Derült égből Hillary, avagy West Wing testközelből

(Szavazzatok, szavazzatok. Nem Hillary-re, hanem a mesékre, tudjátok;)

Tegnap jött a meglepi értesités, hogy Amerika imádott Hillary-je beugrik Harfordba némi kampányolást csapni - ráadásul ide, az utca túloldalán lévő gimnázium tornatermébe. Akármennyire hidegen hagy is a politika, ez azért még nekem is olyan mókának tűnt, amit nem lehet kihagyni; a többiek hasonló véleményen voltak, úgyhogy diszes magyar delegciónk hajnalok hajnalán kivakarta magát az ágyból, és bőséges reggeli után elkocogott sorba állni.
(Mig el nem felejtem: Kata vagy ezer darab csodás fotót készitett az eseményről, sőt videózott is, szóval hamarosan majd az ő blogján csodálhatjátok a vizuális kiegészitést).
A sorban aztán annak rendje-módja szerint mindenünk be- és lefagyott, de semmi baj, az élmény megér egy kis áldozatot. Osztogattak nekünk zöld cetliket, melyeken be kellett ikszelni, mivel vagyunk hajlandóak önként és dalolva hozzájárulni a kampányhoz (a vicc a dologban az volt, hogy cetli nélkül nem engedtek be - mi üresen hagytuk), és kaptunk matricát is, Vote for Hillary! felirattal (a kitűzőért már fizetni kellett volna, pedig azok sokkal kreativabbak voltak: a kedvenceim a Bill Clinton - America's First Gentleman, a Hillary Rocks! és a Wonder Woman-nek photoshoppolt Hillary voltak - no kidding).
Volt persze megfelelő körités is, sajtóautók, rendőrök, meg egy szál zakóban, arcára fagyott (szó szerint, valószinűleg) mosollyal flangáló kampányfőnökök akik boldog-boldogtalant vállon veregettek. Néhány szórólapos anti-propagandát osztogatott (dinasztiaellenes jelszavakkal, persze név nélkül). Amint beljebb kerültünk az ajtón, rendőr bácsik túrták fel a táskáinkat (Toby: "nálam csak tankönyvek vannak!" "Miért, milyen órád lesz utána?" "Arab nyelvtan..." dang) és még egy szomorú szemű kutyus is megszimatolt.
A tornaterem zsúfolásig megtelt; sikerült jó helyet találnunk magunknak, távol ugyan Hillarytől, de remek kilátással, és közel a kijárathoz. A hangszórókból zene szólt, a hátunk mögött egy rakat gimnazista ugrált és lóbálta a kiosztott Hillary - A smart choice feliratú transzparenseket. Volt egy jelentős méretű sajtóemelvény is, szemben a pulpitussal, és öltönyös bácsik mindenfelé, madzaggal a fülükben.
Az első jó fél óra a bemelegitéssel ment el; sajnos érteni nem nagyon értettük a szöveget a zaj meg a visszhang miatt, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a tömeggel együtt csujjogassunk minden sikeresebb szlogen után (tudom tudom, lefizethető csőcselék vagyunk, cirkuszt és kenyeret). Mindenféle fickók vonultak fel a szószékre, és hergelték a közönséget; az a néhány dolog, ami kivehető volt, egészen mókásan hangzott (pl. a Hillary is one of us! - Hartford belvárosának 80-90 százalékos latino közösségében... vagy a Hillary! History! kántálás). Volt persze jeltolmács is, ahogy annak lenni kell.
Ezután megint zene következett, és várakoztunk egy darabig (én azzal szórakoztam hogy elképzeltem a kék függöny mögött zajló West Wing - jeleneteket) (aki nem tudja: Az Elnök emberei cimű remek sorozatról van szó).
És aztán megjelent maga Hillary, jelentős mennyiségű öltönyös és kosztümös udvartartással köritve; álldogált és mosolygott a szinpadon, miközben egy idősebb hölgy elszipogta nekünk, hogy az unokái életét gondolkodás nélkül rábizná Mrs. Clintonra (igazából egyszer sem hivták Mrs. Clintonnak egész idő alatt, valszeg tudatosan figyelnek rá). Ezután a kampányfőnök és volt iskolatárs következett (mily megható), aki megosztott velünk egy valódi titkot, miszerint a suliban mindenki arra fogadott, hogy Bill és Hilary közül az utóbbiból lesz amerikai elnök... mondott hölgy egyébként egész idő alatt a szélrózsa minden irányába mosolygott és integetett (Kata meg odavolt a gyönyörűségtől hogy mennyire jól fotózható - feltehetően kiképezték erre is, egyebek mellett).
Végül aztán kezébe kaparintotta a mikrofont; letakaritották a szinpadot, hogy szabadon mozoghasson, és fel-alá sétálgatva elkezdte a nagy beszédet.
Előadóművészként azt kell mondanom, hogy le a kalappal. (Igen igen, ismerem az összes poént a mesemondókkal és a politikusokkal kapcsolatban, kiméljetek meg tőle légyszi) Nem volt ööö meg izééé meg háááát hanem egy szépen felépitett, hangzatos szöveg a siker minden kellékével, kezdve a szivhez szóló anekdotától ("Mert amikor Bill és én még fiatalok voltunk és egy rozoga kocsival jártuk a gyönyörű Connecticut útjait...") az egészen anyagias igéretekig ("Amikor én leszek az elnök akkor majd ennyivel és ennyivel többet fognak keresni a tanárok"). Lefedte az élet minden területét, iraki háborútól ("Hazahozzuk a fiúkat") globális felmelegedésig, mindezt barátságos és meggyőző hangnemben, tűsarkúban hátrafelé.
(Nem, én nem neki szurkolok. Ha szurkolok egyáltalán valakinek. Gandalf for president!)
Ja, és volt persze Bush-alázás rendesen - itt ez is a kampály szerves részét képezi (búúúúú).
A beszéd elhangzása után kérdéseket lehetett feltenni (volt mindenféle mélyenszántó gondolat, mint például "mit fog tenni a globális felmelegedés ellen?"), majd újabb random ujjongás következett, és Hillary levonult a szinpadról. Slussz poénként felcsendült a hangszórókból a Takin' care of business cimű szám (amitől nekem aztán roppant jó kedvem lett... bár ezt most kevesen értik, mindegy) (Lukianosz theme song), és a füldugós emberkék addig nem engedtek ki minket az ajtón mig... nem tudom, mig el nem vonult a kampánykaraván, valószinüleg.
Még egy nagy amerikai élmény amit ki lehet pipálni a listán.
Képekért és videóért forduljatok Katához;)