Tripla születésnap

Igen, igen, beköszöntött 2008 (én személy szerint békésen átaludtam magam az újévbe; a taknyos New England időjárás miatt végül nem mentünk sehová szilveszterezni, csak bevettük magunkat egy rakat pokróccal meg teával a nagyszobába, és Faun Labirintusát néztünk). Reggel még a csipát pislogtam kifelé a szememből, amikor már várt is első szülinapi meglepi: Granny kiirta a fürdőszobatükörre, hogy Happy Birthday Csenge :)
Baba a mai napra ránk hagyományozódott, mert kisebbik lány dolgozni ment, újévi bölcsi viszont nincs. Kisasszony nagyon jól viselkedett; együtt tömtük a fejünket reggeli kaláccsal, azután Granny megköszöntött: saját kezűleg csinált nekem szülinapi üdvözlőlapot, és kaptam tőle egy nyakláncot is egy picike, hüvelykujj-körömnyi mesemondó medállal; azt mondta, még egy indián rezervátumban vette egyszer és azóta őrizgeti (mesemondó-medálnak hivják azokat a pici figurákat, amik egy ülő alakot ábrázolnak, amire sok sok még apróbb alak mászik – személy szerint irtó aranyosnak tartom őket, Bobéknak is volt belőlük egy rakattal; az indiánok előszeretettel gyártják).
Délelőtti program az újávi mise volt Providence-ben (komolyan mondom, ebben a két hétben többet voltam misén, mint az előző négy évben együttvéve...), Babával együtt, aki nagyon csendesen és jól viselkedett egész idő alatt (leszámitva a minden zsoltár utáni hangos „Juhé! Még egyszer!” kiáltásokat) (felthetőleg az volt a hallgatás oka, hogy folyamatosan tömtük ropival, és igy nem jutott szóhoz).
Mire vége lett a misének, hatalmas, képeslapra illő pelyhekben hullani kezdett a hó. Providence-től körülbelül félórányi út volt idősebb fiú családi lakhelye, ahol a nap hátralévő részét töltöttük békés családi káoszban.
Hármas születésnapot ünnepeltünk: Lucianét, az enyémet, és Lucian másik nagymamájáét. A három gyerek között azonnal kitört a cirkusz, amit Granny politikailag korrekt módon igy jellemzett: „They had a minor problem with sharing” („Volt egy kis gondjuk a dolgok megosztásával”) ami azt jelenti, hogy orditva hajba kaptak minden játékon, de persze mind csak addig volt érdekes, amig másvalaki is pályázott rá. Kis tricksterem persze hamar úgy döntött hogy ezek a játékok számára túl gyerekesek, és elvonszolt engem a számitógéphez, hogy Playmobil játékokat játsszak vele (ami ellen, tekintve a többi szobában uralkodó káoszt, semmi kifogásom nem volt) (sajnos Baba nem nagyon kedvel engem; valahányszor a közelébe megyek, hangos és fülsértő „Nem!” kiáltásokat hallat – ezen a kategórián egyébként osztozom az emberiság és a közvetlen család túlnyomó többségével, mert a kisasszonnyal egyedül Granny tud bánni...)
Szóval a délután nagy részét római gladiátorok öldösésével töltöttük, megmentettünk egy herceget egy középkori várból, elnavigáltuk Noé bárkáját az Ararát hegyéig, megostromoltunk egy másik kastélyt, legyőztünk egy sárkányt. Lucian persze hozta a szokott formáját, ijesztően okos volt, felnőttesen cinikus, akaratos, csintalan és imádnivaló. Csak engem és a nagybácsiját engedte be a szobájába – ez pedig mindenki szerint igen bölcs döntés volt, egyrészt azért, mert közelharccá fajult a dolog a többi kölyökkel, másrészt azért, mert az egész padlót apró és gyerekveszélyes Playmobil alkatrészek boritották, és amint betettem a lábam, két kard, egy szigony és egy csokornyakkendő állt a talpamba... nagybácsi fel lett szólitva, hogy olvassa fel a Hófehérkét, melyhez a gonosz mostoha hangját nekem kellett szolgáltatnom; utána felállitottuk majd átrendeztük a római legiókat az asztalon (komolyan, sose gondoltam hogy egy hatéves fog nekem római hadászatból előadást tartani....) (most épp hallható szörcsöléssel szivom vissza az ehhez fűződő gondolataimat...) (ez itt kéremszépen az akaraterő próbája... de inkább meg sem szólalok... szeretnék még visszamenni a régészetre...) Lucian pedig mindenféle nagyon komoly és bármikor idézhető megjegyzéseket tett, mint például „Most komolyan, ki törődik egy kockával?” „Ja, hogy te külföldi vagy? Akkor azért nem értelek...” Azután leszögezte, hogy nem hisz a tündérekben (a Fogtündéren kivül, természetesen) (a Fogtündér nálam mindig feketelistán volt), mire belőlem előszakadt a mesemondó, és azt hisem sikerült a gyereket olyan mennyiségű információval elhalmoznom mindenféle tündérekre, manókra és sárkányokra nézve, hogy ha ezzel nem okoztam neki maradandó károsodást, akkor semmivel (a hadműveletet igazából nagybácsival karöltve hajtottuk végre) (Lucian állitotta, hogy kiábrándultságának fő oka Disneylandben keresendő... amit mondjuk nem csodálok...)
Amikor a kölyköket már hat lóval sem lehetett a tortától visszatartani, eljött a gyertyaégetés és sütizabálás ideje; amikor pedig elmúlt, újból gond akadt az osztozkodással, mert Lucian kibontotta az ajándékait (a végeredmény az lett, hogy nála volt a játék, a kicsiknél meg a csomagolópapir, amivel mindenki többé-kevésbé megelégedett). Folytattunk egy rövid eszmecserét arról, hogy Bumblebee fiú-e avagy lány, de mivel egyikünknek sem voltak elég meggyőző érvei, meg aztán Grannyék már szedelőzködtek induláshoz, a vita végül eldöntetlen maradt.
Ez az utolsó estém a karácsonyi családomnál; Baba épp visit a fürdőben mint akit nyúznak és parázson sütögetnek. Végiggondolva az ünnepeket azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem erre számitottam – de nem is csalódhattam volna kellemesebben :)