Az amerikai foci csak D&D sportolóknak

Na milyen nap volt tegnap? Na? Valaki?

Ha vasárnap, akkor D&D!
...
Ja, és Super Bowl is volt.

Kis csapatomnak sikerült összekötnie a kellemest a kellemessel. Kora délután kezdtünk játszani, egy doboz Valentin-napi csokis fánk társaságában. A kaland ezúttal a Hét Szamurájra épült (szerencsém, hogy japán szakosokkal játszom), és a nyolc fős csapat kiválóan oldotta meg a feladatot (a nyolcadik fő az újonc pap volt a múlt heti játékból, aki azóta szerzett egy rendes karakterlapot, egy csatabárdot, és egy teljesvértet - "ne aggódjatok, orvos vagyok"). Annyit csináltam, hogy adtam nekik egy tündérvásárt (á la Stardust), amit három nap és három éjszakán keresztül védeniük kellett a sötétség erőitől; és rájuk bíztam, hogyan oldják meg. Zseniálisak voltak, mint mindig. Vasököl második szintre érve már Csapdamester, ami azt jelenti, hogy ő tervezte meg a falu védelmi rendszerét; a többiek okos tanácsokkal és király ötletekkel járultak hozzá a szervezéshez, a hipp... druida pedig irányította a falu tündér lakóit, ahová kellett. Akármit szórtam a fejükre - kétfejű óriásgyíkokat, sebzéstől gyógyuló goblinokat, árnyjárókat, alakváltó sötét tündéreket - mindent sikerült túlélniük, és még a civileket is megmentették, persze nem kevés sérülés és küzdelem árán (a bárd pl. fejest ugrott egy lángoló árokba, amit átugrani próbált, és szerzett egy menő sebhelyet) A játék tele volt epikus pillanatokkal, elsőrangú csapatmunkával, és természetesen nem kevés aranyköpéssel (lásd lejjebb).

Kettőtől hatig játszottunk; akkor aztán felpakoltuk a rágcsákat és nem kevés, természetesen teljes mértékben legális és alkoholmentes innivalót (hehe), és átvonultunk az egyik koleszba Super Bowl-t nézni. Mert hogy azt kötelező, pláne, ha Amerikában van az ember. Giants vs Patriots, teljes mértékben a déja vu kerülgetett: ahogy az RTL Klub mondaná, Helyiek a Nagyok ellen, akárcsak négy évvel ezelőtt.
Tízen tömörültünk össze a picike szobában; volt pizza, chips, gyümölcslé, és minden, ami szem-szájnak ingere. A meccs önmagában is elég izgalmas volt (főleg, mert volt, aki magyarázza nekem, amikor elvesztettem a fonalat), és közben persze ment a nagy dumálás és nevetgélés, csak akkor csitult el mindenki, amikor reklám következett (nézzétek meg az idei Superbowl reklámokat, dőltünk a röhögéstől). Félidőben Madonna koncert volt, Nagyi még mindig tudja nyomni a műsort (a Kleopátrából koppintott bevonulásnál egy emberként hördültünk fel, hogy "no she did not!!!"). A meccset a Giants nyerte meg, ami azt jelenti, hogy apa még egy évig büszkén viselheti Eli Manning mezét. Izgalmas meccs volt, senki sem panaszkodhatott. Az a sztereotípia pedig, hogy csak a menő csávók értenek a focihoz, teljes mértékben megdőlt. Aminek ennyi szabálya és ilyen pontrendszere van, az egyértelműen a kockák szakterülete. Uff.

Ja, és az aranyköpések.

Csapat elfog egy gonosz kétfejű óriásgyíkot, és el akarják nevezni.
Tolvajlány: "Bert és Ernie!"
Druida: "Simon és Garfunkel!"
Ork barbár: "Cinnamon és Buttercup!"
(Az utóbbi lett a nyerő)

Bárd az orkról: " Elnézést kérünk, nem ő a legfényesebb égőnk a karácsonyi füzéren..."

Vasököl (az ellenségről): "A sötétbarnától a neonrózsaszínig terjedő skálán mennyire lennének sötétek, ha zsírkréták lennének?..."

Bárd (az ellenségről): "Megdiplomáciázom őket!!!"

Ork barbár: "Dühöngök!" [dob - nagyon keveset]
Tolvajlány: "Ez inkább csak egy hisztiroham volt..."

Vasököl szemügyre veszi az ájult alakváltót, hogy megállapítsa, tényleg a törpe-e, vagy csak... alakváltó: "Lecsekkolom a testét."
Mindenki röhög: "A testét, mi?"
Erdőjáró: "Mindkettő természetes húszból húsz..."

A legszebb pillanat pedig az volt, amikor a druida játékosa az asztalon állva két kéken világító Dr. Who csavarhúzóval adott le szemafor jelzéseket a tündérek seregének...