Mesék, amiket mindenki népmesének hisz, pedig nem azok

Szögezzük le jó előre: attól egy mese nem lesz se jobb, se rosszabb, hogy népmese vagy műmese-e. Léteznek csodálatosan megalkotott műmesék éppen úgy, mint csapnivalóan gyatra népmesék, és fordítva. Ami fontos, az az, hogy tudjuk, melyik mese micsoda. Ezzel nem csak az esetleges szerzői jogi problémákat kerülhetjük el (igen, színpadi mesemondásra is vonatkozik a szerzői jog, az etika meg főleg), hanem azt is, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le olyan "ősi legendákból", amiket valójában a 20. században írt valaki.

Utóbbiak közül összeszedtem néhány olyan kedvencemet, amiket különösen gyakran tüntetnek fel hibásan a közösségi médiában:

A két farkas

Sokaknak lehet ismerős rendszeresen megosztott Facebook-idézetekből a "két farkas küzd benned" kezdetű bölcsességmese. Általában "cserokí" vagy nemes egyszerűséggel "indián" legendaként szokták aposztrofálni, kiemelve ezzel is a történet "ősi bölcsességét."

Kép innen

Sok mesemondó és bennszülött aktivista felhívta már rá a figyelmet, hogy ez a történet nem csak hogy nem indián eredetű, de még csak nem is hagyományos: egy Billy Graham nevű baptista prédikátor publikálta először 1978-ban. Eredetileg inuit nagypapával mesélte, de miután az inuitok a körmére koppintottak, átírta cserokíra. Itt található egy remek (angol nyelvű) blogbejegyzés a sztori eredetéről, és arról, miért káros az ilyen fajta hagyományhamisítás.

A Kis Hableány

És vele együtt Hans Christian Andersen legtöbb meséje. Sokszor látom őket még könyvekben is "dán népmese" címszó alatt feltüntetve. Andersen valóban használt népmesei forrásokat, és kora sok más szerzőjéhez hasonlóan írt népmese-feldolgozásokat is, de messze nem csak a dán folklórt vette alapul. A meséi műmesének számítanak, és erősen elütnek a hagyományos meséktől. Nemrég például alaposan beleástam magam Borsószem Királykisasszony történetébe, és felfedeztem, hogy egy svéd népmesén alapul, amelyben a lány egyáltalán nem "igazi, kényes" királykisasszony, hanem egy nagyon ügyes csaló, akinek - a Csizmás Kandúr fonákjára fordított verziójában - a kutyája segít megszerezni a királyfit. Rögtön más lett a történet üzenete...

A negyedik király

Nagyon szeretem ezt a mesét, az egyik kedvenc karácsonyi történetem. Jó tíz évvel ezelőtt kitettem erre a blogra is a saját verziómat. Ahhoz képest, hogy sokszor "karácsonyi legenda" vagy "orosz legenda" címszóval jegyzik, ez a csodaszép mese is irodalmi alkotás, Henry Van Dyke Jr. amerikai író tollából származik.

Helka és Kelén

Erről mostanában elég sokat cikkeztek, de pont ezért érdemes felvenni a listára. Bár mára már mindenki a Balaton legendájaként ismeri Helka és Kelén csodaszép történetét, eredetileg Fáy András publikálta azt 1836-ban, Sió - Tündéres rege címmel (itt olvasható). Lipták Gábor Aranyhíd című könyvéből várt szélesebb körben ismertté.

Magyarul kevésbé ismert példák:

Jumping Mouse - ismét egy remek mese, amit a szerzője "indián legenda" címkével óhajtott eladni, amíg meg nem tiltották neki. Sajnos továbbra is rengeteg feldolgozásban így szerepel. Pedig amúgy nagyon bájos sztori.

A kék rózsa - "Kínai mese" címszó alatt kering az Interneten, sőt, hamarosan regényfeldolgozása is születik majd. Mese a szerelemről és a szabad választásról, esküvőkre kiváló sztori. Ellenben ez sem hagyományos történet, egy Maurice Baring nevű angol író publikálta, itt.

The Dream Hunters - Neil Gaiman és Yoshitaka Amano csodaszép, édes-bús képregényéről sokáig az járta, hogy egy japán népmese az alapja ("The Fox, the Monk, and the Mikado of All Night's Dreaming"). Ezt egyébként maga Gaiman terjesztette róla, amíg sarokba nem szorították a kérdéssel, hogy hol található az eredeti mese, mire be kellett vallania, hogy ő találta ki a történetet. Az ilyesféle információk makacs természetére vall, hogy szerte az Interneten ma is népmese-adaptációként jegyzik és elemzik a kötetet.

Nektek mik a kedvenc műmeséitek?

MythOff Athén: Mítoszok hazai terepen

Az idei World Storytelling Day (a mesemondás világnapja) a "Mítoszok, legendák, és eposzok" témát kapta. Egy ilyen lehetőséget természetesen nem lehetett kihagyni arra, hogy újabb Mítoszok Csatáját szervezzünk. Az Európai Mesemondó Szövetség támogatásának köszönhetően néhány athéni mesemondó és jómagam összefogtunk, hogy elvigyük a rendezvényt egy olyan helyre, ahol a levegő is mítoszokkal van tele: Görögországba!

Érdekességképp elmesélem, hogy a görög mesemondók többsége nem mesél mitológiát hazai terepen. A barátaim szerint azért, mert mindenkinek a könyökén folyik ki, és a görög közönségek egyszerűen nem bukkannak fel, ha mitológiát hirdet valaki. Így aztán nekünk is szóltak előre, hogy ne éljük bele magunkat a rendezvény sikerébe - még akkor se, ha a hat mesemondóból csak három hozott hazai anyagot.

Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Körülbelül hetvenen jöttek el, ami kis híján telt házat jelentett.

A rendezvényre a Kükladikus Művészeti Múzeumban került sor, ahol amúgy is gyakran rendeznek mesemondó programokat. Egy szép nagy előadótermet bocsátottak a rendelkezésünkre. A terem elején hosszú asztal állt, amire szükségünk is volt - a MythOff történetében először ugyanis nem csak mesemondók, hanem illusztrátorok is részt vettek a műsorban! Amíg mi meséltünk, a hátunk mögött három képregényművész szorosan rajzolt, festett, és alkotott, és végül mindegyikük két-két illusztrációt mutatott be az elhangzott mítoszokhoz. Az egyes körök között görög dalok szóltak két mesemondótól, a szavazás pedig a rendezvény végén történt, kis fehér kavicsokkal, amiket a művészek által rajzokkal megfelelően felcímkézett dobozokba kellett potyogtatni.

A műsor így alakult:

Első kör: Tűztolvajok!

A sort én magam nyitottam egy abház nart legendával arról, Hogyan szerzett tüzet Sasruquo egy óriástól. Nagyon mókás sztori, van benne lenézett és bántalmazott hős, szőrös fülű óriás, nagy hatalmú anyafigura, és mindenféle kalandok. A közönség jókat kuncogott és helyenként felszisszent rajta; általánosságban véve remek hallgatóság voltak, le lehetett olvasni mindent az arcukról. A páros másik felét régi jó barátnőm, Vasileia Vaxevani alkotta, aki a helyi színekben Prométheusz történetét mesélte el, sok humorral és kellő drámaisággal. A végén még Héraklész is tiszteletét tette.
Szavazókérdés: Ha nem tudnál rágyújtani, kitől kérnél tüzet szívesebben?
A győztes: Prométheusz!
Az illusztrációk: A rajzainkat (ironikus módon vízfestékkel) Yannis (John) Rubus készítette. Itt találjátok az alkotói oldalát, érdemes nézegetni! Annyira klassz képek készültek ehhez a körhöz, hogy Yannis megszerezte a legjobb rajzolónak járó aranyszínű hajpántot is.

Második kör: Asszonyok

Mivel szorosan kapcsolódik Prométheusz történetéhez, Pandora mítoszával folytattuk a sort. Maria Terzaki mesélt róla nekünk, választékos szavakkal és finom eleganciával; ügyesen beleszőtte a történetbe azt is, hányféleképpen értelmezhetjük Pandora alakját. A kör másik előadója az olasz Mattia Di Pierro volt, aki a teremtésről, főleg pedig Lilithről és Éváról mesélt nagy beleéléssel; az ismert történet ellenére többször is sikerült meglepnie a közönséget.
Szavazókérdés: Ha segítséget kellene kérned, hogy alkoss valamit (vagy valakit), melyik teremtőt hívnád segítségül szívesebben?
A győztes: Pandora! (avagy az őt alkotó istenek)
Az illusztrációk: A gyönyörű rajzok stílszerűen egy női rajzoló, Eugenia Koumaki kezei alól kerültek ki.

