Csodák kicsiny boltja

Larry vacsora után úgy döntött, nem volt még elég a mókából egy napra; igy aztán kocsiba vágódtunk megint, keresztülhajtottunk a naplemente fényében fürdő tájon ("az ott egy indián halom, meg az is, és ott egy másik, ott meg egy falu nyomait ástuk..."), mig végül megérkeztünk egy kis házhoz a semmi közepén, ahol egy kedélyes öregúr fogadott minket.
Na ez igy ebben a formában nem teljesen igaz. Tulajdonképpen nem fogadott bennünket az égvilágon senki, leszámitva egy hatalmas bölénykoponyát egy fehér farkas bőrén (mindez egy teljesen átlagos garázs közepén); ezek után szűk folyosókon vágtunk át, melyek két oldalát plafonig halmozott dobozok alkották, áttetsző műanyag oldalukon pattintott kőeszközök formái sejlettek át. Egy kisebb laboron sétáltunk keresztül, ahol a polcokon száz meg szát szines üvegcse sorakozott; végül folytattuk utunkat egy könyvtár régészeti könyvekkel tömött polcai között, melyeket csak itt-ot szakitott meg egy afrikai maszk vagy egy tárolónyi pattintott nyilhegy. Végül ennek az egész varázslatos káosznak legeldugottabb sarkában megtaláltuk a házigazdát is, aki egy egyiptomi szobrocskákkal boritott számitógép előtt ült, és legutóbbi, kőeszközöket ábrázoló fényképeit rendezgette.
Nevet, helyet direkt nem mondok, fényképeim vannak, de nem teszem ki őket a netre.
Szerény becsléseim szerint a házban körülbelül annyi érték van összezsúfolva, mint a magyar Nemzeti Múzeumban, a Szépművészetiben meg mondjuk a Kunsthistorischesben együttvéve. Szobától szobára bolyongtam, az állam az első leesés után konstans a földön maradt; házigazdánk szerény mosollyal hivta fel a figyelmem a gyűjtemény érdekesebb darabjaira, mint például az egész falat beboritó pleisztoszaurusz-kövület, az inka harci buzogány, az indonéz árnyékbábok, az óceániai nyakékek, a világ minden tájáról származó pattintottkő fegyverek. Néhány egyéb darabot csak mellékesen szórt ki az asztalra, hadd turkáljak közöttük - azték obszidián tűk, antik indiai arany karkötők, ausztrál ijak és tegezek, néhány afrikai szobrocska...
A fickó abból él, hogy a világ múzeumai számára öntvénymásolatokat készit pattintott kő fegyverekről. Nem régész, sosem volt az, de elképesztő tudást halmozott fel a munkája során, és úgy tűnik, a legtöbb múzeum nagy nagy becsben tartja. Pár százezer öntvény alkotja a gyűjtemény legnagyobb hányadát; nem csak a formájukat, a szinüet is pontosan utánozza az utolsó apró pöttyig (ezért a sok szines üvegcse), a súlyukat pedig a műanyagba helyezett ólomsúlyokkal utánozza. Egészen elképesztő.
Öt órát voltunk nála, az idő legnagyobb részében szó szerint köpni-nyelni nem tudtam. Elhalmozott mindenféle ajándékokkal; posztereket kaptam tőle, amiket ő maga fotózott a különféle kőeszközökről. És azt is megtanultam, hogy a kőpattintás még mindig él és köszöni jól van; sőt, valódi művészeti ággá nőtte ki magát. Mindenféle kőpattintó barátai alkotásait szórta ki elém az asztalra; voltak ott csipkefinomságúra pattintott hófehér nyilhegyek, millefiori üvegből formált lándzsák, és egy olyan késpenge is, ami háromszor megcsavarodott a tengelye körül.
Nem vagyok őskoros, de azt hiszem összenyálaztam a padlót.
Amikor öt órával később távoztunk, a kis ház ismét csak egy kis ház volt a préri közepén, egy fénypont a nagy éjszakában.