2020. február 24., hétfő

MythOff Budapest: A szerelem vak

Február 12-én, két nappal a Valentin-nap előtt megrendeztük az év első Mítoszok Csatája estjét. Stílszerűen a téma a szerelem volt, és mivel szerelmes történetet könnyen találni a világ bármely tájáról, úgy döntöttük, ezúttal vakon húzzuk a mitológiákat. Így született meg A szerelem vak című mitikus összecsapás.

Az est hoppmestere Nagy Enikő volt, és mivel ezúttal ő is mesélt, Klitsie-Szabad Bogi állt be mellé másodhoppmesternek (ő szolgáltatta a Valentin-hangulatú díjakat is). Ismét csodás közönségünk volt: kis híján hetvenen ültek a nézőtéren, lelkesen és kitartóan. Hosszabb est volt a szokásosnál, hiszen ezúttal nem hat, hanem nyolc mesemondó lépett színpadra!

Íme, a műsor:

Első kör: Mit tennél meg a szerelmedért?

Az est műsorát Varga-Fogarasi Szilvia nyitotta meg a Kalevala egy klasszikus történetével, melyben Ilmarinen, a kovács mindenféle feladatokat teljesített, hogy elnyerje szíve választottját (többek között leszállt az alvilágba is). A másik történetet én szolgáltattam az oguz török Dede Korkut Könyvéből. Nemrég elhunyt mesemondó mentorom és MythOff-partnerem, Cathryn Fairlee kedvenc eposza volt ez, az ő emlékére választottam Deli Dumrul történetét, aki a Halált hívta párbajra, és a felesége próbálta megmenteni azzal, hogy a saját életét ajánlotta fel helyette.
Szavazókérdés: Mit tennél meg a szerelmedért? Leszállnál az alvilágba úgy, hogy nem vagy kovács, vagy megbirkóznál a Halállal úgy, hogy nem vagy vitéz?
A győztes: Deli Dumrul és a Halál angyala

Második kör: Mérgező szerelem


Ebben a körben olyan mítoszok szerepeltek, amelyekben valaki szerelemnek hitt valamit, ami nem az. Hajós Erika Ió szívszorító mítoszát hozta nekünk Ovidiustól, amelyben Jupiter erőszakos oldalát láthattuk. Ebben a körben debütált új mítoszmesélő társunk is, Dala Dániel, aki Meng Jiang kínai történetével készült, akinek a szerelmét a Sárga Császár befalaztatta a Nagy Falba, és az asszonyt ő maga akarta házasságra kényszeríteni. Dani remekül szerepelt, biztosan fog még velünk csatázni!
Szavazókérdés: Ha megmenthetnéd az egyik lányt a végzetétől, melyiküket mentenéd meg inkább?
A győztes: A legtöbben Meng Jiangnak kívántak happy endet.

Harmadik kör: Tengernyi szerelem

Ebben a körben a víz és a szerelem fonódott össze. Nagy Enikő a Tuamotu-szigetekről hozta el Hina utazásának történetét, melyben egy lány halált megvető bátorsággal (és tengeri állatok segítségével) úszott át egy másik szigetre a szerelméhez. Stenszky Cecília egy japán mítosszal, a császárok eredettörténetével készült, melynek hőse leszállt a tenger mélyére, és a Sárkánykirály lányát vette feleségül.
Szavazókérdés: Melyik utat tennéd meg inkább a szerelmedért? Átúsznál a szomszéd szigetre, vagy leszállnál a tenger mélyére?
A győztes: Polinézia (a legtöbben inkább horizontálisan úsznának)

Negyedik kör: Halálból szerelem


Két olyan mítoszunk is akadt az est végére, melyben a halálból született élet és szerelem. Az első a maja indiánok szent könyvéből, a Popol Vuh-ból származott, és Klitsie-Szabad Bogi mesélte el nekünk nagy beleéléssel és tisztelettel. A párja az egyiptomi Ízisz és Ozirisz mítosza volt Gregus László előadásában. Szépen zárult velük az este: a szerelemnek még a halál sem vethetett gátat.
Szavazókérdés: Ha anyakönyveztetni szeretnél egy mitikus nevet a következő generáció számára, melyik hős neve lenne az: Hóruszé vagy Jaguár Szarvasé?
A győztes: Jaguár Szarvas

A következő MythOff Budapest a nyáron lesz esedékes. Kövessétek a Facebook oldalt, és mindenkit várunk szeretettel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése