. Ilyen például Kanári királyfi, melyben a toronyba zárt lány egy varázskönyv segítségével megmenti magát és a szerelmét is. A Nap Lánya is klasszikus, amelyben senki sem ismeri fel, hogy a lány különleges, amíg halandó nők utána nem próbálják csinálni a sok tüzes mutatványt, amivel elkápráztatja a királyi udvart. Egyik nagy kedvencem a Szirén feleség, akit a férje a tengerbe vet, és a szirének fogadják maguk közé; egy másik pedig Grattula-Beddattula, a szicília Hamupipőke-verzió, ahol Ninetta először kirabolja a királyfit, majd férjül követeli.
A különlegesebb mesék közé tartozott A hínárkoszorús ember, egy mindenki által lenézett naplopó, aki egy óriáspoliptól (Calvino találmánya, eredetileg tengeri sárkány volt) mentette meg a király lányát. Komplett detektívregényhez volt hasonlatos A gróf szakálla, melyben messzi földről hívtak haza egy furfangos fiút egy faluba, hogy leleplezze, miféle boszorkány lopja éjjelente a teheneket. Az a mese elleben elég szokatlan, amiben egy szegény legény egy halott ember karjával győzött le egy csomó varázslót... Mesemondóként a szívem csücske volt a Papagáj, aki izgalmas meséket mondott egy egyedül hagyott kereskedőlánynak, hogy ne vegye észre, hogy a király el próbálja csábítani (és a végén persze királyfivá változott maga is).
Rengeteg mesében akadtak furfangos lányok és asszonyok. Az egyik kedvencemben egy lány feleségül ment egy Férfihoz, aki csak éjjel bukkant fel, mert nappal teknős volt, és körbe kellett gyalogolnia a világot, hogy megtörje az átkot. Amíg távol volt, a felesége tartotta otthon a frontot, mindenféle kéjenc férfiak átverésével. A lány, akit eladtak a körtékkel egy boszorkányt győzött le, és királyfit nyert el jutalmul (a mi Rebekánkhoz hasonlóan). A sárkány és az elvarázsolt kanca történetében egy ló (elvarázsolt hölgy) mentett meg egy királylányt a sárkánytól, és sok más viszontagságtól. Az egykezű gyilkos történetében egy gonosz bandita kergetett egy királylányt egy fél életen át, míg végül sarokba szorította - a lány pedig, mivel senki sem jött a segítségére, agyonlőtte az üldözőjét. Teljesen más módszert alkalmazott Balszerencse, a lány akinek a kezei között minden balul sült el: Addig-addig édesgette magához a saját goromba Szerencseistennőjét, míg az megszépült. Nagyon jókat kuncogtam A zárda és a kolostor sztoriján, amelyben vicces kedvű apácák és szerzetesek szívatták egymást, és mindig az apácák maradtak fölényben.
Néhány mesének meglepő tanulsága volt, például hogy A pénz mindenre képes, melyben egy gazdag herceg bizonyította, hogy pénzzel mindent ellehet érni - és igaza lett. Szent József híve egyedül a szenthez imádkozott egész életében, és amikor nem akarták beengedni a Mennyországba, József megfenyegette Szent Pétert, hogy "viszi az asszonyt meg a gyereket," és máshová költözik.

Tipikusan olasz mese volt Nick Fish, vagyis Cola Pesce szicíliai legendája, a legendás búváré, aki eltűnt a tengerben, amikor megpróbálta kideríteni, mi rejtőzik Szicília alatt. Hasonlóan egyedi, és egyik instant új kedvencem Szent Antal ajándéka, melyben a szent egy rakoncátlan malac segítségével lopott tüzet az embereknek a Pokolból.

Kapcsolatok

Mivel a könyv direkt ismert mesetípusok olasz verzióit gyűjti, hosszú lenne felsorolni, mi minden szerepelt benne. Leginkább minden.
Néhány ritkább típust örömmel üdvözöltem - volt nővéreit megmentő lány (kettő is! Ezüstorr, Katángszedők), Bazsalikomlány (itt Majoranna), állatok nyelvén értő fiú (aki itt nem verte el a végén a feleségét, hanem pápa lett), Piroska (aki szögekkel teli pogácsát adott a farkasnak), Halhatatlanság Országa, Nyúlpásztor (amiben úgy lehetett elnyerni a királylányt, hogy anyi fügét adtak neki, amennyit már nem tudott megenni), Három kutya (akik hűségesen segítették a gazdájukat), Hófehérke (akit it Giricoccolának hívtak, és a Hold házában bújt el gonosz nővérei elől), Polüphémosz (A Firenzei), Tündérek ajándéka (A két púpos), Salamancai varázslóiskola, Holle anyó (itt macskákkal! anyó helyett), Állatsógorok (itt a Disznók, a Madarak, és a Halottak királyaihoz adták feleségül a három királylányt), Aranyat köpő királyfiak (Az aranytojást tojó rák), Rabló fiai (itt három kereskedőfiú versenyzett mesemondásban), és Csizmás Kandúr (több is; egyikük Babszem-tündér volt, egyikük pedig rókalány). Akadt ezen kívül egy páfrányvirág-legenda is.

Más olasz gyűjteményekből, többek között a Pentameronból volt ismerős Csipkerózsika és a gyerekei (a klasszikus, álmában-megerőszakolós verzió), és a Kézműves király is (akit egy királylány gyúrt magának tésztából).  Érdekes módon akadt egy majdnem teljes Perszeusz-legenda is, A varázsló feje címmel. Mostanában olvasott különleges görög mesékből volt ismerős a Vadon Királya (aki felnevelt egy árva lányt és segített neki férjet szerezni), Az első kard és az utolsó seprű (melyben két király fogadott, hogy az egyik legidősebb fia vagy a másik legkisebb lánya nyeri-e el a francia koronát - nyilván az utóbbi győzött), és a Galamblány (ami magába foglalta a Drágakő-hegy mesetípusát is). Máltáról volt ismerős Liombruno, akit a szelek segítettek megszerezni a királykisasszonyt, San Marinóból pedig Szent Péter édesanyja, aki itt sem jutott ki a pokolból.
Az ügyeletes trickster Giufá volt, egyszerre kópé és bolond, akinek sok közös vonása volt Naszreddinnel és a Jack mesékkel.

Hova tovább?
A Vatikánba!