Kalandok a rekettyésben

Tegnap este Játékest volt az Anime Klubban; ez pedig nem jelentett mást, mint tizenöt doboz pizzát, egy BESM partit, egy tucat Magic és Pokémon játékost, és természetesen drága elmaradhatatlan D&D bandámat, akiktől egy napot kaptam, hogy előálljak egy kalanddal. Hát lehet egy ilyen ajánlatra nemet mondani?

Mivel nem mindenki ért rá a csapatból, egy rövidebb, egyszerűbb kis sztorit raktam össze: szerepelt Sister Soulaxe, az ork barbár, a bárd, a hippi, egy újonc pap akit útközben szedtünk fel az animések közül, Mr. Squiggles, a világító macska (a gazdája nélkül, önálló játékosként) és egy csincsilla, aki valakinek a zsebében érkezett, és majdnem sikerült megtisztelnie a szabálykönyvemet (szerencséje, hogy csak majdnem, különben muffként végzi).

A sztorit egy régi M.A.G.U.S.-os szörnyikére alapoztam: egy fa, aminek ha megeszed a gyümölcsét, te magad is lassan fává változol. A csapat egy kocsmai verekedés után vette észre, hogy a vadonatúj papjuk zöldet vérzik; erre aztán elindult a pánik meg a keresgélés (na jó, először csak ki akarták kötni egy székhez, hogy megnézzék, mi történik vele... aztán a törpenő a biztonság kedvéért kétszer fejbe akarta lőni, hátha zombi... double tap) A hippi hamar kiderítette, hogy nem a pap az egyetlen áldozat: a bárd is meg volt mérgezve, sőt, a konyhába felderítésre küldött macska is volt annyira balfék, hogy megkóstolt mindent, ami az útjába esett... aztán adott belőle az orknak is. Így aztán, hatból négy megmérgezett csapattaggal, a társaság futhatott versenyt az idővel, hogy megtalálja a mérgezés forrását és az ellenszert, mielőtt az áldozatok gyökeret eresztenek...

A játék szépsége abban rejlett, hogy a szoba csíje, vagy mit tudom én, mi, elrontotta az összes kockánkat: három óra alatt nem sikerült egyetlen egyszer sem sikert dobnia a díszes társaságnak, beleértve engem is. Az áldozatok esetében ráfogtuk arra, hogy kérgesedik az agyuk, de hogy a többiek miért ütöttek/kerestek folyamatosan mellé, azt sose fogjuk megtudni... Nick, mint druida, ismét zseniális volt, többek között azért is, mert ő volt a csapat esze, és három órán keresztül szentségelve fogta is a fejét a felelősség miatt. Az ork a játék nagy részét azzal töltötte, hogy szénakazalt keresett egy tűben... a macska pedig random varázslatokat sütött el, amikor kedve tartotta. Egy idő után teljesen feladtuk, hogy ebből bármi komoly vagy epikus szülessen. Amikor végre erős kalandmesteri segítséggel kitotózták, hol kell a bűnösöket keresni, újabb érdekes szituáció született: az egész banda lepattant a zárt ajtóról, amit többszöri nekifutásra sem sikerült betörniük, cserébe viszont felriasztották az őrséget, ami négy íjász formájában jelentkezett a tetőn a fejük felett. Így aztán amíg a macska Savas Köpéssel olvasztotta a zárat az ajtóról, a többiek felkészültek rá, hogy nyílvesszőket kerülgessenek... mivel azonban a Balf*sznak elkeresztelt íjász a tetőn sorra a többieket lőtte lábon, nem nagyon volt miért izgulniuk (három 1-est dobtam zsinórban...)

A sztori többi részletével senkit nem untatok; elég az hozzá, hogy fetrengtünk a röhögéstől, és a kaland szerencsés végeztével (ami abból állt, hogy senki se változott rekettyéssé, és sikerült egy alkimista labort is felrobbantani) testületileg átvonultunk a Cookout nevű helyre cajun hamburgert vacsorázni, és ott folytattuk a közös duhajkodást.