Harmadik kör: Tenger

A Tenger kör vendég mesemondója, Torgrim Mellum Stene Norvégiából érkezett, és egy grönlandi mítoszt hozott magával. Szedna, a Tenger Istennője egykor halandó lány volt, aki egy tengeri madárhoz ment feleségül; amikor az apja erőszakkal elszakította a madárcsaládtól, az érte zajló csata során Szedna a tengerbe merült, és a vízi lények úrnőjévé vált. A görög oldalt Ifigenia Kakridoni képviselte, aki Glaukosz és Szkülla mítoszát adta elő, Kirké vendégszereplésével. Úgy tűnt, ezt még a görög hallgatóság sem hallhatta gyakran, mert minden szavát feszült figyelemmel követték.
Szavazókérdés: Ha át kéne változnod (makeover) valamilyen módon, melyik átváltozást választanád szívesebben?
A győztes: Szedna!

Az illusztrációk: Megint csak ironikus módon a Tenger kör rajzolója szénnel rajzolt. Dimitrios Kasdaglis az utolsó történetet már élőben, állványon illusztrálta, így mind megcsodálhattuk, ahogy a lendületes vonalakból megszületett Glaukosz és Szkülla figurája.

Úgy tűnt, mindenki remekül érezte magán. Az biztos, hogy én igen. Minden mesemondó megkapta ajándékba a maga illusztrációját, és Dimitrios még kis, kavicsra festett baglyokat is adott nekünk ajándékba - Athénből nem kell ennél tökéletesebb szuvenír! Természetesen az előadás után mind elvonultunk vacsorázni és ünnepelni.

A Mítoszok Csatája újabb országot hódított meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó :)

Hausza varázsmesék (Népmesék nyomában a világ körül 116. - Niger)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ezzel a bejegyzéssel a sorozat egy kis tavaszi szünetre megy. Májusban folytatjuk az utazást!

Hausa Folktales from Niger
Robert S. Glew, Chaibou Babalé
Ohio University Press, 1993.

A kötet negyven hausza mesét tartalmaz, melyeket a szerző fordított le a nyolcvanas évek végén. Hausza nyelven adták őket Niger országos rádiócsatornáján. A mesék két mesemondó hölgytől (Hadjia Rahamu és Hadjia Angéle) származnak, akik ekkor már több, mint tizennyolc éve meséltek a rádióban az ország apraja-nagyjának. Elsősorban gyerekeknek szóló meséket válogattak a műsoraikba; olyan népmeséket, amelyeknek tanító üzenete volt a fiatalság számára. Akad közöttük állatmese, trickster-történet, sok szörnyeteg, mindenféle kalandok, és néha bizony elég véres jelenetek is. A kötethez csak egy rövid bevezető és egy szószedet tartozik, és általában a mesék sem túl hosszúak - ám annál érdekesebbek.

Fénypontok

Kép innen

Szép, kicsit Hamupipőke-Hófehérke-szerű mese volt A lány, aki madárrá változott. Itt a második feleség lányát bántotta az első feleség, amíg meg nem látta a király fia egy mulatságon (ahová rongyosan ment el). A királyfi kifaggatta, miért rongyos, amikor a testvérei csinosak, és a lány elmesélte neki, hogy otthon rosszul bánnak vele. A királyfi beleszeretett és feleségül vette, de persze a mostoha utánament, és hajfonás közben egy amulettel madárrá változtatta. A lányt végül a kisöccse találta meg, és a királyfival együtt változtatta vissza.
A szamár szarvai c. mesében a szamár úgy tett, mintha szarvai lennének, és összeállt az oroszlánnal, hogy együtt terrorizálják az állatokat - amíg egy bátor nyúl be nem bizonyította mindenkinek, hogy a szamárnak füle van, nem szarva, és teljesen veszélytelen.
A kedvec, szuperhős-csapatos mesetípusomba tartozott A fiú, aki elvette a király feleségét, de annyira jópofa variáns, hogy muszáj kiemelnem. A csapat tagjai: egy fickó, aki bármi elől el tud ugrani (nem lehet eltalálni), Mindent-Gyorsan-Csinál, Messzelátó, Tolvaj, valamint Nádipatkány, és Kálium (aki nőnemű). Ez utóbbit nem tudtam értelmezni, és nagyon vártam, milyen szerepet kap majd az asszonyszöktetésben, de sajnos végül csak üzeneteket közvetített a szerelmesek között. Cserébe Nádipatkány egyáltalán semmit sem csinált.
Gizóról, az ügyelets hausza pók-tricksterről is akadtak érdekes történetek. Az egyik, Gizo és a kígyó, például a bizalomról szólt. Gizo kölcsönkérte kígyó-szomszédja bőrét, de sohasem adta vissza; a csupasz kígyó így elrejtőzve tengette az életét, míg rá nem sikerült vennie egy galambot, hogy segítsen neki. A galamb, bár eleinte nem bízott a kígyóban, végül mégis kitalálta, hogyan kutassa fel a tolvajt, és elvitte hozzá a hátán a csupasz kígyót - itt azonban a mese véget ér, és a mesemondó megkérdezi: "Szerintetek mi történt ezután?" Remélem, hogy szegény kígyó visszakapta a bőrét... Szintén egy galamb mentett meg egy Daya nevű lányt egy szörnyetegtől, akinek a születése előtt feleségül ígérték.

Kapcsolatok

Érezhető, hogy megérkeztünk Afrikába, mert rengeteg trickster fordult elő a mesékben. Eddig karibi és afrikai-amerikai mesékből ismertem a "trickster ajándékot kér" mesetípust, ami itt Sakál és a malam (tudós) címmel szerepelt. Sakál több észt szeretett volna, ezért a tudós mindenféle feladatokat adott neki, amiket furfanggal kellett megoldani... és amikor Sakálnak mind sikerült, a tudós közölte, hogy nem kap több észt, mert akkor már megállíthatatlan lenne (a saját könyvemben is szerepel egy ilyen sztori, Ghánából). A sakál mellett a másik ügyeletes trickster a fentebb említett Gizo, a pók.
A szorgalmas és a lusta lányok meséjéhez volt hasonló Nyúl és Hiéna története, ahol először a nyúl szolgált egy titokzatos házban, és szolgálatáért ételt teremtő botot kapott cserébe. A hiéna megirigyelte, és ő is beállt szolgálni, de nem dolgozott jól, és nem jól választott ajándékot sem, így az ő botjából csak kígyók és skorpiók potyogtak. Ugyanerre a típusra hasonlított A fulbe hős és a dodo meséje (a dodo itt egy óriás-szerű szörnyeteg), amelyben a hős hajat fonatni ment a dodo feleségéhez és élve meg is úszta, de amikor más is utána akarta csinálni, nekik persze nem sikerült. Akadt egy érdekes Hamupipőke-változat is, ahol az apának két felesége volt, és a gonosz mostoha által bántalmazott lánynak a féltestvére segített hozzámenni a király fiához. Volt varázslatos menekülés, itt Egy lány, aki kígyóhoz ment feleségül, menekült el a férje elől a húga, és mindenféle hátradobált varázstárgyak segítségével. A lány, aki megmentette a király fiát Olaszországból, Kanári királyfi néven volt ismerős, Az arab lány és a király pedig egy férfiruhába-öltözős, királyt-átverős verzió volt egyik kedvenc mediterrán mesetípusomra, a Bazsalikomlányra. Ismerős volt magyar mesékből is A gyöngytyúk, a sakál, és a keselyű meséje (persze nem ezekkel az állatokkal), ahol a sakál kihasználja a gyöngytyúkot, amíg a keselyű fel nem hívja rá a figyelmét, hogy nem muszáj engedelmeskednie. Az ember és a krokodil meséje a szokásos "hálátlan megszabadított állat" sztori volt - itt a sakál tett a végén igazságot.

Hova tovább?
Maliba!

Homérosz és Assassin's Creed, avagy hogy jön a digitális mesemondás az Odüsszeiához?

