Thanksgiving 4 - Az Odú

(Minden tiszteletem J.K. Rowlingé, de ezt a nevet most kölcsön kell kennem, copyright meg minden, és thumbs up a forditónak)

"Dolgokat gyűjtünk" ez igy fogalmazodott meg Bob által, amikor beléptem az ajtón. És jó is volt, hogy szólt, különben észre sem vettem volna. A házat a "dolgok" alatt. Példáult a falat.
Bob múzeumigazgató volt fénykorában, plusz az egész család egy ideig indiánok között élt; ebből következően egy mesemondó-múzeumigazgató-indiánrajongó hibrid háza nem is lehet más, mint... múzeum. Padlótól plafonig. Nem teszek ki a netre mások lakásáról képeket (pedig körbefotóztam alaposan), ha jók lesztek mutatok belőlük offline.
Szóval, idézzétek magatok elé a Weasley-család otthonát, az Odút (ugye annak forditották?... Burrow volt angolul), a maga zegzugos szobáival, váratlan beugróival, nyikorgó lépcsőivel és összevissza nyiló ajtóival. Most pedig töltsétek meg mindennel, ami csak az eszetekbe jut, és én garantálom, hogy nekik volt belőle legalább kettő. Lényeg hogy szines legyen, érdekes és "hétköznapi értelemben véve" értéktelen. Indián bölcsők a falakon; maszkok; porcelán órák amik mind más időt mutattak; indián kosarak, megtöltve vietnámi ruhákkal (ja igen, ha nem emlitettem volna, a babával együtt hazahordták az egész vietnámi kultúrát is, a hatalmas faragott szerencseteknősig bezárólag), fából faragott játékok a német játékkészitőktől; kachina bábuk, agyagedények, fényképek minden korból és helyről; egy szobában négy vagy öt különféle csillár és rejtett állólámpák, furcsa üvegedények rejtett csokoládétartalékokkal, iránytűk, festőállványok, hangszerek garmadái (dobok Lappföldtől Afrikáig), maszkok minden elépzelhető kultúrából, lepkegyűjtemények, virágcserepek, kakukkos órák, himzett faliszőnyegek, babák népviseletben, kis totemállatok, székek és sámlik amik között nincs két egyforma, teáskészletek és szamovárok, különböző népviseletek a falakra aggatva, sárkányok minden méretben, szinben és formában, kalapok, fésűk, gyöngysorok, tükrök, kaleidoszkópok, ja és persze könyvek, könyvek és könyvek. És könyvek. Mindezt koronázzátok meg egy gigantikus plüss bölénnyel, és kaptok egy halvány képet róla, milyen világban éltem három napig. Ki-be jártam a szobákba és a zegzugos rejtett beugrókba, és mivel a falakon egyetlen szabad négyzetcentiméter sincs, volt mit felfedezni. És szerintem az összes cuccnak a negyedét sem láttam.
A nyári cuccoknak, persze. Mert a téliek a pincében voltak. Elképzelhetitek, mekkora lehet egy ilyen család karácsonyi dekorációkészlete. Én láttam. Nagy (gyűjtőszenvedélyük egyik központját a betlehemek képezik). Szóval nyári stuff le, téli stuff fel. Segitettem nekik bútorokat mozgatni, mely folyamat során hógömbök, fali szökőkutak, viharlámpások bukkantak elő majd tűntek el új helyeken, teknős-szobrok népes familiái változtattak lakhelyet, és asztalok nőttek ki a falból (Ujuóla asszony háza, ha valaki olvas még olyan klasszikusokat, mint A Végtelen Történet). Amiről azt hittem, ablak, arról kiderült, hogy festmény (csillagképeket ábrázoltak, de nem sikerült az egész sorozatot megtalálnom), ha nem vigyáztam, csengőfüzérekbe botlottam vagy papirsárkányokba ütöttem a fejem, és a szobanövényekhez már nem mertem közel menni...
A pincében (miután leköltöztettük a bölényt, volt időm felfedezni, és Bob nagy lelkesedéssel mutatott meg mindent) laktak a kevésbé sokra értékelt dolgok, mint pl. indián ruhák, feltekert bölény- és fókabőrök (utóbbinál megkérdeztem, hol van belőle a selkie-tündér, erre Bob azt mondta, psssszt, Mary még meghallja...:), gyönggyel himzett tarka övek és pici, fából faragott téli városok, meg az embernagyságú négyemeletes babaház. Ja, és a jelmezes szekrény. Az összes törzsi ruhával, indián szoknyákkal, harci öltözékekkel, eszkimó nyári ruhával (két sor prémszegély), lapp népviselettel és egyéb mesemondó felszereléssel. És némi száraz bölénytrágya. Amit az indiánok megvesznek, mert ők pipába szokták tömni (és itt az elmés válasz a "már megint milyen sz*rt szivsz?" kérdésre...).
Engem a könyvtárszobában szállásoltak el, ami nagyban csökkentette az alvással töltött óráim számát. Amikor az embert padlótól-plafonig polcok veszik körbe, csurig tömve mesegyűjteményekkel (ország szerint nagyjából ábécésorrendben, bár az indiánok egy külön szekrényt foglaltak el), akkor a legkisebb gondja az alvás... hajnalig túrtam a polcokat, egy mese ebből, egy mese abból, és persze egy szép hossszú lista, hogy el ne feledjem, amikor legközelebb könyvtárba megyek (szülők háta mögött kacsint kacsint).
És persze ott van a kert. Amit térdig érő aranysárga levéltakaró borit, mert Bob nem takaritott össze, abból az elmés megfontolásból, hogy miért gereblyézzen ötször, ha egyszer is lehet. A sárga avarban fából faragott kerti manók laknak, kicsi lámpások, egy télire lefedett kerti tó, egy hinta, és a fáknak is arca van... (nem vicc. Na jó, faragva van, de akkor is...)
Huh, ennyi. A többit a fantáziátokra bizom.