2007. november 30., péntek

"It's 10% luck, 20% skill, 15% concentrated power of will..."

Egyszer mindent ki kell próbálni (kivéve a már jól ismert kivételeket...:). Ma este, mivel nagyon-nagyon tanulnunk kéne, Katával felkerekedtünk, hogy meglessük a Temple of HipHop nevű rendezvényt az Underground Café-ban.
A café barátságos kis hely az ebédlő alagsorában, szines falakkal, hangulatvilágitással, isteni tejszines teával (amit Kata most mutatott be nekem, és szerelem volt első kóstolásra). Általában nyugis zug, de ma este tömve volt emberekkel, akik elfoglaltak minden lehetséges ülő- és állóhelyet; a maradék felületet elfoglalták a hangfalak és a keverőpult, és már nagyban dübörgött a zene. A "szinpadon" két srác ült gitárral, a zene tőlük származott, és egy harmadik, mikrofonnal a kézben.
Na mármost be kell vallanom hogy eddig nem nagyon rajongtam a hiphopért úgy általában, meghallgattam néhány számot és slussz. Amit ma este hallottunk, klassz volt meg minden, ritmusra főleg, de főleg az tetszett, hogy diákok csinálták esti szórakozásból, és amikor az énekesnő is csatlakozott a bandához, kis hiján lepetéztünk: az egyik első hetes PRIDE vezetőnk volt, nagyhangú bohócforma csaj, aki a ma esti teljesitménye alapján összecsomagolhatná Beyoncát meg Rhiannát fél kézzel (igen igen nehéz olyan afroamerikai énekesnőt találni akinek nincs hangja de azért a sóbiznisznek néha sikerül). Amikor már belemelegedtünk a dolgoba, a zenekar összecsomagolt és lelépett, és akkor kezdődött az igazi móka. Freestyle.
A két srác aki kiugrott a szinre az első mellé valószinüleg nem ma kezdte a szakmát, de az is lehet, hogy igy születtek (sőt mi több valőszinű hogy jó adag ebből az ember vérében van, no racism intended). Dőlt belőlük a szó, amiből persze nem sikerült sokat elkapni, de azt még mi is értettük, hogy itt bizony kemény ritmus van, és rimek, és akármennyire rögtönzés is a dolog, hibát csak nagyon ritkán vétenek, és amit mondanak, az többé-kevésbé összefüggő is. A közönség dobott fel nekik témákat, vagy egymással versenyeztek, de nem álltak meg soha egy pillanatra sem, és látszott rajtuk, hogy minden pillanatát élvezik.
Motoszkált bennem egy adag Bones-féle késztetés, hogy antropológiai szempontból véleményezzem a látottakat, de ez a doktornőnek sem jött be, szóval inkább csöndben maradtam (ld. The Man in the Wall, Bones 1x06). És lelkesedtem. Biztos vannak odakinn sokan akik ezt már rég tudták, de mivel a hiphop eddig számomra nem volt benn a tananyagban, rám az újdonság varázsával hatott a dolog... szóval rá kellett jönnöm, mennyi gyakorlat és tudás és tehetség kell a freestylehoz. Átkozottul sok... és az előbbinél is nagyobb lelkesedéssel azt is felfedeztem, hogy az emberiség legősibb zenei hagyományai nem a komolyzenében élnek tovább, hanem a rapben és a hiphopban... ez itt, kéremszépen, formulákból álló rögtönzött előadás, lásd Homérosz, és dalpárbaj lásd Vejnemöjnen, és komédia big-time, és minden ami szabad és kreativ és szórakoztató és olyan spontán hogy az ember évek alatt sem tudná megtanulni.
Yo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése