Changeling - Ébredés

Elérkezett a nagy nap! A tündéreknek becsengettek.

Hosszas, véres-verejtékes munkával sikerült két részre bontanom a csapatot; több változó volt benne, mint egy Sheldon Cooper-féle egyenletben, de végül csak sikerült. Nagyfőnök tűkön ülve fogadott már reggel, teljesen be volt sózva, hogy mesélnie kell; első ránézésre voltak még hiányosságok a háttértudásában, de annyi baj legyen, majd belejön menet közben, én is azt csináltam.
Miután sikerült megfelezni az osztálytermet is, mindenki készen állt a nagy ugrásra; rajtam kívül az egész osztály most találkozott először a Changeling világával. Nagyfőnökkel közösen úgy döntöttünk, az lesz a legjobb, ha én mondom el a bevezetőt, közösen a két csapatnak, mielőtt ki-ki tovább megy a sajátjával. Mivel menet közben a legegyszerűbb tanulni, a sztori Ébredéssel indult; a bevezető mondókám egy szépen megkomponált beszéd volt arról, hogy "legjobb tudásod szerint jelen pillanatban közönséges halandó vagy." Leírtam, milyen volt a karakterek eddigi élete: hogy mindig motoszkált bennük az érzés, hogy valahogyan mások, mint a többiek; hogy valamilyen megfoghatatlan okból máshogy látták a világot; élénk, színes álmaik voltak, furcsa ízlésük, tehetségük szokatlan dolgokhoz, és hogy egyes emberekkel jobban kijöttek, mint másokkal, miközben sokan egyszerűen azt mondták róluk, hogy furák; szépen belelovaltam magam a beszédbe, amikor Della közbecsippantott a hátsó sorból, hogy "most a játékról beszélsz...? Mert nekem ez tökre ismerős..."
Itt már tudtam, hogy nyert ügyem van. Az a gyönyörű a Changeling-ben, hogy pontosan ilyen játékosokra találták ki.

A bevezető után mindenki letelepedett a maga csapatával; következett maga az Ébredés, ami egy Johnson City-beli blues és jazz bárban csapja meg a kis társaságot, és nyitja ki a szemüket végérvényesen a tündérek valóságára, némi afrikai-bluegrass háttérzenével, amit nagyfőnök és a YouTube szolgáltatott. Az én bandám érdekesen alakult:
Egy troll, mellesleg a bár csaposa
Egy szatír, mellesleg bluegrass zenész és pincér egyben
Egy nocker [gépmanó] csajszi, mellesleg tinédzser
Két eshu [mesemondó tündér] (egy ruhatervező csaj és a srác, aki a D&D-ben a bárdot játszotta...)
Két sluagh [emó tündér](Della, aki mindenről híres, csak arról nem, hogy suttogva beszélne, és a kolumbiai osztálytársnőnk)

Miután külön-külön ráébredtek a zene hatására, kicsodák-micsodák ők valójában, hátradőltem, és hagytam fel-alá pánikolni őket; ahogyan az ezzel a csapattal lenni szokott, vinnyogtam a nevetéstől. Aranyköpések szokás szerint a bejegyzés végén találhatók.
Párhuzamosan velünk nagyfőnök is felébresztette a saját csapatát; amikor mindkét banda végül buszba szállt és megérkezett a következő állomására (ami nem volt más, mint Appalachia hercegasszonyának palotája), megint átvettem a közös irányítást, hogy ne kelljen a játék alapjait kétszer elmondani.

