Na látjátok, ez történik ha nem jegyzetelek rendesen. A koncert után ugyanis volt még egy fringe, egy egész órás műsor egy mesemondótól. Don Falkos a Life sucks cimet adta az estnek (Az élet szívás), és jó sok személyes sztorit osztott meg velünk (némelyikükben rajtam kivül szerintem senki nem ismerte fel a Münchausen-meséket, egyes szám első személyben előadva, hehe). Azon töprengek igy utólag, vajon milyen véleményt alkossak az ilyesmiről - néhány személyes sztori egész élvezhető volt, és persze mindent remekül adott elő, de még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve róla, hogy ez a klasszikus értelemben vett mesemondással egyenértékűnek minősül (sok volt közötte az öngyógyitó mesélés - az embernek jó, ha elmondhatja, miken ment keresztül az életében, de ha nem emelkedik metafora szintjére a dolog, akkor... hát, nem venném meg a CDjét, na).
Szóval, ott tartottunk, hogy aludni tértünk. Következzen a második nap.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
ez inkább olyannak tűnik, mint egy standup comedy :) az én konzervatív mese-képembe egyszerűen nem is fér bele az E/1 - ben elmesélt történet, még akkor sem, ha a legkisebb fiúról és a sárkányról szól...
VálaszTörlésA standup nekem sem a műfajom (ez egyébként azért szerepel ilyen gyakran a mesemondó rendezvényeken, mert angolul a 'story' sokkal tágabb értelemmel rendelkezik mint magyarul a 'mese').
VálaszTörlésAz E/1-ben mesélt mesék viszont határozottan érdekesek tudnak lenni (főleg amikor történelmi alakokat személyesitenek meg, azt én is kifogom próbálni...:)