Szerelmes slam

Órai keretek között mentünk el mesét hallgatni, ahogy annak lennie kell.
Hétfőn ahelyett, hogy beszédtechnikát tartottunk volna, csapatostul kocsiba szálltunk, és elzötyögtünk Asheville-be a soron következő, Valentin-nap témájú Synergy Slam alkalmából. Az én sofőröm Danielle volt, mellesleg az est házigazdája. Hárman voltunk a kocsijában (Sara volt a harmadik), és már odafelé menet remekül szórakoztunk azzal, hogy zenéket hallgattunk (és énekeltünk) és megbeszéltük a világ nagy problémáit.

Maga a slam zseniálisan sikerült. Az ilyen rendezvényeken általában szokott lenni néhány kiváló mesemondó, elég sok jó, és néhány teljesen tűrhetetlen; ezúttal nagy szerencsénk volt, az utóbbi kategóriát nem képviselte senki. Pontosan heten tették a nevüket a kalapba (ez a megszabott szám egy estére, fejenként tíz perc). Az est témája szó szerint: "Három szó - szerelmi vallomások". Szokás szerint csak (nagyrészt) igaz személyes sztorik kerülhettek a színpadra.

Elsőként Sara mesélt egy rövid ám zseniális sztorit arról, hogyan jött rá, hogy a leendő férje hosszú távra tervez, amikor egy hatalmas csomag betétet talált bekészítve a srác fürdőszobájában (mindenki dőlt a röhögéstől, ám megegyeztünk abban, hogy ezzel a gesztussal nem lehet vitába szállni). Utána egy helyi srác következett egy kedves történettel arról, hogy a kínos randik is sülhetnek el jól. A harmadik fellépő Joel volt, akinek a felesége is jelen volt, úgyhogy beelőzte az asszonyt a színpadon, és egy másik nőről mesélt (és arról, hogy döntötték el, hogy nem fognak randizni). Utána rögtön átvette a mikrofont az asszony, aki cserébe arról mesélt, hogyan szedett fel pasikat a new york-i metrón... miközben jártak (egy pont oda). Carolina is beugrott a mély vízbe, és előadta, hogyan költözött be egy srác hívatlanul az ágyába az első héten, amikor megérkezett az egyetemre (amitől mindannyian felhördültünk, de egyben annyira jól adta elő, hogy nem bírtuk abbahagyni a kuncogást). A sort két helyi mesélő zárta: egy csaj, aki arról beszélt, hogy szakított vele a barátja, hogy (a lány) bűntudat nélkül el tudjon költözni a kontinens másik felére; és egy srác, aki valami egészen fura dolgot adott elő, és azóta is emlegetjük. Azzal kezdte, hogy egy ocelotról fog mesélni, akivel sokáig randizott. Itt mindenki elkönyvelte magában, hogy valami fura Geradl Durrell-féle dolog fog következni: a srác biztos zoológus, és úgy beszél az állatokról, mintha emberek lennének. Ehhez hozzájárult a sztori többi része is: elmondta, hogy nevezett macskaféle a családjával lakott egy teherautó platóján, és nem ment iskolába, ám nagyon kedves és szeretni való volt, ha jobban megismerte az ember stb. A tíz perces sztori végére kezdtek kétségeink támadni - az ocelot végül egyetemre ment, és terapeuta lett belőle, majd következett a szakítás, és az ocelot talált magának egy másik, fiatalabb srácot. A megoldásra csak a legvégén derült fény: az ocelot nem más, egy plátói puma.
(Puma - cougar - az amerikai szlengben olyan nő, aki nála fiatalabb pasikra vadászik. Ebben az értelemben az ocelot olyan puma, aki csak randizik a zsákmánnyal, de nem viszi ágyba)
Azóta is próbáljuk feldolgozni a dolgot.

A sztorik végeztével a zsűri döntésre vonult vissza. Az eredménnyel mindenki meg volt elégedve: a győztes Carolina lett, és Joel lett a második helyezett. Danielle elosztotta a keresetet a győztes és a helyszín között; kihirdette a következő slam időpontját és témáját (Megérzések); visszatömörültünk a kocsikba, és elindultunk hazafelé.

A jól sikerült mesemondástól lelkes kis triónk AC/DC slágereket és nyolcvanas évek zenéit bömböltetve tartott hazafelé az Appalache hegységen át, amikor Danielle-t hirtelen megszállta a mennyei ihlet, és félrehúzódott egy parkolóba. Telihold volt az égen, és rajta kívül közel-távol semmi fény, csak a végtelen hegyek - talán pont ezért volt gyönyörű és lenyűgöző, hogy a felhős ég ellenére a holdfény elég erős volt ahhoz, hogy olvasni lehessen alatta, és minden éles, fekete árnyékokat vetett. A parkolóból néhány lépcsőfok vezetett egy alacsony, kör alakú kőkerítéshez, amit turista-kilátónak terveztek. A hegyek között a tündöklő holdfényben varázslatos volt fentről a látvány; és az első szónál kiderült, hogy nem csak szép, hanem érdekes is, mert a tökéletes kör alakú kerítés sokszoros visszhanggal válaszolt minden szavunkra. Sara és Danielle rögtönöztek egy kisebb kétszólamú gospel koncertet, majd verseket szavaltak, és közben közösen bámultunk a holdra, amíg bele nem fájdult a szemünk, és le nem fagytak a lábaink.

Azt kell mondanom, szerelmes téma ide vagy oda, ez egy nagyon tökéletesre sikerült kirándulás volt.