A FEST, az aacheni Haus der Märchen und Geschichten, és a Kölni Egyetem szervezésében került sor az elmúlt héten egy remek egynapos konferenciára, mely az Odüsszeia feldolgozásait járta körül, különös tekintettel a játékokra és a modern mesemondásra. Mivel engem is meghívtak, hogy adjak elő a doktori disszertációmhoz végzett kutatásomról, a konferencia egyben arra is lehetőséget teremtett, hogy életemben először ellátogassak Németországba.

Szerdán délben érkeztem Kölnbe, és mivel jeges szél és eső fogadott (később jégesővel és némi közeli tornádóval), az AirBnB szabaddá válásáig a kölni dómban ütöttem el az időt. Többek között megtekintettem a Háromkirályok híres ereklyetartóját, amelyről még élénken él emlékeimben Német György professzor úr előadása a római gemmák újrahasznosításáról. Jó volt végre élőben is látni. A dóm lenyűgöző, és jó sok időt el lehet tölteni benne - ami azért is előnyös, mert a szomszédos Római-Germán Múzeum pofátlan módon zárva volt.

A konferenciára a Kölni Egyetem egyik előadótermében került sor. Az előadások nagy része német nyelven zajlott, amiből reggel friss aggyal még egészen sokat értettem, de délutánra némileg lemaradtam a finomabb részletekről. Szó volt Homérosz Odüsszeiájának történeti szerkezetéről (Dr. Katharina Kostopoulos), az Odüsszeia különféle feldolgozásairól filmekben és képregényekben (Dr. Michael Kleu), az Assassin's Creed Odüsszeia kiadásának történeti és történelmi elemeiről, és Odüsszeia-utalásokról Tad Williams regényeiben (Dr. Simon Lentzsch). Részemről a fórumos szerepjátékokról, mint a digitális mesemondás egy fajtájáról adtam elő, és arról, hogyan mesélik újra a mítoszok és legendák karaktereit és történeteit játékosok ezrei az Internet világában.

A napra természetesen a mesemondás tette fel a koronát. A konferencia szervezői meghívtak két híres brit mesemondót, Daniel Mordent és Hugh Luptont (előbbivel már volt szerencsém együtt mesélni, tavaly Írországban), akik több, mint húsz éve mesélik együtt az Odüsszeiát. A történet elejétől végéig két órát vett igénybe, és elejétől végéig lenyűgöző volt élőszóban hallgatni. A szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenkinek jusson forró tea, süti, és csokoládé, így a kényelmetlen egyetemi padok ellenére teljesen el tudtunk merülni a mesemondó hangulatban. Az Odüsszeia, az összes többi eposzhoz hasonlóan, teljesen máshogyan viselkedik élőszóban, mint papíron; nagyon örültem, hogy volt alkalmam két ilyen remek mesemondótól meghallgatni.
A nap végén sor került még egy rövid kerekasztal-beszélgetésre is a legkitartóbb húsz-harminc résztvevővel, majd ünnepélyesen átvonultunk egy étterembe együtt vacsorázni. Remek társaság volt, amelyben vegyesen képviseltették magukat gamerek, klasszika-filológusok, kultúra-kutatók, és hivatásos mesemondók.

Mivel pénteken csak este indult haza a repülőgépem, volt még egy fél napom, amit a szemerkélő eső ellenére a városban óhajtottam tölteni. A villamosról leszállva rögtön belefutottam a helyi #FridaysforFuture tüntetésbe; gyerekek és kamaszok ezrei vonultak énekelve, táblákat cipelve a Neumarkt térre, hogy visszaköveteljék a jövőjüket a klímaváltozást tagadó politikusoktól. Elsöprő volt a hangulat, és teljes mértékben visszaadta a hitem a jövő nemzedékben.

Mivel ekkorra már erősen esett az eső, úgy döntöttem, a föld alá vonulok: ellátogattam a régi római kormányzói palotába, ami jelenleg az utcaszint alatt, egy külön erre kialakított régészeti területen tekinthető meg. Még a régi római csatornarendszerbe is be lehetett sétálni - be is sétáltam, remek kaland volt, főleg, hogy rajtam kívül egy lélek sem járt a múzeumban.
(A csatornáról egyébként remek középkori legenda is szól, mely szerint a katedrális építésze fogadott az ördöggel, hogy a dóm előbb készül el, mint hogy az ördög vízvezetéket tudna építeni a városig, és kacsákat úsztatni rajta. A vízvezeték a föld alatt haladt, ezért a kacsák sorra megfulladtak, míg az építész véletlenül el nem árulta az ödögnek, hogyan lehet megoldani a feladatot...)

Rövid, ám annál kellemesebb látogatás volt, a konferenciát pedig nagyon élveztem - nem csak a mesemondás miatt, de azért is, mert kitűnt belőle, hogy milyen szépen megférnek egymással különböző területek kutatói és rajongói. A FEST támogatja a digitális mesemondást - remélem, sok ilyen alkalom születik még a kezdeményezésből.

Hiénák, kutyák, sakálok (Népmesék nyomában a világ körül 115. - Csád)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Csád megint csak azon országok egyike, ahonnan nem találtam népmesegyűjteményt (vagyis igen, de sajnos franciául). Ezért aztán összeszedtem, amit az Interneten találtam (pontosabban itt).

A birka, a kecske, és a kutya
Ezt a sztorit eddig egy perui mesemondótól ismertem, kecske helyett lámával. A három állat taxit fogad, a birka fizet, a kutya is fizet, de a kecske nem. Amikor megérkeznek, a kecske elrohan, a kutya pedig nem kap visszajárót, mert a sofőt megtartja a kecske nevében. Ezért van, hogy amikor autó megy az úton, a kecskék menekülnek, a kutyák kergetik, a birkák meg nem csinálnak semmit.

A hiéna, a kecske, és a békeszerződés
A vadon állatai és a háziállatok megegyeznek, hogy békeszerződést írnak alá, hogy többé senki se vadásszon a másikra. Minden állat összegyűlik, és a szerződés aláírása után nagy bulit csapnak. A dorbézolás közben azonban egy hiéna nem bírja türtőztetni magát, megtámad egy kecskét, és a béke azonnal összeomlik. A mese szerint a tanulság az, hogy békét szavakkal és papírokkal nem, csak tettekkel lehet elérni.

A sakál és a kutya
Sakál és kutya egykor barátságban éltek a vadonban, de egy hideg éjszakán a kutya elment tüzet kérni az emberektől. A tábortűz mellett aztán csontokat is kapott, és annyira jó dolga lett, hogy soha többé nem ment vissza a sakálhoz. Ezért üvölt éjszakánként a sakál, és ezért ugat vissza neki a kutya.

Hiéna, majom, és nyúl
Klasszikus mese, amelyben a majom megmenti a hiénát egy kútból, aki cserébe ezért meg akarja enni. A nyúl tesz igazságot azt javasolva, rekonstruálják a jelenetet, és a hiénát másodszorra már nem húzzák ki a kútból.

Árva Nidjema
Érdekes félig-történet. Az árva lányt mindenki bátnja és dolgoztatja, ezért elszökik az erdőbe, hogy végezzen magával. Sorra megkér egy csomó szörnyet, hogy öljék meg, de mint megtagadja. Végül találkozik magával a halállal, aki közli, hogy még nem jött el az ideje, és bátorítja rá, hogy várjon, és a sorsa jobbra fordul majd. Ennyi.

Hova tovább?
A Nigeri Köztársaságba!

Az óvodások és a természet

Említettem már, mennyire szeretem a vidéki fellépéseket? Talán azért, mert én is vidéki vagyok, de mindig nagyon élvezem, ha kiutazhatok a nagyvárosból mesét mondani. Ezen a héten például egészen Szegedig vonatoztam, ahonnan autóval vittek tovább Zákányszékre.
Zákányszék kicsike község, ám annál barátságosabb. Sanyi, aki készségesen fuvarozott oda-vissza, menet közben elmesélte és megmutatta a környék összes érdekességét. Ez is egy olyan dolog, amit imádok a munkámban: meglátogatok olyan helyeket Magyarországon, ahol még sohasem jártam, és a házigazdáim mindig örömmel mesélnek az otthonukról. Sokkal jobb, mint turistának lenni.

