Szombat reggel sült szalonna illatára ébredtem (és arra, hogy Meg az emeletes ágy mellett azt kiabálta, hogy "Szééééép jó reggelt Borsószem!"). Bőséges reggeli után összegyűltünk a nappaliban, készen arra, hogy megkezdjük a munkát; bemelegitettünk a hosszú ücsörgés előtt, letelepedtünk, magunkhoz vettük a teásbögréket, és... figyeltünk. És figyeltünk. Igy ment ez egész szombaton, és vasárnap is, mig aztán este kocsiba nem szálltunk; a műhelymunkát csak az étkezések szakitották félbe (meg némi alvás). A soron következő ember elmesélte a történetét; utána rendszerint Elizabeth mondott jó hosszú, részletes és épitő jellegű véleményt (ami, meglepő módon, tényleg épitő jellegű volt); miután ő végzett az áldozattal, a többiek is sorra kerültek, és mind a tizenegy esetben nagyon érdekes társalgás bontakozott ki a dologból... (amellet hogy rengeteget tanultam magáról a mesemondásról, telejegyzeteletem a füzetem olyan izes déli aranyköpésekkel, mint "Igaz, mint Isten köpése", és "Olyan titeket összeterelni, mint pudingot szögelni a falra", és "Ismerem, mióta Isten rövidgatyát hordott" valamint bölcsességekkel, mint pl. "Nagy közönségnek mesélni olyan, mint dinoszauruszt sétáltatni, időt kell adni az állatkának amig körbefordul")
A társaság roppant változatos repertoárral érkezett. Kate egy harmincas évek-beli Broadway zeneszerző nő életét mesélte el (amiben az én európai izlésemnek túl sok volt az imseretlen név meg az évszám, de hát annyi baj legyen, az amcsik biztos imádják mert tudják, miről van szó); Claire egy személyes sztorit az anya-lánya kapcsolatról (ami végül egy hosszú rasszizmusellenes beszélgetésbe torkollt, mert tett egy elhamarkodott megjegyzést a déliekre, hah), Jim egy német népmesét egy óriásról és egy hercegről (ami halványan derengett valahonnan, de nem vagyok benne biztos, hogy a végét nem toldotta meg egy hollywoodi farokkal), Jennifer a saját élményeit gyerekekről, akiket mesélni tanitott (és teljesen olyan volt, mint Peter Pan Wendyje), Penny saját történetet fiatalkori európai körútjáról (és a hajmeresztő ostbaságokról, amiket elkövetett, kezdve a vadidegenek kocsijába való beszállással), Ellouise élete történetét gyermekkorától mostanáig és azt, hogyan lett feminista aktivista (amitől mindenki halálra hatódott, én meg kis hiján elaludtam), Motoko (IGEN! Az a Motoko. Még egy sztár Jonesboroughból) egy japán kisértelegendát egy démonról és két harcosról (bábbal és klasszikus pantomimmal, gyönyörű gyönyörű), Meg egy sorozat rövidebb történetet hajókról, tengerekről és hajótörésekről (elég mellbevágó volt, de nagyon szép, és főleg izgalmas), Mary több pici történetet az indiánok és a természet kapcsolatáról, George pedig egy vadnyugati történetet, aminek itt nem lövöm le poénját, mert azt hallani kell.
ilyen röviden sem irtam még mesemondásról mi? Ha kitértem volna a részletekre, esélyem sem lenne befejezni ezt a blogot az idén... fel van irva minden apró részlet és fontos tudnivaló, gondosan eltéve, ha esetleg elfelejteném...
De nem hiszem, hogy egyhamar elfelejtem.
És a legjobb rész még hátravan...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése