Szorgos hétfő

Csak hogy lássátok, hogy telik egy hétköznapom most, hogy teljes lendülettel dübörög a tavaszi félév.

Délelőtt itthon voltam és dolgoztam a holnapi házi feladataimon, mert tudtam, hogy a nap hátralévő részében nem lesz már rájuk idő. Dél körül az éhség kiűzött a koleszból, és átslattyogtam az ebédlőbe, hogy táplálkozzak a nerd asztalnál.
Az ebéd végeztével átvágtam a campuson a gyakorló suliba mesélni; amikor megérkeztem, a könyvtárban épp egy trombitával felszerelt muki tartott előadást a gimiseknek arról, milyen egy zenész karrierje, így aztán a katalógus-szobába szorultam az ötödik osztállyal, még a csilláron is lógtak. Ez volt az utolsó mesélésünk a tavaszi szünet előtt. Mivel az egész osztály Ezeregyéjszaka lázban ég (az idei iskolai színdarabjuk az Aladdin musical) úgy gondoltam, kipróbálom rajtuk a Rézváros történetét - nagyon értékelték, pisszenés nélkül hallgattak. A történet tulajdonképpen az Ezeregyéjszaka és Indiana Jones keresztmetszetében található - naná, hogy a kölykök imádják...
A mesélés végeztével átszaladtam a tanszékre tárgyalni nagyfőnökkel a szakdolgozatomról (ami júniusban esedékes, úgyhogy ideje bőszen nekiállni). Innen a számítógép-terembe mentem tovább, hogy befejezzem a ma éjfélkor esedékes beadandó irományaimat és elolvassak negyven oldalt a helyes interjúzás szabályairól.
A pötyögés végeztével a szomszédos sportközpontba vitt az utam, egyetemi kosármeccset nézni (ne ragadjon már rám, hogy kocka vagyok, meg aztán volt is kit nézni). A meccs sajna elmaradt, mert az ellenfél csapatának többsége oda se ballagott, így aztán barátságos mérkőzés tört ki két, a többi várakozó játékosból toborzott vegyes csapat között; úgy tűnik, ideát a barátságos mérkőzés azt jelenti, hogy többet csujogatnak és kevesebbet ütnek. Barátnők, barátnőnek látszó személyek és egyéb nőnemű kiegészítők között üldögéltem a padokon, és remekül szórakoztam, a játékosok egy része is odajött bemutatkozni, nem is olyan rossz arcok ezek a sportolók.
A meccs végeztével visszacaplattam a mesemondó épületbe beszédtechnika órára, ami egész szórakoztató volt, mert elértünk a gyakorlatok érdekesebb részéhez (érzelmek és hangulatok). Ez külön szórakoztató úgy, hogy egy rakat színész és mesemondó társaságában csinálja az ember. Múlt héten például a campuson állunk két épület között és a hangerőt gyakoroltunk úgy, hogy egyre távolabb álltunk egymástól, és gonosz dolgokat kiabáltunk a másik fél arcába.
Beszédtechnikáról egyenes út vezetett a februári Stor-etry Slam-re! Bezony, megint eltelt egy hónap (őrület, mi?), és ideje volt testületileg levonulni Misty Blues és Jazz bárjába, hogy sörrel, versekkel és mesemondással töltsük az esténket. Hatalmas meglepetésünkre kisebbfajta tömeg fogadott minket; egyre népszerűbb a rendezvény, alig fértünk el a bárban! A mai slam témája, kissé megkésve ugyan, de a Valentin-napra való tekintettel, Total eclipse of the heart volt, jöttek is a szerelmes sztorik és versek rendesen, de szerencsére egyik se volt nyálas vagy unalmas. Kiemelkedő programot sikerült összemesélnünk/verselnünk! És a slamek történetében először volt meghívott előadónk is, aki felvezette az estét - az egyetem egyik fiatal csillaga, Maggie Colvett, klasszika szakos költő hölgy, pici és bájos, csípős humorral. Én személy szerint ritkán olvasok vagy hallgatok verseket; de Maggie azonnal a székhez szögezett, alig kaptam levegőt. Zseniálisan ír a csaj, és zseniálisan is adja elő az irományait. Rajta kívül volt egy meglepetés előadónk is - mivel Misty törzsközönsége hónapok óta hallgatja a locsogásunkat, ma az egyik úriember úgy döntött, ő is beszáll a mókába. Mint kiderült, libériai, és olyan személyes sztorit hozott magával, hogy leestünk a szék alá - a történet arról szólt, hogyan mentette meg a polgárháborúban az életét egy állatokról szóló népmese, amit a nagyapjától hallott tinédzser korában. Mindenkinek leesett az álla.
Természetesen én is bedobtam a nevem a kalapba. Az én sztorim, a párkapcsolatok és udvarlás témájánál maradva, arról szólt, hogyan szerveztünk közös erővel randit az egyik koleszos társunknak; mókás kis történet, és kacagott is rajta jókat a közönség.
Az estet mindenki hatalmas meglepetésére Sara nyerte (ugyanazzal a sztorival amit Asheville-ben is elmondott, csak most még jobban adta elő, mert volt gyakorlata) - teljes mértékben megérdemelte a győzelmet, de mindenki pislogott egy kicsit, hogy miért nem a libériai fickó vitte el a pálmát. Szerény személyem második helyezést ért el, és pénz nem kapott ugyan, de azért nagyon büszke magára (ezeken a versenyeken általában csak győztest hirdetünk, de most szükségét érezték, hogy legyen egy runner up is... juhú!). A koleszos életben az a jó, hogy rengeteg sztori születik belőle. Egyszer még meg kell köszönnöm ezt az ELTE-nek...
Most pedig itthon vagyok és próbálok blogolni mielőtt arccal zuhannék az ágyba. Eddig bírtam. Jóéjt mindenkinek!