Ami magát a fellépést illeti: A Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár hívott meg, hogy egy környezeti nevelést célzó program keretében meséljek náluk óvodásoknak és kisiskolásoknak. A téma az ember és a természet kapcsolata volt. Mivel már bontogatja a szárnyait az idei Év Csodái programom, amelyben az év fajairól (év madara, év emlőse, év fája, stb.) szóló meséket gyűjtögetek, ezekből is vittem magammal néhányat.
A gyerekek két turnusban érkeztek: Először a nagycsoportosok és az elsősök, majd a második órában a második és a harmadik osztály. Már érkezéskor nagyon vidámak, barátságosak, és kíváncsiak voltak, és amikor megkérdezték tőlük, szeretnek-e mesét hallgatni, hangos igeeeeeen volt a felelet. Ez a korosztály még nincs teljesen rászoktatva arra, hogy csendben és illedelmesen üldögéljen, ezért sokkal aktívabban vesznek részt a mesékben, mint az idősebbek. Amikor azt mondom, "a tengerben élt egy sárkány," akkor felmorajlanak, hogy "hűűű! sáááárkáány!". Amikor a sárkány ráordít valakire, velem együtt ordítanak - majd egy kislány az első sorban megjegyzi, hogy "hát, ez azért nem volt szép tőle!" Ilyen közönség mellett a mesélést én is mindig borzasztóan élvezem; él a mese bennünk, közöttünk.

A kisebb csoportnak elvittem A foltmadár című történetet, amit egykor egy mianmari népmese alapján alkottam meg, és idén, az év madara tiszteletére, belemeséltem a gólyatöcsöt is. Vittem róla szép nagy képet, hogy lássák, és együtt beszéltük meg, mi a különbség a gólya és a gólyatöcs között (akit egyébként népiesen széki gólyának is lehet nevezni idősebb gyerekek esetében, akik már viccesnek találják a nevét). A mese interaktív, volt benne sok hadonászás, lábdobogás, nevetés, és bele kellett mesélni mindenféle állatot, ami csak a gyerekek eszébe jutott (a kányát például többször is). Másodjára (komolyabb) vizekre eveztünk, és elmeséltem nekik A Tenger Anyját, egy gröndlandi legendát arról, hi történik, ha az emberek nem tisztelik a természetet. Itt a vízi állatokon és az északi sarkkörön volt a hangsúly; a gyerekek nagyon izgatottak lettek a fókáktól, jegesmedvéktől, és főleg a sarki nyulaktól. Együtt bontogattuk a Tenger Anyjának olajtól, szeméttől összeragadt haját.

Az idősebb gyerekeknek elvittem az egyik új kedvenc mesémet arról, hogyan okozott Szent Péter véletlenül globális felmelegedést. Miután egy szegény koldus arra panaszkodott, télen milyen nehéz az élete, a szent elintézte, hogy mindig nyár legyen. Ezen a ponton hosszasan ötleteltünk a gyerekekkel, miért is baj az, ha folyton forróság van. Születtek egészen remek kommentek, pl. "Elolvad az összes fagyi!", "Elpárolog a tenger!", "Mindenki napszúrást kap!", és a kedvencem: "Meggazdagodnak a naptejárusok!" A mese folyamán az történik, hogy elszaporodnak a békák, ráadásul egyre nagyobbak lesznek. Itt megint jöttek remek ötletek arra, mit lehetne kezdeni a békapopulációval - akadt, aki az úthengert javasolta, de volt olyan is, aki szerint a békákat a kedvenc ételükkel kellett volna más lakóhelyre csalogatni. Végül Szent Péter is belátta, hogy az örök forróság rossz dolog, és visszakérte az évszakokat. Egészen megmelengette a szívemet, hogy a gyerekek a végén aggódva kérdezték, mi lesz most akkor a szegény koldussal. Erre is voltak ötleteik. Nem csak a klímaváltozást oldottuk meg közösen, de a hajléktalanságot is...

A második mese, amit magammal vittem, szintén új volt: Egy lengyel népmese egy királyfi és egy hiúz barátságáról. A hiúz rögtön felkeltette a gyerekek érdeklődését: kiderült, hogy az iskolában már beszéltek az év fajairól, képről fel is ismerték az összeset, és boldogan csillogtatták a tudásukat. A hiúzos mese nagyon megfogta őket. Csavartam rajta egy kicsit, hogy amikor a hiúz (akit a királyfi szabadon enged a királyi állatkertből) háromszor segít a hősön, mindig olyan módon tegye, ami elmond valamit a valódi hiúzok tulajdonságairól is. A gyerekek már mondták előre, melyik feladatot hogyan fogja majd megoldani - elbeszélgettünk róla, milyen jól lát a hiúz, milyen magasra ugrik, vagy milyen éles a hallása. Közösen vezettük végig a királyfit és a hiúzt a mesén, ami a gyerekek számára zajos siker, számomra pedig szívmelengető mesemondói élmény volt. Köszönet mindenkinek, aki idén a hiúzt tette az Év Emlősévé. Remek évnek nézünk elébe!
A harmadik mese, ami a műsorba belefért, egy brazíliai legenda volt az amazonasi delfinekről. A történetből kiderül, hogy a saját világukban, a folyó mélyén a delfinek is emberek, ugyanúgy van otthonuk és családjuk, ugyanúgy éreznek örömet és fájdalmat, mint a szárazföldi halandók. Egy halász, aki szórakozásból lövöldözik rájuk, eljutt ebbe az elvarázsolt világba, és megtanulja, hogy az állatokat is tisztelni kell. A gyerekeket lenyűgözte a rózsaszín delfinek gondolata - többször kellett bizonygatnom, hogy igenis léteznek - és mindent tudni akartak az amazonasi vízalatti világról. Még a könyvtárból kifelé menet is azt tárgyalták, hogyan lélegeznek a delfinek, miért múlik máshogyan az idő egy elvarázsolt birodalomban, és hogyan lehetne egy amazonasi delfint lencsevégre kapni.

A műsor végén ügyeltem rá, hogy a gyerekeket a tanítók előtt is alaposan megdicsérjem. Előfordul ugyanis, hogy amit én lelkes részvételnek érzékelek, az őket aggasztja; ha a gyerekek nincsenek teljes csendben, a felnőttek félnek, hogy a mesemondónak nehezére esik a mesélés, vagy rossz élményként marad meg benne. Ezért aztán leírom itt is: imádtam a mesélés minden pillanatát. Minden nevetés, minden közbeszólás, minden váratlan ötlet, minden bekiabált állat remek volt, és élővé, izgalmassá tette a mesét. Még hazafelé menet a vonaton is az élmény hatása alatt voltam, és fel-felnevettem magamban. Mindig jó látni, ha a gyerekek ilyen nyitottan, kreatívan állnak hozzá a mesemondáshoz - és azt is, hogy a szívükön viselik az állatok és a természet sorsát.

Az Év Csodái műsor ezennel megnyitotta 2019-es évadát. Hiúz, gólyatöcs, havasi cincér, foltos szalamandra, vörös szárnyú keszeg, és a többiek. Alig várom a következő mesélést!

Minden napra egy oroszlán (Népmesék nyomában a világ körül 114. - Szudán)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Dinka Folktales
African stories from the Sudan
Francis Mading Deng
Africana Publishing Company, 1984.

A könyv 21 mesét tartalmaz a dinkáktól, akik Szudán legnagyobb létszámú etnikumát alkotják; a könyv írásakor nagyjából huszonöt különálló törzset számláltak közöttük. Dr. Deng maga gyűjtötte a meseszövegeket egy magnó segítségével; előfordult, hogy a mesélőkre bízta a készüléket, hogy a mesék zavartalanul hangozhassanak el, és másnap visszament érte. A könyvhöz tartozik egy bonyolult szövegű előszó a mesék szerepéről a dinka társadalomban, és egy bevezető a gyűjtőtől, valamint egy hosszasabb utószó a kulturális kontextusról, amiből a történetek származnak. A bevezetőből megtudunk olyan érdekes dolgokat a dinka világnézetről, mint például hogy az esti meséket "oroszlánnak" hívják (az oroszlánokat félelem és tisztelet övezi, de a természet részét képezik), vagy hogy a mesemondásra egy olyan szót használnak, amelynek pontosabb jelentése "összerakni a lehető legtisztább igazságot abból a kevésből, ami a rendelkezésünkre áll." A dinka mesék sokszor este hangzottak el, amikor gyerekek és felnőttek együtt tértek nyugovóra, és a sötétben egymásnak adták a szót, amíg mindenki el nem aludt - ezért a történetek egészen hosszúra nyúlhatnak. Az "oroszlán" kifejezés pedig elég látványosan indokolt: mindössze két olyan mesét találtam az egész kötetben, amelyekben egyáltalán nem szerepelt oroszlán.

