A november végi Tellebration fellépésre való készülés szellemében ma családi vacsira voltam hivatalos Jane-hez (aki a fentebb/lentebb emlegetett mesemondó kör egyik tagja, és együtt lépünk majd fel). A rendezvény szervezője volt még hivatalos ("mondd Picur, én is lehetek hivatalos?..." - te jó ég, Pompom kisért engem...) rajtam kivül.
Nem tudok betelni az amerikai otthonokkal - olyan barátságos hangulatuk van... Jane, Kathleen, Jane férje, és a férj fia (Jeremy) alkották a társaságot. Beszélgettünk, meséltünk; főképp Magyarország iránt érdeklődtek, egész este nem fogytak ki a kérdésekből, és úgy tűnt, a válaszaimnak is sikere van... mire eljöttünk, már egészen feloldódott a hangulat, és nagyon jól éreztem magam, hogy eltölthettem egy vacsorát családi, és nem kollégiumi körben, tiszta felüdülés volt.
És (dobpergés, történelmi pillanat) lazac volt vacsorára. És ettem belőle. Életemben először. Nagy erőfeszités árán legyűrtem a késztetést, hogy beledugjam az ujjamat és úgy kóstoljam meg (bocs, Finn, majd legközelebb). Volt hozzá rizs meg mindenféle saláta... és nem is volt olyan rossz. Sőt. Desszertnek pumkin pie volt, fahéjas, isteni finom, meg is örököltem a megmaradt felét, itt csücsül az ablakban (ami jelenleg hűtőszekrényként funkcionál).
Mindent összevetve, egy nagyon kellemes és barátságos estét töltöttem Jane-nél; egy részét persze arra forditottuk, hogy megbeszéljük a fellépés részleteit (és persze egy alkalmat sem hagytam ki, hogy részleteket tudjak meg a többi mesemondóról...)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése