Ahol a zene lakik

Megint szabadprogram. Béláék dolgoznak, és bár kinéz még egy vagy két fellépés a hétre, egyik sem ma, úgyhogy ismét elkóboroltam.
Mivel sikerült jó néhány megállót elbambulnom a metrón, úgy döntöttem, le sem szállok Tacoma Park-ig, ami egy csinos pici külváros, és büszkélkedhet valamivel, amit már több mesemondó és táncos is a figyelmembe ajánlott: úgy hívják, House of Musical Traditions. Kiss bóklászás után rá is bukkantam: hagy fehér faház sok szobával, és minden szobája zsúfolásig tele az égvilágon mindenfajta hangszerrel. Voltak ott dobok és gitárok, egy teljes szobányi harmonika, furulyák színes csokrokban, csengők ládaszám, és mindenféle egyéb kütyü, amikről el sem tudtam képzelni, hogyan adnak hangot - fából készült békák, tücskök, baglyok - és a kedvenceim, az üvegből készült fuvolák. Nem tudom, mennyi időt töltöttem odabenn, de jó sok volt :) Végül aztán nem vettem semmit. Egy kelta hárfa már nem férne bele a csomagomba. De ha lett volna borostyánleveles üveg fuvolájuk, elcsábultam volna... (ez még a Peter & Max utóhatása. Ja igen, kiolvastam. Verhetetlen.)
Visszafelé a zeneboltból betértem még néhány színpompás kicsi üzletbe - az egyikben gyöngyöket árultak, egy másik pedig török bazár volt, egy nagy hangú szőke nénivel, akiről kiderült, hogy ő maga is török, és roppant lelkes lett, amikor megtudta, hogy én meg magyar vagyok. Semmi gyaur kutya meg ilyenek. Brothers and sisters, így nyilatkozott. Szeretnek minket török testvéreink :) És ahogy az lenni szokott, teljesen véletlenül besltált az üzletbe egy félig magyar néni is, úgyhogy leragadtam vagy fél órára magasztalni a magyar mesemondást, meg Naszreddin hodzsát, akit az eladónő széles vigyorral emlegetett, mintha személyes jó barátja lenne. Öröm volt hallani.