Fénypontok

Az egyik kedvenc mesém Ayak és az elveszett vőlegény története volt, amelyben egy oroszlánasszony elrabolta egy esküvőről a vőlegényt, a menyasszony pedig elment kiszabadítani, és még az oroszlánnal is megbirkózott érte. Egy másik, barátságosabb történetben (Achol és az oroszlánanya) két elveszett gyereket egy gyermektelen oroszlán fogadott örökbe; a fiú megszökött, de a lányt felnevelte, és gondoskodott róla, hogy végül visszakerüljön a családjához. Ez volt egyébként az egyetlen történet, amelynek a végén az oroszlánt nem megölték, hanem befogadták a családba.
Diirawic történetében a hősnőt a fivére akarta feleségül venni, de a lány megölte ezért, és a falu többi lányával a vadonba menekült, ahol öt évig éltek egy saját maguk építette erdőben. Diirawic végül megszelídített és testvérévé fogadott egy oroszlánt, és vele együtt tért haza, hogy férjet válasszon magának. Sok évvel később a tizenharmadik gyereke szintén oroszlán lett.

Aluel és a szerető apa meséjében a gonosz mostoha figurája mellett megjelent a gondoskodó apáé is, aki mindent megtett, hogy a lányát ne érje bántódás. Amikor a lányt a mostoha mégis elüldözte, Aluelt a Nap vette pártfogásába - mert, bár a Napnak két felesége van, saját gyereke nem születhet, hiszen akkor több nap lenne az égen, és minden elpusztulna. Aluelt a Nap feleségei nevelték fel féltő szeretettel, majd felnőttként visszavitték az apjához. Deng és a gonosz mostoha meséjében nem az apa, hanem a mostohafivér segítette a hőst: Mindkét fiút Dengnek hívták, de míg egyiküknek halandó asszony, addig a másiknak egy oroszlán volt az anyja. Amikor az oroszlánasszony elvadult, Oroszlán-Deng többször megmentette Ember-Deng életét, és még két kisgyereket is kiszabadított az oroszlánok fogságából. Achol és a vad anya meséjében egy anya darabonként adta el magát egy oroszlánnak, míg cégül maga is vérengző oroszlánná változott; a gyerekeinek kellett őt visszaváltoztatnia.

Kapcsolatok

Acienggaakdit és Acienggaakthii meséje "a szorgalmas és a lusta lány" kategóriájába sorolható, bár látványos eltérések is akadtak benne. A gonosz mostohanővér (avagy féltestvér), amikor a húga véletlenül eltöri a kedvenc edényét, azzal bünteti a lányt, hogy oroszlánszőrrel kell az edényt összefoltoznia. Szerencsére a hugica (vér szerinti) nővére egy oroszlán felesége, így hozzájuk fordul segítségért. Szerető nővére minden utasítását követve elnyeri az oroszlán tetszését, és sikerül egy marék szőrrel hazamenekülnie. Féltestvére erre irigy lesz, hogy a húga bátrabb nála, és elindul ugyanarra az útra... és természetesen nem tér vissza.

Hova tovább?
A Csád Köztársaságba!

Élet és halál földje (Népmesék nyomában a világ körül 113. - Egyiptom)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folktales of Egypt
Hasan M. El-Shamy
University of Chicago Press, 1982.

Klasszikus kötet egy klasszikus sorozatból. Hasan El-Shamy egyiptomi néprajzkutató rengeteget tett az egyiptomi és arab mesék gyűjtéséért és rendszerezéséért. A hatvanas években, amikor a kairói Néprajzi Központ élére került, alig pár tucat mese volt felgyűjtve; El-Shamy kampányt indított, hogy az élőszavas hagyományból meséket vegyenek fel és jegyezzenek le, nem csak Kairóból és környékéról, de Egyiptom más területeiről (pl. núbiai bevándorlók falvaiból és berber nyelvű oázisokból) is. E közül a több mint 2000 mese közül került 70 a kötetbe, témák szerint csoportosítva. A kötethez hosszú előszó tartozik Richard M. Dorson amerikai folkloristától az egyiptomi mesemondásról és hiedelemviágról, és egy rövidebb bevezető a szerzőtől. Utóbbiból sokat tanulhatunk az egyiptomi szájhagyományról, és a mesék szerepéről a mindennapi életben (pl. hogy "tündérmeséket" majdnem kizárólag a nők meséltek, és hogy pl. Marokkóval ellentétben El-Shamy szerint a 60-as években Kairóban már nem dolgoztak hivatásos mesemondók). Minden mese előtt megismerkedünk a mesemondóval és élettörténetével, és egy rövid magyarázatot is kapunk a mese egyes fontos motívumairól. A könyv végén ezen felül minden egyes történethez hosszas jegyzetek tartoznak, és a fejezeteket (pl. a tricksterekről szólót) is részletes bevezetők előzik meg. Lényegében minden információ, amit csak egy meséről kívánhat az ember, benne van a kötetben. Így kell népmesegyűjteményt írni.

Fénypontok

Bishari fiatalok

A bölcsességmesék közül A bölcs és a bolond mája volt az egyik kedvencem, amelyikben egy király egy bölcs és egy bolond embert keresett, hogy a májukat megegye (ez volt az egyetlen gyógymód a bajára). Bolondnak elfogatott egy Bishari bennszülöttet, bölcsnek meg egy bírót, de a bennszülött bebizonyította, hogy tévedett, mert ő okos, a bíró meg csak bemagolta a tudományát, ami nem egyenlő a bölcsességgel (aztán bemártotta a vezírt és egy szerencsétlen költőt). Szintén tetszett Hasan, a száműzött szultán meséje, akihez bujdosásai alatt jogi kibúvóként feleségül adtak egy elvált asszonyt, de úgy megszerették egymást, hogy utána nem voltak hajnadóak elválni.
A vallásos legendák közül nagyon szerettem azokat, amelyek Azraelről, a halál angyaláról szóltak. Egy mesében összebarátkozott egy férfival, aki öngyilkos akart lenni, és meggyőzte, hogy éljen tovább; amikor azonban a fickó később megbróbálta becsapni a halált, az furfangos módon mégis túljárt az eszén. Egy másik meséből megtudtuk, hogy Azrael is szokott néha nevetni, sírni, de még félni is, miközben a munkáját végzi.
A sok bölcsességmese mellett volt egy történet, amelyben az igazságtalanság győzött: Egy pék és egy bíró közösen elloptak egy sült kacsát. Később, amikor a kacsa tulajdonosa a péket a bíró elé rángatta (a pék közben jó sok kárt okozott másoknak is), a bíró minden egyes perben a pék javára döntött, míg végül az utolsó felperes inkább visszavonta a panaszát is, csak hogy ne őt bírságolják meg. A tanulságon mindenki elgondolkodhat. Egy másik mese arról szólt, miért kell verni a feleséget - avagy inkább miért nem. Egy jó feleség férjét azzal nyaggatja a barátja, hogy az asszonyt verni kell, találjon rá indokot - ám az asszony folyton kicselezi a férjét, aki végül észhez tér, és rájön, hogy nincs oka verni a feleségét. Még szép.

Kapcsolatok

Az előszóban találkoztam egy történettel egy szultánról, akit egy átok nővé változtatott, majd vissza - eddig ezt a mesetípust csak Skóciából ismertem (Teiresziaszon kívül). A motívum megismétlődött A hálás hal meséjében is, rögtön kétszer. Az ismertebb mesék között volt Okos lány (Szezámmag; csak itt az okos lány valójában a feleség húga volt, aki a férjet okosította ki, hogyan menjen a szultán elé félmeztelenül, és a végén még egy beszélő csecsemőt is szerzett neki valahonnan), Varázslatos Menekülés (Rapunzellel kombinálva - Louliyya, Morgan lánya). A varázsló tanítványa (maghrabi varázsló) mesében volt szokásos alakváltó üldözés, és a végén még lányszabadítás is. Itt sem maradt el a szótlan szultánkisasszony meséje (A királyi gyertyatartó), akit a hős egy szellem-szolgával, mindenféle dilemma-mesékkel, és némi féltékenységgel bírt szóra; sőt, a görögök után megint belefutottam abba a sztoriba is, ahol egy fickó megpróbálja megbütykölni a szerencséje csöpögő csapját, de véletlenül végleg eltömíti. Volt nyomozás, ahol három testvér együtt derített ki mindenféle dolgokat (pl. hogy hová lett a félszemű teve), de ahhoz segítséget kellet kérniük, melyik Mohamed örököljön hármuk közül az apjuk után. Még egy "forró vizet a kopaszra!" mese is akadt, csak itt oroszlánnal.

