Egy nap az állatkertben, egy nap a bazárban

Pénteken a nemzeti ünnep örömére munkaszünet volt a nagykövetségen. A munkaszünet örömére pedig közös programot szerveztünk Cinnamónival. Béla, aki még a szabadnapokon is lelkiismeretesen elfoglalja magát a munkájával, kirakott minket valahol a belvárosban, hogy menjünk és csatangoljunk - mi pedig pontosan ezt tettük.
Első utunk as Adams Morgan nevű városrészbe vezetett, ami tulajdonképpen egy rikító házakkal teli utca, melyet az etnikai sokszínűség ünneplésének szenteltek. Ebből kifolyólag a világ legtöbb nemzete képviselteti itt magát étterem avagy bazár formájában: perui étterem, tibeti étterem, etióp étterem (poénokat tartsátok meg magatoknak), afrikai bazár (soksoksok hátborzongató maszkkal és gyönyörű griot hangszerekkel), ázsiai bazár (szééép színes ruhák!) és így tovább. Legalább egy órát töltöttünk vidám böngészéssel a különböző üzletekben és az éttermek előtt, próbálva megtippelni, melyik étel miből készül.
Amikor végigértünk az utcán, visszafordultunk az ellnkező irányba; átvágtunk egy dél-amerikai ételeket áruló kis piacon, és visszatértünk Amerikába. (Érdekes módon a magyar étterem egyike volt azon kevés országoknak, akik nem voltak jelen Adams Morgan-ben. Cinnamóniék szerint egész Washingtonban nincs egy szál se. Milyen kár.)

A délután hátralévő részét az állatkertben töltöttük (mert ott még nem jártam, és mert gyalogolható távolságra voltunk tőle). Először is meg kellett csodálni a pandákat, amiket fél órán át kerestünk gyönyörű kínai stílusú kifutójukban, mire kiderült, hogy a fedett térben kajálnak, üveg mögött. Nagyon híres pandák, már szaporodtak is egyszer, miután megfelelő mennyiségű panda-szexvideót nézetett velük az állatkert személyzete.
Láttunk még sok egyéb érdekes lényt is, pl. békésen szunyáló vidrát, ellenszenves halászmacskát, unott gepárdot, és hallottuk az elefántokat is, bár a kifutójukat épp két sárgasapkás építőmunkás foglalta el. Általánosságban véve azt hiszem, a 'temporarily off exhibition' a legjobban szaporítható lény az állatkertben. A ketrecek többségében lakott egy ilyen.
A legtöbb időt a kisemlősházban töltöttük, ahol külöféle cuki dolgokat lehetett látni; úgy tűnt, néhány állat jobban sokasodik, mint a pandák, mert kiírásra való tekintet nélkül minden ketrecben volt legalább kettő kicsi sárga pincsimajom, meg egy csomó elefántcickány, akiket egyöntetűen megszavaztunk az állatkert sztárjainak (de csak mert nem volt törpeszarvas, természetesen).
Négykor aztán, mielőtt a nagyemlősökhöz elértünk volna, ránk zárták az egész kócerájt, mert esti Halloween-program volt készülöőben. Ez aztán rögtön fényt derített arra a rejtélyre is, hogy miért álltak az utak mentén mindenféle csontvázak, sírkövek és óriási, lila pókok, kicsi narancssárga BOO feliratokkal körbeszurkálva. Ha majd le lesznek töltve a fényképeim, rakok fel belőlük a blogra. A csontvázakból álló szülinapi zsúr pl. enyhén szólva morbid volt. Fura népség ez az amerikai...