Gyereksereg

Gyönyörű napsütéses őszi reggel, és mesélés a vasárnapi iskolában. A templom dugig tele volt, ennyi embert még életemben nem láttam vasárnapi misén; mi egy kisebb teremben várakoztunk, hogy véget érjen, és a gyerekeket áttereljék hozzánk, készen a mesemondásra. Sütit reggeliztünk, teszteltük a mikrofont, azután egyszerre csak elkezdtek icipici emberkék beözönleni az ajtón, szép rendezett sorokban, felnőttek kezébe meg egymásba kapaszkodva, és gyanakodva pislogtak rám (Jane-t már ismerik). Óvodától ötödik osztályig, plusz néhány felsős aki odatévedt. Kathleen felkonferált (nagy örömét lelte a teljes nevem feolvasásában), és egyszerre tengernyi csillogó szemmel és turcsi orral találtam szembe magam.
Nagyon hálás közönség voltak; lefogadom, hogy ilyen mesét nem hallottak még, mindenesetre nagyon lelkesen fogadták (persze egyfolytában mozogtak, mint a zsizsikek, de ennél a korosztálynál ez a teljesen normális állapot). A garabonciások még mindig tarolnak ("Have you ever heard of dragon riders?" "YEAH!").
Jane meséje után még maradt némi időnk, amit arra forditottunk, hogy a gyerekek kipróbálhatták a mikrofont (nagyon vonzotta őket a lehetőség. Amerikaiak. A vérükben van.). Mivel közeleg a Thanksgiving, mindenki felmászhatott egy székre (hogy elérjék a mikrofont) és elmondhatta, hogy ő miért hálás. Tündériek voltak; nagy erőfeszitésembe került leküzdeni az ijesztően erős késztetést, hogy összevissza puszilgassam őket (pedig én aztán nem vagyok hive a nyalakodásnak). A "hálás vagyok a szülaimért, tesóimért, unokatesóimért, családomért" tipusú megnyilatkozások között előfordult néhány valódi gyöngyszem is; egy édes pici szőke kislány hálát adott a lámákért úgy általában, egy göndör hajú kisfiú a csokitortáért, egy pici öltönyös úriember pedig "a cukorért és a technológiáért" (na itt olvadtam el).
Azt hiszem, sikeres reggel volt. Két óra múlva megyek vissza a délutáni, családi körre.
Emlitettem már, hogy a Tellabration milyen klassz dolog?