Antar

Szerbia után itt is felbukkant a Sötétség Országának legendája, melyben Nagy Sándor (Al-Iskander) elindult megkeresni a Halhatatlanság Forrását, de a sötétben botorkálva véletlenül el-Khidr, az egyik tanácsosa talált rá helyette, és fürdött meg a vízben. El-Khidr azóta halhatatlan, és ha emlegetik, megjelenik. Egy rövid, halott-feltámasztós legenda erejéig tiszteletét tette Antar ibn Shaddad is, az arab hagyomány egyik leghíresebb harcos hőse. Szent György kopt verzióban, Mari Girgis néven több legendában is szerepelt, közöttük a klasszikus sárkányölős történetben is, ami egy ősi nílusi termékenység-áldozathoz köthető a szerző szerint. Az is kiderült, hogy az egyiptomi hagyomány is ismeri a váltott gyerek fogalmát - itt a dzsinnek cserélik ki a kisbabát egy másikra.

Abu Nawwas

A trickster-mesék közül felbukkant a "termés teteje, termés alja" típusú átverés (ezúttal egér és oroszlán között, versenyfutással összekötve). A híres tricksterek rögtön ketten is voltak, Goha (Guha), és Abu-Nawwas (mindketten emberek). Utóbbi eredetileg Hárún Al-Rashid udvari költője volt; itt egy lustaság-versenyt nyert meg azzal, hogy be sem nevezett. Guháról több mese szólt; egyszer halottnak tettette magát, hogy bebizonyatsa a feleségének, hogy neki volt igaza egy vitában, máskor meg tényleg haldoklott, de megpróbált trükkökkel kibújni alóla. Megvolt az a sztori is, amikor erőspaprikát tesz a szamár fenekébe, hogy gyorsabban fusson. Ezt a trickster-történetet a nagyapámtól ismerem, aki esküszik, hogy nálunk történt a faluban...
A viccek közül az volt a legjobb, amelyikben a titkosrendőrség kiderítette egy ősi egyiptomi szobor eredetét (mert mindent bevallott); illetve az is, amelyikben egy halott ember először turistavízummal ment a pokolba látogatóba, és jól bántak vele, de amikor bevándorlóvízummal tért vissza, őt is bedobták a tűzbe a többiek közé (*köh*).

Hova tovább? 
Szudánba!

Többet ésszel, mint ghúllal (Népmesék nyomában a világ körül 112. - Líbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Líbiából sajnos nem sikerült teljes mesegyűjteményt szereznem, ezért különböző forrásokból összevadásztam a következő hét történetet:

A vas mozsártörő és a szamárfejű lány
(Arab Folktales)
Varázslatos Menekülés egy ghúl elől, csak itt a lány nem elfelejtette a férjét a végén, hanem szamárfeje nőtt. A ghúl javára legyen mondva, idővel megbánta a tettét, és küldött egy tükröt a lánynak, amitől visszaváltozott. Éljenek a bűnbánó gonoszok.

Si'Djeha csodát tesz
(Arab Folktales)
Trickster-történet, klasszikus elemekkel, mint például a zsákból való kiszabadulás, vagy a helycserés menekülés a biztos halálból. Si'Dheja Észak-Afrika arab meséinek gyakori trickstere.

Isten majd megsegít
(Arab Folktales)
Egy szegény ember elhatározza, hogy ha egész nap ágyban fekszik, Isten akkor is megsegíti majd, és küld neki ennivalót. Egy sorozat véletlen folyamán valóra válik az állítása, és a család (önhibáján kívül) meggazdagodik.

Fatoom, a koldusok lánya
(The Bird)
Csizmás kandúrral kombinált krimi. Egy kolduslány elmenekül az anyjától, aki veri, és a király felesége lesz. Az anyja azonban utána jön, és addig mondogatja, hogy a lány koldusszázmazék, míg a lánya ki nem löki az ablakon. A titokban eltemetett anyából fa nő, ami egyre bizonygatja, hogy a királyné koldus, míg a lány kétségbeesésében azt nem találja mondani, hogy az apja palotája nagyobb, mint a királyé. A király erre elindul a feleségével megnézni a palotát; szerencsére felbukkan egy jóságos teknős, aki kerít gyorsan egyet, és így a királynéról nem derül ki, hogy hazudott. Meg egyébként az sem, hogy gyilkos.

Sabe'a sabaya
(Tripoli Post)
Ali Baba típusú mese. Két fivér közül az idősebbnek bölcs felesége van, aki megmondja neki, hogyan tud csodás kincseket ellopni a ghawal (ghúl?) szörnyek palotájából. Emberünk meg is gazdagszik, és az öccse irigy lesz rá. Bár neki is megpróbálják elmondani a lopás titkait, nem hallgat a bölcs tanácsra, aminek az lesz a vége, hogy a szörnyek megeszik, és csak a fejét hagyják meg.

Bey szultán fiai
(Fairy Tales)
Klassz mese három királyfiról, akik elindulnak szerencsét próbálni. A két idősebb megelégszik a dzsinnektől szerzett arannyal, de a legkisebb egy királykisasszonyt szeretne feleségül. A dzsinn útba is igazítja, de útközben hajótörést szenved, és a Tenger Menyasszonya menti meg az életét. A sellő lánnyá változtatja a királyfit, hogy bemehessen a hárembe, és megismerhesse a királykisasszonyt - akiről kiderül, hogy szörnyű egy perszóna. A királyfi végül inkább visszatér a tengerbe, és feleségül veszi a sellőt. Na, így kellett volna végződnie a Kis Hableánynak...

Líbiai zsidó asszonyok
hagyományos viseletben

A diák, aki túlszárnyalta mesterét
(World Folklore for Storytellers)
Líbiai zsidó mese. Egy szegény legény elindul mesterséget tanulni, hogy feleségül vehesse a kormányzó lányát. Beáll az ördöghöz szolgálni, majd amikor rájön, hogy az ördög minden tanítványát megöli, a varázstudománya segítségével megszökik. A szokásos alakváltós üldözési jelenetek után (melynek során a lány gyűrű képében rejtegeti egy ideig) végül legyőzi a mesterét, és feleségül veheti a szerelmét.

Hova tovább?
Egyiptomba!

A szerelem vakszerencse kérdése (Népmesék nyomában a világ körül 111. - Tunézia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tunisian Folklore
Folktales. Songs. Proverbs.
Mohamed Bacha
Amazon Digital Services, 2017.

Ez a könyv összesen öt tunéziai népmesét tartalmaz, melyeket egy tunéziai nyelvész és műfordító ültetett át angolra. A mesék egy híres tunéziai mesemondótól származnak, aki a 60-as és 70-es években népszerűvé tette a népmeséket a tévében és a rádióban is. A fordítás hagy némi kívánnivalót maga után, sokszor angoltalan a szöveg vagy hibásak a múltidők, de a történetek értékéből ez igazából nem von le semmit. Az öt mese mellett szerepel a könyvben egy rakás dal (arab és angol szöveggel) és pár száz közmondás, nem csak Tunéziából, de Egyiptomból és más arab országokból is.
Mivel összesen öt meséről van szó, úgy döntöttem, írok róluk egyenként:

A csodálatos Akarek
"Hetet egy csapásra" típusú mese. Vitéz, ám vézna szabónk itt ghúlokat győz le és fog el, és a király tanácsosaként működik... sőt, a király halála után átírja annak végrendeletét, kitúrja a szerencsétlen trónörököst, és maga kerül az ország trónjára.

Szultán, a New York-i állatkert
berber oroszlánja, 1897.

