2008. január 25., péntek

Tavaszi szemeszter No. 4 - Fene nagy függetlenség

(Na, azt hittétek hogy elfelejtem? Rosszul hittétek! Tehát: szavazás még mindig él, kérdések balra láthatók, információk Január 19, vagy katt ide. Aki nem szavazott még az szégyellje össze magát)

Senkinek nem tűnt fel, hogy a beszámolóim alapján három kurzussal lógatom a lábam? (Nem mintha nem lenne már igy is sok a jóból... de hát minimum négy kötelező, és aki esetleg finnyogni akarna, hogy ez milyen kevés, az olvassa el a házi feladatok listáját még egyszer)
Pedig van ám negyedik is; úgy hivják, hogy Independent Study. Ilyen rendszer odahaza nincs (vagyis Kata szerint épp most vezették be... mindegy, azért elújságolom). Abból áll, hogy megtervezel egy saját, féléves kutatási projectet, megkérsz egy tanárt hogy mentoráljon, és kreditet kapsz érte. A poén a dologban az, hogy bármivel foglalkozhatsz, ha van tanár aki elfogadja; második poén, hogy a tanárnak egyáltalán nem kell értenie az adott szakterülethez. Ő ugyanis nem arra van, hogy elmondja az információt (az egyetemisták ideát is mind tudnak már olvasni egyedül), hanem hogy felügyelje, hogy haladsz, elolvassa a beszámolókat és irományokat, segitsen megszervezni egy kutatást, megtervezni a belőle születő dolgozatot, és úgy általánosságban véve elbirálja a folyamatot és a kész munkát egyaránt.
Hosszas (kis hiján 5 perces) töprengés utánúgy döntöttem, felkeresem az antropológia tanszéket és meggyőzöm őket, hogy engedjenek mesemondással foglalkozni...
Az eredmény: Mesemondók szerepe a hagyományos társadalmakban, kutatási project. Nem titkolt célom, hogy kreditet kapjak a könyvtár fél év alatti totális korámolásáért...
3 kisebb részre osztottuk (mint gyerek a cukorkásboltban, tudom tudom); most már csak el kéne végre dönteni, mi legyen az a három. Kettőt már tudok:
1. Griot hagyomány Nyugat-Afrikában (griot-nak hivják az afrikai bárdokat - zenészek, történészek mesemondók és a többi)
2. Ir bárdok (sok sok kicsi szivecske ide) (igen, tinédzserkorom első plátói szerelme Osszián volt) (nem a zenekar, a dalnok :P )
A harmadikkal bajban vagyok; először úgy gondoltunk összehasonlitásképp a magyar lehetne a legmegfelelőbb, de rájöttem hogy források hiján vagyok, meg hát mégiscsak inkább azzal foglalkozzon az ember, amivel odahaza nem tud. Jelen pillanatban a kinai mesemondó iskolák felé hajlok (mert náluk ilyen is van ám)...
Az a mókás a dologban, hogy össze kell állitanom a saját órarendemet, és rá kell vennem magam a tanulásra... mert senki nem teszi meg helyettem:) Úgyhogy nyitottam kis füzetet a jegyzeteknek, és rajzoltam bele csinos syllabust is, hétről hétre. Most már csak hátra kell dőlni és elkezdeni az olvasást...
Szeretem ezt a fene nagy függetlenséget.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem is Kínát válaszd! Tök jó és megnézheted hozzá a 12 kingdoms-ot is akár, mert az kínai mitológiát dolgoz fel és állatira édes a világuk. :) (pl.:A gyerekek mind fákról születnek)

    H.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az Európai dalnokokat válaszd: Európai történetírás és a valóság - címen ^^

    VálaszTörlés