A halhatatlan királyfi debütál

Ha az interjú nem lett volna elég, ott volt még a nap fő eseménye: újabb fellépés, ezúttal egy iskolában.
Harminc-egynéhány gyereket tereltek be a színházterembe - tíz-tizenegy évesek voltak, vidámak, kíváncsiak és beszélgetősek. Szeretem, amikor fellépés előtt van alkalmam megismerkedni a közönségemmel; míg a háttérben a mikrofonnal meg az előkészületekkel szöszöltek, a gyerekek tudni szerették volna, mire számítsanak, így aztán beszélgettünk egy kicsit a mesemondásról. Teljesen lázba hozta őket a dolog.
Iskolája válogatja, mennyire hangos vagy halk egy közönség; ez a kis csapat a legjobbak közé tartozott. Nem voltak rakoncátlanok vagy zajosak, de mindenre reagáltak, hanggal, tapssal, csodálkozó kiáltásokkal és kedves kis megjegyzésekkel; szívvel-lélekkel benne voltak a mesében. A mikrofont fel se vettem, felesleges lett volna, meg a madzag is rövid volt.
A szokásos bevezető után (Bús Királyfi) lement Princess Hide-and-Seek (amin majdnem megcsüngtem, mert amikor megkérdeztem tőlük, mi lehet egy mindent látó királylány kedvenc játéka, egyöntetűen közölték, hogy 'I spy', amiről fogalmam sincs, micsoda :), és megint csak nem hozott szégyent a magyarokra. Nagyon okos kis csapat volt, előre kitalálták a rózsás trükköt, így a mesét gyakorlatilag közösen fejeztük be :)
És mivel olyan kedvem volt, és mert a mesecserén már felavattam egyszer, hát elmeséltem nekik a Halhatatlanságra vágyó királyfi történetét. És örömmel tapasztaltam, hogy gyerekeknél is működik, sőt. Egyes jelenetek zajos tetszést (avagy nemtetszést, a királyfi buta döntései esetében) arattak, és az utolsó Halál vs Királyfi versenyfutást egy emberként szurkolták végig. Ez a mese is be fog kerülni az állandó repertoárba.
Miután vége lett a fellépésnek, végre időnk volt reggelizni is; és mivel még mindig nem múlt el dél, maradt egy egész délutánom, hogy - kótyagosan a tánctól, a nemalvástól és a mesemondás utáni maradék lelkesedéstől - ismét felfedeznivaló után nézzek.