Jabra és Szultán
Szép és fájdalmasan realisztikus mese. Jabra, egy szegény hangszerkészítő felesége, jobb életről álmodozik. Amikor a férje meghallja, hogy a lány az anyjának panaszkodik a szegénységükről, elválik Jabrától. Jabra szégyenében az erdőbe menekül, ahol találkozik Szultánnal, az oroszlánnal, aki titokban ember szeretne lenni. Jabra és Szultán szerelembe esnek, együtt róják az erdőket, együtt fürdenek, táncolnak, és egyáltalán, kenterbe verik a Szépség és a Szörnyeteg vonatkozó jeleneteit. Amikor Jabra végül hazalátogat, napokon át dicséri a párját... ám pont akkor, amikor Szultán érte jön, Jabra száján kiszalad az egyetlen panasza, tudniillik, hogy az oroszlánnak büdös a szája. Szultán csak ezt hallja meg, és annyira megsértődik, hogy ő is elválik Jabrától. A mese levonja a tanulságot: A testi sebek begyógyulnak, de a szavakkal okozott seb nem múlik el.

A favágó és a két múzsa
A címben szereplő két "múzsa" valójában a Jószerencse és a Balszerencse, akik egymással versengve próbálják a szegény ember életét jobbá ill. rosszabbá tenni, mindenféle véletlenek sorozatán keresztül. Külön érdekessége a mesének, hogy a Balszerencse egy idő után fejfájást kap az egésztől, és lelép, míg a Jószerencse beleszeret a favágó fiába (de azt már nem tudtuk meg, hogy összekerültek-e).

A takaros asszony és a hasmenéses macska
Egy asszony, aki szereti, ha takaros a háza, összetűzésbe kerül a szomszéd macskájával, aki Sokatszarik névre hallgat, és méltó is a nevére. Az asszony levágja a macska farkát, és csak akkor adja vissza, ha a macska vajat hoz neki. Innen kezdve klasszikus láncmese a történet, melyben a macska szalad (szó szerint) fűhöz-fához, míg végül megígéri, hogy megjavul, és visszakapja a farkát.

Az akasztott ember és a halott lány
Bájos szerelmes történet, a címe ellenére. Egy bátor nő (aki együtt iszik és dohányzik a férfiakkal, és egyszer eltörte egy erdei rabló orrát) fogadást köt, hogy el meri lopni az akasztófáról a kötelet az éjszaka közepén. Meg is teszi, amit mondott, de rémülten döbben rá, hogy az akasztott ember, akit levágott az akasztófáról, 1. még él, 2. pont az a bandita, akinek orrát törte. A nő elmenekül, a bandita viszont magához tér, és kószálni kezd a városban. Véletlenül pont a temetőben köt ki, ahol meghallja egy élve eltemetett lány segélykiáltásait. A lány, Júlia után szabadon, altatót vett be, hogy halottnak higgyék, mert nem akart kényszerházasságban élni. A bandita kiszabadítja a lányt, egymásba szeretnek, és boldogan megszöknek együtt a városból.

Safseri, egy hagyományos tunéziai kendőviselet, amit
az akasztott ember meséjében a bátor lány véletlenül elveszít

Hova tovább?
Líbiába!

Minden hősre jut egy ogre (Népmesék nyomában a világ körül 110. - Algéria)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

La ​princesa cautiva y el pájaro del viento
Mitos y cuentos del norte de Argelia
Óscar Abenójar · Ouahiba Immoune · Fátima-Zohra Menas
Editorial Verbum, 2015.

Égen-földön kerestem algériai mesegyűjteményt magyarul vagy angolul, de végül csak spanyolul találtam. A könyvet olvasva egyre jobban sajnáltam, hogy nincs más nyelvű kiadása; szívesen ajánlanám mesemondóknak. Gondosan szerkesztett, sok információt tartalmazó gyűjtemény, negyvennyolc mesével. Mindet az észak-algériai berber szájhagyományból jegyezték le, bizonyítva, hogy még a 21. század elején is lehet élő népmeséket gyűjteni. Néhányat arabról, sokat kabil nyelvről fordítottak spanyolra. A mesélés jórészt az otthonban zajlik, sötétedés után; a bevezetőben meg is jegyzik, hogy az algériai nagymamák nem mesélnek fényes nappal, mert a hiedelm szerint meghalna egy családtagjuk, vagy kihullana a hajuk, ha megtennék.
A könyvben szereplő mesetípusok önmagukban is nagyon érdekesek, és hosszas, részletes bevezető tanulmány foglalkozik a származásukkal. Több van közöttük, amelyeket eddig Európán kívül nem jegyeztek le. A szerzők arra jutottak, hogy a kabil meséknek sokkal több európai, mint afrikai rokona van, és az előzetes feltételezésekkel szemben erősen elütnek a közel-keleti és észak-afrikai arab mesehagyománytól (magyarán: az algériai mesék többnyire nem arab mesék). Cserébe több olyan mesét is találtak, amiknek nincs közeli párhuzama, és akadt egy olyan ősrégi történet is, ami csak elszigetelt kultúrákban maradt fenn, Algérián kívül Djiboutiban és Indiában. Algéria berber mesekincse tehát nem európai-arab olvasztótégely, hanem sokkal inkább sziget, telis-tele különeges történetekkel. A kötetben szerepelnek muszlim térítés előtti mítoszok, tündérmesék, és tréfás történetek is.

Fénypontok

Különösen tetszett a címadó mese, A rab királylány és a szélmadár, amely az egyik leghosszabb és legbonyolultabb volt az egész gyűjteményben. Egy toronyba zárt királylánnyal kezdődött, akit egy titokzatos madár látogatott meg minden nap, míg kedve nem támadt utána menni - amikor is egyszerűen kikéredzkedett a toronyból, és az apja kiengedte. A lány fél világon át követte a madarat, majd elszegődött az anyjához szolgálni, ahol mindenféle lehetetlen feladatokat hajtott végre a madár segítségével (lásd: Rózsa és Ibolya), végzett a család gonosz tagjaival, majd boldogan elrepült a madár hátán a nagyvilágba.
Érdekes és izgalmas volt a mese A lányról, aki megmentette az öccsét a vadállatoktól (az anyjukkal menekültek az apjuk elől; az anyát megették a vadállatok, de a gyerekek elfutottak), amit a fiú azzal viszonzott, hogy felnőtt korában a felesége tanácsára elkergette a nővérét a háztól. Szerencsére a lány végül jó helyre került, megházasodott, gyereke lett, a sógornőjét meg elnyelte a föld. Hasonlóan rosszul járt A férfi, akit megevett egy ogre (sajnos spanyolra minden mitikus lényt ogrénak fordítottak, sejtésem szerint eredetileg ghúl lehetett), mert nem hallgatott a feleségére, aki felismerte a veszélyt a hazahozott kóbor kecskében. Az asszony a gyerekkel együtt még időben elmenekült.
Nem a hajhullással kapcsolatos hiedelem volt az egyetlen érdekes részlet a mesemondásról: Egy másik mese egy asszonyról szólt, aki egész éjjel mesélt, és minden mesével egyre öregebb lett, míg végül reggelre meghalt. A mesélő szerint ezt a történetet gyerekeknek mondták a szüleik, hogy megértsék, miért nem kérhetnek még egy esti mesét...

Kapcsolatok

Örültem neki, hogy akadt a könyvben egy verzió "az óriás kincsei" mesetípusra, A hét testvér és az ogre cím alatt. Ez az a sztori, amikor egy okos fiú (itt konkrétan egy fiú fele, aki egy alma feléből született) megmenti a testvéreit egy emberevő szörnytől, és aztán még vissza is jár hozzá ellopni a kincseit. Szintén akadt egy mese egy másik kedvenc típusomból, melyben varázslatos képességekkel rendelkező fivérek mentették meg a húgocskájukat az ogrétól. Itt sem maradt el a világszerte népszerű Mágikus Menekülés sztori; Az ogre lánya és a szultán fia címen szerepelt, és a menekülést még kalandok egész sorozata követte. A végén az elhagyott feleség megölt és megnyúzott egy szolgálólányt, és annak a bőrébe bújva szolgált az anyósánál... úgy tűnik, nem volt elég az álruha... (ilyen durva részek egyébként a legtöbb mesében bőséggel előfordultak).

