Ma játszottuk le a Werewolf kaland második felét, és ezzel a játszás, legalábbis órai keretek között, egyelőre véget ért. Búcsúzóul azért még hasítottunk egyet.
Mivel a tegnap estém felkészülés helyett meglepetésszerű éjszakai palacsintaevésbe torkollott, körülbelül annyit ötletem volt ma reggelre, amennyi a múlt hétről megmaradt (meg amennyi egy vödör kávé után az eszembe jutott). A múlt héten ott hagytuk el a falkát, hogy egy szellemróka vezérlete alatt visszafelé indultak az autópályán, megkeresni, hol maradt le a másik csapat a másik bőrönddel. Azt sikerült megtudniuk, hogy a keresett különítmény menetrend szerinti Greyhound buszra szállt; magát a járművet nem volt nehéz megtalálni, alig néhány órányi kocsikázás után szembe jött velük. A rossz sávban.
Az újonnan szervált fekete terepjárót vezető Béta bevett egy csikorgó kanyart és üldözőbe vette a buszt; a csapat egyesével átugrált a busz tetejére, több-kevesebb sikerrel, akciófilmbe illő jelenetet produkálva. A tetőn több okból sem volt biztonságos a létezés; egy hirtelen felbukkanó karmos kéz például a farkánál fogva lerántotta a Silver Fang csajszit, és mire sikerült megszabadulnia, népmesébe illő módon a farok hátramaradt a busz belsejében. Az alfa úgy döntött, ideje elővenni a harci kalapácsot, és megpróbált lyukat ütni a tetőn; a Werewolf játékban ez képviselte Vasököl kísérletét egy ajtó berúgására, és jó szokása szerint ezt a dobást is sikerült elszúrnia. Eredmény: BOINK, kalapács visszapattan, és hókon vágja tulajdonosát... A tető-kérdést végül a Béta oldotta meg, aki nemes egyszerűséggel hörgő szörnyeteggé változott, és felbontotta a buszt, mint a konzervet.
A busz belsejében az előző falka és az egyszeri utasok maradékai között három BSD (egyszerűség kedvéért: gonosz vérfarkas) üldögélt vidáman, a bőrönd társaságában. Itt hosszabb csetepaté következett, melynek során a Fang csaj visszaszerezte a farkát, az egyik BSD kapott egy kalapácsot az arcába, a másik kettőt meg a csajok együttes erővel legyűrték. Amikor a sofőrre került a sor, a három legyőzött ellenfél meglepetésszerűen feléledt; másodjára már senki nem szórakozott a megölésükkel, egyszerűen kidobálták őket az ablakon. Mire az epikus harci jelenet véget ért, az óra is a vége felé járt, így hát hagytam, hogy a csapat bőröndöstül leugráljon a buszról és eltűnjön az erdőben, mielőtt a rendőrség utolérte volna őket. Az óra végén még arra is jutott idő, hogy találkozzanak az osztály másik felével, akik szintén elvergődtek addigra a célállomásig a saját bőröndjükkel (mint kiderült, náluk volt az igazi ereklye). Kisebb veszekedés tört ki afelett, melyik falka is menőbb, ahogy annak lenni kell; a játék jó hangulatban zárult, és mindenkiből kitört a belső farkasa, mert az ebédlő felé menet még harsányan vitatkoztak, az cikibb-e, hogy valaki orrba verte magát a saját kalapácsával, vagy az, hogy valaki mást a saját alfája lőtt véletlenül fejbe... (de túlélte). Abban is egyetértett mindenki, hogy jó lenne tovább folytatni a játékot, kár, hogy csak két óránk volt rá... amilyen egyszerű volt a sztori, annyira nagyszerűen éreztük magunkat.
Egy kis egészséges vérfarkas csetepaté időnkét csodákat tud művelni egy osztály csapatszellemével...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése