Szerda reggel megint mesélés volt a program, ezúttal egy könyvtárban - Marylin és én még indulás előtt felpakoltuk az unokát, aki tündéri volt és még félig aludt, igy magát az előadást az ölemben kuporogva töltötte a takarója társaságában, de érdeklődő tekintettel. A könyvtár mesemondó szobája (komolyan, itt mindegyiknek van - odahaza is be kéne vezetni) tömve volt másodikas-negyedikes kölykökkel, akik rajongva csüngtek a mesemondók minden szaván (persze hogy nincs közönségsiker Anansi nélkül...) Marylinen kivül Linda Kram volt még műsoron; a vadnyugati-történelmi sztorija engem valszeg jobban megfogott, mint a kicsiket, viszont ellestem tőle egy nagyon hasznos kis történetet, ami megmozgatta őket, amikor már nem birtak ülni a fenekükön... Drew tündérien viselkedett, csak a végére lett egy cseppet nyűgös; a műsor végeztével felpakoltuk, és elvittük egy mexikói kajáldába, hogy megtömjük tüzes chillivel.
Ideát mindenki azt mondja, a gimnazisták a legátkozottabb közönség, és a mesemondók legtöbbje a kicsiknek mesél - hát nem tudom, én sokkal nagyobb gondban vagyok egy halom nyüzsgő aprólékkal, mint a gimisekkel. Igaz, nem is meséltem még igazi amerikai belvárosi gimnáziumban...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése