Sok dologról gondoltam már, hogy semmi sem szárnyalja túl őket, amikor velük ébred az ember - nos, a lista egy újabb jópofa darabbal bővült, ugyanis kedd reggel meg kellett állapitanom, hogy nagyon mókás a frissen lepattintott kovakő pengék csilingelésére ébredni. Pizsamában másztam le a lépcsőn a garázsba, ahol Larry egy darab bőrrel a térdén már nagy munkában volt, nyilhegyeket készitett a múzeumba látogató iskolás csoportoknak. Egy idő után észrevette, hogy csillogó szemekkel bámulom, és tartott nekem egy rögtönzött idegenvezetést a műhelyben: mindenféle fantasztikus dolgokat mutatott, mint például saját készitésű lándzsákat, csillogó érceket, egy csomó féle szőrmét, egy egész halom pattintott eszközt amiket ő és a barátai gyártottak, némi indián kerámiát, egy fehércápafog harci buzogányt, ijakat, és mindenféle egyéb, kisérleti régészettel kapcsolatos dolgot, amitől azután kis hiján nem maradt időm reggelizni.
Aznapra is szoros programunk volt: először is fellépni mentünk egy iskolába, Marylin meg én; először kocsikáztam keresztül a Mississippi felett, lenyűgözve az Iv látványától (egyébként maga a város nagyon emlékeztetett Budapestre, a folyóparti épületekkel meg a hidakkal). Az iskolában persze a fél személyzetnek fogalma sem volt, kik vagyunk és mit akarunk, de végül aztán csak útba igazitottak a tornaterem felé (Marylin agya hallhatóan kattogott rajta, hogy melyik meséket húzza elő a tarsolyából). Ott találkoztunk a nap másik mesemondójával (megjegyzendő trükk: minden helyszinen egyszerre két mesemondó van, hogy ha az egyik késik, ne maradjon a közönség szórakozás nélkül). Kenya Ajanaku dobokon játszik és afrikai meséket mesél; ő ment először szinpadra, és kellőképpen feltüzelte a néhány száz gyereket, hogy a hosszabb és nyugalmasabb mesékre már legyen türelmük üldögélni. És persze Anansit mesélt, amiért külön hálás voltam (egyes trickstereket nem lehet elégszer hallani). Előhúzott egyéb állatmeséket is, meg jó sok dobolást, tapsolást és kántálást - nagy hangulat volt a tornateremben, mire Marylin szinpadra került.
Csak az én kedvemért a Piasa legendájával nyitott (és hogy mi az a Piasa, azt holnap meg fogjátok tudni); azután elmesélte még Rumpelstiltskin meséjét (a kis gonosz manó akinek ki kell találni a nevét) meg egy indián történetet arról, hogyan születtek a szúnyogok (ami azért különösen vicces, mert én Romániából ismerek egy majdnem ugyanolyat...). A gyerekek pedig figyeltek és hallgattak, nekem meg csillogtak a szemeim.
Keddre csupán ennyi mesélés jutott - délután viszont következett valami sokkalta jobb.
Kirándulás a Mississippi mentén.
Folytatása következik.
2008. május 11., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ilyenkor merül fel bennem (nagyon halványan, és aztán gyorsan el is múlik), hogy miért nem mentem őskoros régésznek? Bár lehet kísérletezni a középkoriakkal is. (Szegények...)
VálaszTörlés