Sharing the Fire harmadik felvonás - Kurdok, rabbik, dalnokok

A szombat reggel egy kellemes, közös reggelivel indult; eperdzsemes piritóst majszolva sétáltunk fel-alá a bazárrá alakitott folyosón, nézegettük a különféle mesemondó szervezetek plakátjait, a kipakolt könyveket, CDket, csecsebecséket és színes ruhákat (kisértetiesen hasonlított az egész a Stardust kezdő jelenetére a tündér-vásárral; még a sok fura figura és csodabogár is a helyén volt, közöttük a Tarkabarka Hölgy szines csikos harisnyában és piros szoknyácskában, haha) Puszi-pacsi az érkező ismerősökkel, akik kihagyták az előző estét; szépen lassan gyülekezett a tömeg az első előadásra...
Minden konferenciának van egy keynote teller-je, aki reggel elmondja a nap üzenetét, mielőtt mindenki szétszéledne a műhelyekre. Szombat reggel ez a személy Susan Klein volt ("Tudok róla, hogy a képen szőke a hajam") - kaján, nagyszájú, ízig-vérig mesemondó nőszemély, aki rákönyökölt a pultra és megmondta a tutit az egybegyűlteknek arról, hogyan álljanak hozzá a mesemondás évezredes hagyományához ("Szolgáljátok a történetet"). Annak ellenére, hogy elképesztően elegánsan volt felöltözve, és teljesen odaillett a szállodai környezetbe, ő is megjárta annak idején a mesemondók útját - kocsiban élt, búzaföldeken aludt, és hónapokat töltött Alaszkában az indiánok között... Mondott sok okosat, vicceset, szépet és jót; többek között figyelmeztetett minket, hogy becsüljük meg magunkat, és nyugodtan kérjük meg az árát a munkánknak, mert "A mesemondás nem nebáncsvirágoknak való" (Storytelling is not for sissies - Akár papírkutyának is lehetne forditani...).
Ezzel a mottóval útnak indulva úgy döntöttem, első körben Diane Edgecomb előadásra látogatok el, melynek címe Kurd mesék - Gyűjtéstől publikálásig volt (minden másfél órás szekcióban öt vagy hat előadás zajlott párhuzamosan - higyjétek el, nem volt könnyű választani...)
Sikerült beleválasztanom a sűrűjébe. Diane-ról kiderült, hogy szőke copfos, hosszúszoknyás, eleven hölgyemény, aki érti is amit beszél - nincs rá végzettsége ugyan, de lényegében antropológusként dolgozik, vagyis megy, meg sem áll Kurdisztánig, és meséket gyűjt, első kézből, a saját nyelvükön (és mellesleg emberjogi aktivista - de a mesemondás volt előbb). Másfél órában mesélt nekünk a kalandjairól (szőke amcsi nő Kurdisztánban, hehe), a gyűjtésről, a mesékről és mindenről, ami az első utazástól a könyve kiadásáig vezetett (igen, megvettem - elképesztő könyv, reeeengeteg kurd mesével, éljen éljen). Nagyon megérte bemenni az előadására; utána még beszélgettem vele egy darabig.
Rövid ebédszünet és további bazározás után Ann Shapiro műhelye mellett szavaztam; őt már ismerem virtuális úton (segitett szervezni a novemberi fellépéseket, és nemrág egy cikket is irtam neki az újságba amit szerkeszt); élőben kiderült róla, hogy kedves, nagy szemüvegek mögül pislogó asszonyság, klasszikus tanitónéni. Az előadás arról szólt, mit válaszoljon az ember, ha felteszik neki a kérdést: "Ugyan miért fizessen meg egy iskola egy mesemondót?" Nagyon hasznos és élvezetes kis műhelymunka volt; arról beszélgetütnk, hogyan segiti a gyerekek szellemi fejlődését a mesemondás, és hogyan járul hozzá az olvasás és szövegértés fejlődéséhez. Nem csak az előadás volt rettentően hasznos, hanem a csapat is érdekesnek és barátságosnak bizonyult; néhány játékot is kipróbáltunk, és vigan báboztunk vagy húsz percen keresztül... (én egy békával voltam)
A nap utolsó műhelymunkája ismét a kultúrák találkozásának jegyében telt, legalábbis számomra - Rabbi Rachmiel Tobesman tartott egy kis zsidó mesemondást az érdeklődők pici ám lelkes csoportja számára (érdekes hozzátenni, hogy a feminista keménymag tüntetőleg nem jött el, mert a rabbi nem fogott kezet velük - hát, csak sajnálni tudom őket, nem tudják, mit veszitettek) (igen, még mindig ellenszenvvel viseltetek a harci feministák iránt). Rabbi Tobesman nagydarab, vörös szakállas úriember - csak jót tudok róla mondani. Intelligens, jó humorú, emberszerető, kedves óriás, akinek legfontosabb mottója igy hangzik: "Amig az emberek számára jelent valamit a történet, amit mesélek, addig nem érdekel, mi a vallásuk". Le a kalappal előtte. Arról beszélt, hogyan lehet egy "zsidó mesének" üzenete és jelentése mindenféle emberek számára, felekezetre való teljes tekintet nélkül (ő maga is mesélt már a katolikus mesétől kezdve mindenhol - sokan fújolnak is érte rendesen, de én csak azt mondom, tapsot neki). Végre valaki, akinél megfér az ortodox vallásosság és a józan ész egymás mellett. Egyébként pedig lenyűgöző mesemondó, lenyűgöző mesékkel. Taps taps.
Hát, ez volt a műhelymunka a szombati napra.
Egy baráti beszélgettésel töltött kiadós vacsora után pedig elkezdődött az esti banzáj...