Itt megint nagy nevetések lettek a kérdésekből és felismerésekből; igyekeztem tömören és érthetően összefoglalni, miből is áll a Changeling, úgy, hogy közben karakterben is maradjak, mint a helyi hercegasszony. Annak hallatára, hogy itt bizony nemesek és köznépek vannak, az egész osztály testületileg átvonult a sötét oldalra, hogy ebből ugyan a nagyasszony nem eszik; de a küldetést kérdés nélkül fogadták, kíváncsian és lelkesen.
A sztori dióhéjban: kb. negyven évvel ezelőtt, a nemesek és a köznép között dúló háború során, changelingek egy kis csapata küldetésre indult az Álmodás világába, hogy megtaláljon egy rég elveszett kastélyt, és visszavarázsolja a Valódi Világba. A küldetésben az egész csapat odaveszett, kivéve egy személyt, aki visszatalált a valódi világba, de menet közben megőrült, és nem tudta elmondani, mi történt pontosan. A háború véget ért, kitört a béke; a helyi nemesség figyelemmel kísérte, a csapat tagjai hogyan születtek újra szépen egymás után (a changelingek tündér lelke halhatatlan, csak mindig új halandó testbe költözik). És most, hogy megint mind együtt vannak, hirtelen ismét szükség lett rá, hogy megkeressék az elveszett kastélyt, mert az Árnyudvar (a tündérvilág gonosz oldala) is rá akarja tenni a kezét... így aztán felpakolták a díszes társaságot, és lenyomják nekik a gyorstalpalót tündér-létből, mielőtt be lesznek dobva a mély vízbe.

Itt kis kiállás következett, melynek során az osztály a fentiek fényében kitöltötte a karakterlapokat. Mire végeztünk, az óra is véget ért (szörnyen rövidek ezek az órák...), úgyhogy megegyeztünk, hogy csütörtök reggel indul a bevetés; vége a zenés közjátéknak, melynek során kezdőkből három perc alatt hősök lesznek, és ideje felcsatolni a képzeletbeli fegyvereket.

(Ezek után még vagy jó négy órát töltöttem a bandával az ebédlőben, de az már egy másik történet, melynek elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor...)

És akkor a nap aranyköpései:

Eshu a Trollnak [lábjegyzet: a Changeling trolljai nagyok, erősek, nemesek, és kék bőrük van]: "Ember, úgy nézel ki, mintha Paul Bunyant keresztezték volna a kék ökörrel..."

Nocker a Trollról [másik csapat]: "Ki nyomta tele szteroidokkal Törpapát?"

Nocker [lábjegyzet: a Nockereknek veleszületett bohóc-smink van az arcán: fehér bőr, piros orr, piros orcák]: "Hé, ez most smink?"
KM: "Nem, ez a bőröd."
Nocker: "Akkor ez nem fog lejönni?!"
KM: "Nem."
Nocker [belelendül a szerepébe - fajtája másik veleszületett képessége, hogy káromkodik, mint a kocsis]: "**csába, akkor most mit csináljak?!"
Valaki: "Tegyél sminket a sminkedre..."

Sluagh [születetten sápatag]: "Szükségem van egy pohár vízre..."
Szatír: "Én a helyedben keresnék egy szoláriumot is..."

Szatír a Nockernek: "Hölgyem, nagyon csinos a sminkje."
Nocker: "Nem smink."
Valaki [súg]: "Veleszületett képesség, káromkodás."
Nocker: "...akarom mondani, húzz a bús ***ba, hülye kecske."

Szatír definiálja az Etikett képességet a többiek kedvéért: "Tudni, mikor csapd hókon a hülye szatírt, aki épp beszól annak a hegyes fülű személynek, aki itt a parancsokat osztja..."

Eshu a Szatírnak és a Trollnak: "Ti rokonok vagytok?"
Ketten egyszerre: "Úgy nézünk ki?!?!"

Hercegasszony: "... valamint mostantól nem nyúlhattok hideg vashoz."
Nocker gépész valahonnan a háttérből: "... na b*szki..."

Szatír tanulja a tündér társadalmat: "Te vagy itt a hercegasszony? Kérlek, mondd, hogy Elvis a király!!!"
Hercegasszony: "Nem az."
Szatír: "Franc."
Hercegasszony: "Csak a szomszéd hercegség az övé."
Szatír [sikítva elájul]

Szatír felfedezi saját valóját: "Juhé! Soha többé nem kell nadrágot vennem!"

Csapat a Pookához [állat-alakváltó]: "Te milyen állat vagy?"
Játékos: "Öö... macska?"
Egész japános osztály visítva: "Aaaaaaah! Neko-chan!!!"
Játékos: "...meggondoltam magam."

A káromkodás egyébként érdekes részlete volt a játéknak: errefelé olyat ugyanis nem szokás csinálni. Egyáltalán. A csúnya beszéddel ennyire nem volt bajuk; de azért beletelt az óra jó részébe, mire a Nocker játékosok hozzászoktak a szerephez...