A kevély király (Feminista Multikulti Népmesék 5.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Az alábbi mese a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaz (CW: bántalmazás). 
Ígérem, a jövő héttől lesznek jó fej férfiak is a mesékben :)

Származási hely: Mahakoshal, India 

A történet

Kép ebből a filmből

Egy gőgös rádzsa minden este, amikor hazatér a feleségéhez, megköveteli tőle, hogy tartsa fel az orrkarikáját, ő pedig áthajít egy lándzsát a karikán olyan erővel, hogy a föld is belerendül - majd fennhangon megkérdezi, van-e nála hatalmasabb uralkodó. A felesége mindig azt feleli, hogy nincsen. A palota egyik kertészlánya megfigyeli ezt a rituálét, és megsajnálja a királynét. Titokban tanácsot ad neki: amikor a férje legközelebb az erejét fitogtatja, felelje rá azt, hogy "én nem ismerek nálad hatalmasabbat, de van sok csillag az égen, és a föld mégis hatalmasabb."
A királyné így is tesz. A feleletet hallva a rádzsa azt hiszi, létezik nála hatalmasabb uralkodó, és a felesége könyörgése ellenére azonnal el is indul, hogy megtalálja és megölje. Nyolc nap vándorlás után a ráksaszák országába téved, ahol a szörny-király éppen fekete sziklákat szánt fel tigrisek vontatta kobra-ekével. A rádzsának rögtön inába száll a bátorsága, és alig bír hanyatt-homlok visszamenekülni a ráksaszákkal a nyomában a saját palotájába, ahol a felesége elé borul, könyörögve, hogy mentse meg. A királyné és az udvarhölgyei erre gyorsan leölnek egy kecskét, bepólyálják a királyt, mindent összevéreznek, és úgy tesznek, mintha a királyné most szült volna (még odateszik a kecske gyomrát is méhlepénynek). A ráksasza beront, és megdöbbenve látja, hogy a királyné egy óriási, bajuszos csecsemőt dajkál. "Az apja elment ráksaszát fogni neki, mert éhes szegény", mondja a királyné, mire a szörnyeteg elmenekül.
A király kevélysége elszáll, mivel "a felesége az anyja lett."

Mitől feminista?

Nna, kezdjük talán az elején. A mesében szereplő királyné bizonyítja a bátorságát és talpraesettségét azzal, hogy megmenti a férje életét. Ez azonban csak egy nagyon kicsike szelete annak, amiért szerintem ez a történet különösen érdekes a sorozatunk számára. Folytatva a múlt heti eszmefuttatást megint csak olyan téma kerül elő, amivel a feministák sokat foglalkoznak: a családon belüli bántalmazás.
Először is, a pozitív üzenet: a királynénak egy kívülálló személy segít megtörni a folyamatos behódolás rutinját. Ez a kívülálló ráadásul egy másik nő (a kertészlány) aki észreveszi, hogy baj van, megsajnálja a királynét, és nem csak lelkileg támogatja, hanem konkrét segítséget ajánl fel arra, hogyan törhetné meg a helyzetet (annak ellenére, hogy ő maga is fél a királytól). A hagyományos mesékben ritka a női barátság, és ebben a témában különösen fontos és példaértékű, hogy itt a bántalmazott nő egy másik nőtől kap segítséget.

A mese kezdete erős, szimbolikus formában jeleníti meg a folyamatos bántalmazást. Az orrkarikán (mint a nőiség jelképén és a királyné testéhez tartozó, intim tulajdonán) erővel átdobott lándzsa már önmagában nagyon kifejező, és ehhez jön még a kérkedés, ami egy az egyben összefoglalja a bántalmazó hozzáállást: "Van-e nálam hatalmasabb?" Az egész rítus csak azért van, hogy a rádzsa előtt minden este behódoljon a felesége, és minden este megerősítse, hogy igen, ő a leghatalmasabb. Az egóját kell simogatni, hogy legyőzhetetlennek érezze magát, és ezt az igényét egy nála gyengébb, védtelen valakin, a feleségén tölti ki. A bántalmazás a hatalomról és a kontrollról szól. Abban a pillanatban, hogy felmerül egy nála erősebb személy gondolata, a rádzsa elveszti az eszét, és gyilkos szándékkal indul megkeresni az illetőt. Amikor azonban szembesül vele, hogy az illető - a ráksasza - tényleg erősebb nála, esze ágában sincs megfelelni a kihívásnak, vagy szembeszállni a szörnyeteggel, ahogy egy igazi mesehős tenné. Mivel az ő önbizalma a nálánál gyengébbek behódolására épül, egyáltalán nincs felkészülve rá, hogy valódi erővel nézzen szembe.
A király rémületében oda menekül, ahonnan az egósimogatást is várta: szó szerint a felesége szoknyája mögé, követelve, hogy mentse meg őt. A felesége, bár simán oda is dobhatná a férjét a szörnyetegnek, úgy dönt, megmutatja, hogy ő viszont képes szembenézni a félelmével. A többi nő, az udvarhölgyei segítségével (megint csak van női támogatás és közösség) hipp-hopp elhárítja a fenyegető veszélyt, ráadásul ízig-vérig (heh) asszonyi módon, a szülés rítusának hiperrealista rekonstruálásával. A rádzsa kevélysége megtörik. Nemcsak a gyengének tartott felesége mentette meg az életét, hanem ráadásul tette ezt extra megalázó módon. A bepólyálás pont ott sérti meg az uralkodót, ahol fáj neki: az egójánál, megmutatva, hogy ő valójában nem rettenetes harcos, hanem egy vinnyogó kisgyerek. Az erőszakos, bántalmazó karakterek belül sohasem erősek vagy hősiesek. Ahol a nő vagy lábtörlő, vagy anyuka, ott sohasem lesz boldog egy házasság.

Amit érdemes átgondolni

Jó kérdés, hogy ennek a mesének az esetében hogy nézne ki a "happy end." Hagyományos társadalmakban a feleség nem hagyhatta csak úgy el a férjét, pláne ha királyné volt, a modern hallgatóság számára viszont kérdéses lehet, hogy ezek után megváltozott-e a király, és pozitív példa-e, ha a felesége nem hagyja faképnél, hogy pácolódjon a saját sértett egójában. Egy megalázó húzással általában nem lehet bántalmazó mentalitást gyógyítani, sőt. Kommentben várom a lehetséges megoldásokat.

Források

Verrier Elwin: Folk-tales of Mahakoshal (Oxford University Press, 1944.)

Megjegyzés

Egy csomó ideig úgy képzeltem, hogy a királyné nem veszi ki az orrkarikát az orrából, de a szöveg ebből a szempontból nem egyértelmű. Így is, úgy is elég gáz a dolog.