Nemzetközi találkozó

Először is: Sydney White. Már emlegettem, de emlegetem megint. Aki kiváncsi rá, milyen a Trinityn az élet, nézze meg eme kiváló filmművészeti alkotást. Egy az egyben ráillik a campusunka.
Freshman year is no fairy tale.
(Külön felhivom a figyelmet a kezdő jelenetben a bokrok között heverő részeg csirliderekre)

És most az aktuális hirek:
Az egyetem ki fog üriteni egy rakat épületet a campuson, és ennek alkalmából pályázatot irtak ki diákcsoportok részére - a legjobbak kapnak egy saját házat (meg egy kézfogást, pénzt nem, szóval onnantól már az ő feladatuk megteremteni az adott főhadiszállást... kiütni a falat, leszigetelni az ablakokat, vagy fáklyát dobni az egészre és kezdnei elölről) ("modern épületek, száz évig se birják", hah)
Na szóval, a nemzetközi diákok úgy határoztak, miért is ne - csináljunk a Trinityre egy International házat! (A project a - némileg egoistának hangzó - I-House néven fut) (most jut eszembe, lehetne iHouse is, csak hát a copyright...) (talán mégse)
A szervezés nagy részéből kimaradtam - Katát kérdezzétek, neki benne volt a keze - de kedd este kétségbeesett levelet kaptunk Thomastól (Irország, a csapat feje) hogy emberek kellenek, mert bejutottunk a döntőbe, és szerdán interjú.
És lőn (hozzá kell tenni, Katával kiöltöztünk csinosan, erre Thomas képes volt besétálni farmerban és pólóban, utóbbin felirattal, miszerint "Igy néz ki egy igaz feminista!" no comment). Kis különitményünkben képviseltette magát Irország, Bangladesh, Amerika és Magyarország (utóbbi duplán, yay!); egészen levettük a lábáról a bizottságot, nyilván a cuki akcentusunk és a kedvesen európai öltözködésünk segitségével.
Ennek örömére átsétáltunk az utca túloldalára, hogy megnézzük a házat, amit valószinüleg megkapunk, ha megnyerjük a pályázatot. Na, itt jön a pont, amiért javasoltam a filmet a bejegyzés elején: totál olyan a hely, mint a Vortex... ami egyébként a hét törpe házának modern megfelelője a filmben, szóval elég, ha elképzelitek, amint Hófehérke vigan sepreget a pici szobákban a pici asztalok meg székek és az icipici csigalépcsők között...
Elképesztő egy épület. Kivülről nem tűnik túlságosan nagynak; azután bemész, és szűk kis lépcsők meg apró szobák követik egymást, zegzugosan, keresztül-kasul, emeleteken és félemeleteken keresztül, mig végül meg vagy győződve róla, hogy egy hatalmas épületben bolyongsz órák óta, és még mindig van újabb ajtó, folyosó, lépcső, amerre tovább lehet menni...
(Kicsit elvarázsolt ház hangulata van)
Milyen kár, hogy nem maradunk itt jövőre, mert szerintem tutira megkapjuk a házat...
"Stand up, stand up..."