A bölcs és furfangos mesék között is akadtak régi ismerősök, például A sánta, félszemű, farkatlan teve (melyben három éles szemű és éles elméjű fickó tett tanúságot nyomozói tehetségéről), Mátyás király Furfangos juhásza, A mesével lerövidített út, és A molnár, a fia, meg a szamár.
Más kultúrákban is léteznek mítoszok, melyek azt magyarázzák, miért nem tudnak a újszülött gyerekek azonnal járni, az állatok kicsineitől eltérően. Az algériai pásztorok szerint azért, mert az Első Anya nem akarta tisztára nyalogatni az Első Gyereket. Ha lenyalogatta volna, mint az állatok, akkor a gyerek is azonnal megtanult volna járni. Hát, így jártunk.

Hova tovább?
Tunéziába!

Az utolsó mesemondók (Népmesék nyomában a világ körül 109. - Marokkó)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

The Last Storytellers
Tales from the heart of Morocco
Richard Hamilton
I. B. Tauris, 2011.

A könyvben harminchét mese szerepel. Richard Hamilton újságíró 2006 és 2009 között gyűjtötte őket öt öreg mesemondótól, akik még Marrakesh híres vásárterén, a Jemaa el Fna-n mesélnek a megélhetésükért - talán ők az utolsó generáció, akik ebből élnek. A fordítások nem szó szerintiek, és ez egy-két helyen, ahol Hamilton különösen modern fordulatokat használt, meg is látszik rajtuk, cserébe a mesék szövege nagyon szép, színes, és lendületes. A könyv nem néprajzi publikáció, ezért jegyzetei sincsenek, de kapunk egy szép hosszú bevezetőt a gyűjtés körülményeiről, a marokkói mesemondó hagyományokról, és magukról a mesemondókról, akikkel Hamilton találkozott az utazásai során.

Fénypontok

Mindig is nagy szerelmem volt a Szótlan szultánkisasszony meséje, és ebben a kötetben egy remek verzió szerepel, Az aranyszarvú gazella címen. Itt egy szultán harmadik, fekete rabszolganőtől született, iszákos és hasisfüggő, ám nagyon okos és jóképű fia az, aki sikerrel jár a lány megszólaltatásában (és ráadásul azért, mert az egyik partijára elcsábít négy tündért, akik segítenek neki egy dilemma-mesével). A végén elhagyja a rossz szokásait, és remek szultán lesz belőle. Szintén egy szultán fekete rabnőtől született fia volt a hőse az El-Ghaliya Bent Mansour című csodaszép mesének, mely ellopott aranyalmákkal kezdődött, és varázslatos aranyalma-lopással is végződött; a fekete szultánfi mindenféle próbákat állt ki bölcsek, dzsinnek, táltosok és repülő szőnyegek segítségével, hogy elnyerhesse egy föld alatti királykisasszony kezét.
A hét pénzérme és a szamár meséjében három lány elhatározta, hogy túljár egy boltos eszén, mert az folyton szidta a nőket, és ocsmány dolgokat kiabált utánuk az utcán. A háromszoros átverés olyan remekül sikerült, hogy a fickót majdnem börtönbe vetették, mire a három lány helyrehozta a dolgot. A boltos szégyenében elbujdosott Marokkóból. Szintén nők oldották meg a helyzetet A nemesember három fia című mesében, ami a Vadhattyúk egy távoli változata: egy gonosz ember eladta a lelkét a Sátánnak, hogy jóképűvé váljon, és egy nemes három fiát madárrá változtatva átvehesse az örökös helyét (helló, Hercegnő és a Béka). Az egyik fiú felesége azonban rájött a csalásra, és kitartó munkával sikerült megtörnie a varázslatot. Kevésbé volt szimpatikus a Százegy Lefejezés hősnője, aki százegy kérőjét győzte le párbajban, míg megjelent valaki, aki igazán megtetszett neki.
Mivel most már Afrikában járunk, a bölcsességmesék sem maradtak el: Nouraddine megpróbáltatásai például arról szólt, hogyan vett rá egy bölcs szultán egyszerű, ám nagyszerű megoldással egy korrupt bírót arra, hogy adja vissza szegény hősünk rábízott pénzét (spoiler: Sok-sok pénzt adott neki "megőrzésre", így amikor a hős legközelebb kérte a magáét, nem bánta, hogy vissza kell adnia) (aztán a korrupt bírót bezárták a kincseskamrájába élete végéig).

Nagyon szép volt Szulejmánról, a gólyáról, és az Aranyvárosról szóló legenda, melyben Sulejmán (Bölcs Salamon) pont akkor halt meg, amikor megpillantotta a legendás, elveszett Aranyvárost - és azóta sem találta meg senki. Rövid, ám érzékletes mese szólt a Szahara születéséről: Amikor az első hazugság elhangzott az emberek között, Isten megígérte, hogy minden kimondott hazugságért egy homokszemet ejt majd a földre - az emberek azonban nem vették komolyan a dolgot, és a Szahara azóta is egyre terjeszkedik...


Kapcsolatok

Nagyon örültem neki, hogy akadt egy párja kedvenc szicíliai Hamupipőke-verziómnak, amelyben a lány maga mászik le a kútba, és szökik be a király (szultán) kerjébe. A sztori azonban itt váratlan fordulatot vett, amikor Nour azzal lopta be magát a szultán szívébe, hogy felfedte, hogy a kedvenc felesége csalja egy rabszolgával. Nour és a szultán persze összeházasodtak a végén. Egy másik, klasszikusabb Hamupipőke-mese, Aicha Rmada, ellenben azzal végződött, hogy Hamupipőke feldaraboltatta a mostohanővérét, és megetette a gonosz mostohájával.
Klasszikus mese a Vörös lámpás, melyben egy őszinte szegény ember véletlenül olyan városba téved egyetlen lámpásával, ahol nem ismerik az üveget. Drágakövekkel megrakva tér haza, mire kapzsi testvére egy órát visz az ismeretlen királyságba, és, elnyerve a szultán kegyeit, megkapja cserébe a birodalom legféltettebb kincsét... az öccse lámpáját. Volt marokkói párhuzama "a púpos és a tündérek" mesetípusnak is, itt púpossal és dzsinnekkel, akik kuszkuszt főztek, és a jószívű púpos finom, míg a goromba fickó rossz hozzávalót mondott nekik. Hasonlóan ötletes és klasszikus bölcs mese A király és a minisztere, melyben egy miniszternek mindenre az volt a válasza, "ez jó dolog" - és hosszú távon kiderült, hogy minden rosszban van valami jó. Kevésbé volt bölcs A vezír és a csirke főhőse, akit Mátyás király furfangos juhászának marokkói unokatestvére kopasztott meg néhány titokzatos találós kérdéssel. Egyéb bölcsességmesék között előfordult A három jótanács (A fakír és a béka), A felásott föld (melyben a lusta fiúkkal kincset kerestet az apjuk, hogy felássák végre a kertet), vagy Az asszony és az ördög (amiben az asszony azon túl, hogy furfangosabb volt az ördögnél, a végén még csapdába is ejtette).

A bosnyák és etióp mesegyűjteményből volt ismerős Az imám fogadása, melyben egy imám fogadást kötött egy gazdag emberrel, hogy kibír egy hideg éjszakát egy torony tetején, de később be kellett bizonyítani azt is, hogy a felkelő nap első sugarai nem tették könnyebbé a megpróbáltatást. A mosóember (mi a mosónő férfi verziója?...) és a forrás egy görög mese párhuzama volt, melyben egy szegény ember megtalálja a szerencséje forrását, és látja, hogy alig csepeg belőle a víz. Több más helyről, például az USA-ból is ismerős volt a sztori, melyben egy lakat alatt tartott feleség megtalálta a módját, hogy furfangos módon (jelen esetben a férje, Ben'Adi szemei láttára) megszökjön a szomszéd legénnyel. A cipész és a madár történetét is sok helyen olvastam már; ez az a mesetípus, amelyben egy varázslatos madár valamely részét (fejét) kell megenni, hogy a szerencsés főhős gazdaggá váljon. Sok helyről ismerős volt A szultán lánya és a leprás (Fortunatus mesetípus), melyben egy furfangos szultnkisasszony csalt el varázstárgyakat a léhűtő főhőstől; Grimm meséből ismertem Az utazó és a pasa lánya meséjét (ott Méhkirálynőnek hívták), melynek végén egy váratlan húzással a hős kikövetelte, hogy fizessenek kártérítést az előtte megölt kérők családjainak.

Hova tovább?
Algériába!