Boston Reloaded 4 - Hupikék... izé

(Nah, az előbbi röpke intermezzo után, Gyula barackkompótjával a hasamban, vissza a bostoni élményekhez)

Bostonban van egy kedves kis bódé a Quincy Market mellett a belvárosban, ami arra szakosodott, hogy féláron ad el jegyeket mindenféle koncertekre és elóadásokra (az utolsó pillanatban). Kora reggel ott kezdtük a napunkat; mivel akkor már tudtuk, hogy (elsősorban az én kedvemért) a Szépművészetiben fogunk lézengeni... hát, izé, jó sokáig, úgy döntöttem, hogy Lethan válasszon esti programot. Ő pedig állitotta, hogy mindenki aki valaho Bostonban járt, esküszik, hogy van egy előadás, amit nem lehet kihagyni.
Úgy hivják, hogy Blue Man Group.
Ez tulajdonképp valamiféle underground szabadúszó szinház, ami a város egyik fő nevezetességévé nőtte ki magát (és a jegyek árából itélve nem kis summát keres vele).
Most pedig megkisérlem elmagyarázni, miért is volt olyan klassz a péntek esti előadás.
Mert ha egyszerűen azt mondanám, hogy kopasz, kékre festett embereket néztünk, akik csöveken doboltak és más embereket festettek kékre, hogy aztán falhoz csapkodják őket, és közben wécépapirral árasztották el a nézőteret, akkor mindenki azt hinné, hogy elment az eszem (és még megvádolnának vele, hogy szivtam valamit a friss és ropogós bostoni levegőn kivül).
Pedig... hát igen, tulajdonképpen ez az igazság. De azért járjuk körül egy kissé jobban.
A Blue Man Group hivatásos szinészekből és zenészekből, elsősorban dobosokból áll. A műsor pedig valamiféle stand-up comedy-be oltott rock-koncertbe oltott cirkuszi mutatványozásba oltott Monthy Python live performance... vagy valami hasonló. Vagy nem. Mindenesetre másfél órán keresztül fetrengtünk a röhögéstől.
Volt abban minden; a legtöbb "számról" leritt hogy unatkozó szinészek szórakozni kezdtek azzal ami épp a kezük ügyébe esett (no pun intended) - a legtöbbet én is szivesen kipróbáltam volna; mint amikor például szinesre festett vizet öntöttek a dobokra, és zenélés közben szép nagy szökőkutak csaptak fel róluk (ritmusra). Vagy amikor mindenféle csöveken doboltak, és a zene azzal változott, hogy széthúzták vagy összetolták őket... és persze volt a háttérben egy rockbanda, akik igen igen dögös zenét nyomtak. És volt zsonglőrködés, és idétlenkedés, némi komédia, lenyűgöző vizuális effektek (mint pl. a képernyőre vetitett pálcikaember, aki egyszercsak lemászott a képernyőről és mászkálni kezdett a szinpadon - és kiderült hogy egy fekete ruhás fickó volt akinek a ruhájára volt varrva a villogó körvonal...) (vagy a kameracső amit kivittek a közönségbe és egy képernyőn mutogatták az embereket... azután egyszerre csak azt láttuk a képen, hogy a cső lement valakinek a torkán, a gyomráig...) (vagy amikor porszivóztak a szinpadon, és egyszerre csak leszivták a háttérben lévő klasszikus festményekről az embereket...) Hihetetlenül ötletes és élvezetes és mindemellett nagyon fárasztó humorú show volt. Minden percét élveztük.
Ami a vécépapirban úszást illeti: már sokadszorra másztak ki a közönségbe, amikor egyszercsak felugrottak a székek háttámláira, és a fejünk felett megrántottak egy rakat lelógó szalagot; az odarögzitett gurigák pedig pögögni kezdtek, és pillanatokon belül a nézőteret a galériáig elárasztotta a papir (mi a galérián ültünk, úgyhogy remek kilátásunk nyilt a dologra). Az emberek húzták és gyűrték és tépték és az egész helység egy hatalmas, papirszalagokból, karokból és egyéb testrészekből álló gordiuszi csomóvá alakult - roppant murisan nézett ki, és benne lenni is jópofa volt (goofing off, ahogy az angolok mondanák - céltalan hülyülés). Mi is kaptunk papirt a nyakunkba rendesen, azután túrtuk át a korláton a lentieknek. Nagy visongatás és nevetés közepette.
Ami a festést illeti: volt a kék emberkéknek egy-két keresetlen célzása a modern művészetekre. Úgy döntöttek, feltalálják a sajátjukat, és az alkotás mély lelki fájdalmát és vivódását úgy kivánják visszaadni, hogy embereket festenek be és csapják őket a vászonhoz. Amit meg is tettek egy közönségből előrángatott nézővel (hozzá kell tenni, hogy előtte kezeslábast húztak rá és sisakot nyomtak a fejébe - de attól még felkötötték a lábainál fogva, és nekielnditették a vászonnak, ahol nagyon muris nyomot hagyott. Ezt persze csak videón követtük; amikor visszakozták, már egy puding volt a fején).
Az előadás fontos részét képezték azok a pirosan világitó csikok amiken szöveget szoktak kivetiteni. Meg is tették; mindenféle random megjegyzéseket meg utasitásokat közvetitettek a nézőknek, mint péládul a legújabb internetes röviditéseket (a kedvencem: YTIWBIEWSSA - You Think I'm a Wizard But I'm an Elf With Shape Shifting Abilities - roppant hasznos, elhihetitek nekem...)
És végül, de nem utolsó sorban: doboltak ezek aztán az égvilágon mindenen...
Láthatóan legalább annyira élvezték a showt, mint mi, ha nem jobban...
Egy biztos: ha kiadnák CDn a zenét amit ott csináltak (valszeg részben rögtönöztek) - ott lennék a sorban hogy megvegyem.
(Ott van a honlapjukon a minta, hallgassatok bele;)