Mesemondás Darfurért

Első hivatalos fellépés az USA-ban! Plakáttal, szórólappal, belépőjegyekkel. Éljen, éljen.
Carolyn délután szedett fel, és miközben az E.O. High School felé kocsikáztunk (amiről azt kell tudni, hogy helyileg a University of Connecticut campusához tartozik), mesélt nekem mindenféle érdekeset Connecticutról. Nem igazán szereti a várost (az egész családja egy nagy farmon él egy szomszédos faluban), és azon a véleményen volt, hogy ez az állam túl szép ahhoz, hogy az ember csak a Trinity camopust lássa belőle - amivel mélységesen egyet tudok érteni, főleg a ma délutáni kiruccanás fényében. Az erdők tarkák, a folyók és tavak tiszták és kékek, és mivel szép napsütéses idő volt, megcsodálhattam minden kedves kis falut, amin keresztülmentünk.
Carolyn-nak egészen különleges és elképesztő mesetára van; a legtöbb történet vagy a Polgárháborúhoz, vagy állatokhoz kapcsolódik. Útban az egyetem felé megmutatta nekem a barlangot, ahol egy sebesült tábornokot bújtattak a háború alatt (látni lehetett az autóútról); kicsivel arrébb pedig egy másikat, ahol Connecticut utolsó farkasa élt a kölykeivel, és elmesélte a hozzá fűződő kalandos vadászat történetét is (és hogy hogy irtották ki a végén szegény farkast - a tényen sokat enyhit, hogy egy egy elleni közelharcos küzdelem volt). Mutatott egy tavat, ami körül sasok fészkelnek, és amikor megérkeztünk az egyetem campusára, megemlitette, hogy lakik egy fehér szarvas a környező erdőkben, ami néha betéved a campusra, és a helyi indiánok szellemállatnak tartják.
Egész idáig azt hittem, a Trinity egy hatalmas egyetem. Hát nem az. A UCONN campusa körülbelül akkora, mint az egész győri belváros, parkolóstul és mindenestül. Egészen egyszerűen egy komplett város, sportcsarnokkal, szinházzal, lakóteleppel és komplett mezőgazdasági épületekkel plusz egy erdővel és egy genetikai kutatólaborral és... még több épülettel.
Carolyn házában vacsoráztunk a farmon - az egész család (férj, 3 lány, 1 fiú) benne van az amerikai polgárháborús hagyományőrzésben, szóval az egész ház úgy nézett ki, mintha az ember az Elfújta a szél egyik jelenetében járna, a jenki zászlótól egészen a falon függő régimódi lámpásig.

A rendezvényről: a Tellabration keretein belül szerveztek jótékonysági mesemondó estet egy alapitvány javára, akik Darfur részére gyűjtik a pénzt. Öten voltunk mesemondók, plusz egy nő, aki a darfuri helyzetről tartott előadást. A nézőközönség sorai enyhén szólva hiányosak voltak (néhány tucat ember jött csak el), de mi nagyon jól éreztük magunkat, plusz gyakorlásnak sem volt rossz a hétvégére. A garabonciásos népmesét meséltem, és egy az egyben imádták, azt hiszem, elsütöm még néhányszor a közeljövőben... kezd szépen működni angolul. Volt egy afrikai mesemondónk, aki népmesét mesélt, meg két nő, akik személyes anekdotákat (bár az egyik sztori gyanúsan hajazott a rátóti csikótojásra). Carolyn meséje egy igaz történet volt egy Déli fiúról akiből hires kovács lett.
Mindent egybevetve, egy klassz estét tudhatunk magunk mögött (és kaptam egy meghivást is egy másik rendezvényre). Pénzt nem sokat szereztünk, de a kicsi is több a semminél.
Stories make the world go around.