Mesék az ív alatt 8 - Péntek esti V.I.P.

Péntek estére már egészen belejöttem a V.I.P. partikba. Csinosan kiöltözve szálltunk kocsiba, Marylin, Larry, az egyik barátnőjük meg én, és elkocsikáztunk valami country club-nak nevezett helyre, amiről kiderült, hogy üdülőtelep, óriási golfpályákkal és egy ötcsillagos szállodával a közepén. Ami ellen természetesen nem volt kifogásunk.
Odabenn állófogadás zajlott, külön bárpulttal, amihez bárpultos is tartozott, és koktélokat kevert; volt egy asztalka is, ahol a szereplő mesemondók CDit és könyveit lehetett megvásárolni (rossz ötlet. Nagyon rossz ötlet. De legalább a CDk jók ;). Mindenki üdvözölt mindenkit, cseverésztünk, zenét hallgattunk (a zenét az egyik mesemondó, Mike Anderson szolgáltatta, citerán - évtizedek óta az ő feladata, és már annyira hozzászokott, hogy aznap reggel kiszökött a kórházból egy szivműtét után, és eljött zenélni... ettől aztán minden szervező lila frászt kapott, és mindenki más tapsolt, és megismerkedtem Mike-kal, aki olyan mint egy pici Mikulás, és mellesleg nagyon jó fej, és még csak nem is lett rosszul az egész parti alatt).
Vacsorát is kaptunk, az étteremben, ahol kisebb csoportokra oszlottunk, hét ember minden kerek asztal körül - Marylin, Larry, én, Heather Harlan, Jim Két Holló és az unokája, valamint Larry Brown - jópofa társaság volt, és amikor nem kőpattintásról és régészetről társalogtunk, akkor mesékről és mesemondókról. A kaja első osztályú volt (mint minden más is, beleértve a mosdót, ami nagyobb volt, mint egy panellakás, rózsaszin virásokkal volt boritva, és külön kis pihenőszoba tartozott hozzá, 18. századi stilusú heverővel... na ott már kuncogtam).
Vacsora után megkezdődött az esti koncert, családias hangulatban (mert csak mesemondók, barátok, ismerősök és szponzorok voltak jelen). A sort Greygreass nyitotta, aki meg is alapozta a hangulatot azon lendülettel (mit gondoltok, mit mesélt? A szigorúan betiltott trickster-történetet a 18as karikával... fülig ért a szánk, nagy taps Iktominak ;), utána jött Franky (aki azzal kápráztatott el minket, hogy siket létére zenei aláfestéssel mesélt, és tökéletesen ritmusban volt), Baba Jamal (akinek sajnos egy szavát sem értettem, olyan akcentussal beszélt, de élvezet volt hallgatni, és a sztori amit sikerült kibogoznom egész elképesztő volt), Ken Wolf (aki rögtönzött, a közönség bekiabálásai alapján, úgy, hogy folytak a könnyeink a nevetéstől), Beth (aki egy sippal a szájában képes volt elmesélni egy történetet... ezt nevezem mozgásszinháznak...), Hangaerdő Asszony (aki a fókabőrös legendát mesélte megint, és majd' megszakadt a szivünk - itt külön meg kell emliteni a jeltolmácsot, aki ahelyett, hogy forditott volna, inkább eljátszotta a történetet pantomimban, és le sem birtam venni róla a szemem - kenterbe vert minden hivatásos szinészt...), és végül a Storycrafters (akik a Borsószem királykisasszonyt mesélték el rapként - ami szép volt a dologban, az az, hogy mindkettejüknek volt egy jeltolmácsa, akik a hihetetlenül pörgős és szóviccekkel teletűzdelt rapszámot végig forditották... mi meg csak kapkodtuk a fejünket...).
Hát, ez volt a péntek este, jó kis V.I.P. mulatság. Kocsiba vágódtunk, és hazatértünk, hogy beájuljunk az ágyba; a szombat esti nagy finálé még hátravolt...