Sharing the Fire első felvonás - Utazás tűzön-vízen

Na, megint felszívódtam a hétvégére.
Sharing the Fire Storytelling Conference (igen, egy újabb mesemondó konferencia, aki tud a Sharing the Fire-re valami hangzatos ferdítést, az szóljon, addig meghagyom angolul...), Nashua, New Hampshire (ajánlom a Google térképeket, ha érdekel valakit, de ne izguljatok, a buszos se tudja, hol van, csak a mesemondók, de hát ők meg a mesék mentén navigálnak ugye)
Hűha, azt hiszem nem azon melegében kéne gépelnem ezt a bejegyzést, mert nem rendelkezem megfelelő mennyiségű superlativussal (hát, sebaj, szorít az idő, maximum újrahasznosítom őket)

Szemerkélő esőben vágtunk neki az utazásnak, egy hartfordi mesemondó meg én (volt olyan szíves és elfuvarozott a konferenciára meg vissza, hogy ne kelljen a busszal bajlódni - igen, még mindig botrányos ideát a tömegközlekedés); két és fél órába telt háztól házig jutni, de persze volt miről beszélnünk...
A helyszín ezúttal egy hatalmas, puccos hotel volt (tudjátok, az a fajta ahol már eleget fizetnek a portásnak, hogy mindig mosolygós és udvarias legyen, és élő virág van a vázákban) - alig érkeztünk meg, éles visitással már a portán eltarolt egy Meg Gillman nevezetű forgószél (az ő workshopján voltam Utah-ban, ha dereng valami), és szorosan mögötte Karen Chace, akit a listáról már régóta ismerek, és most végre találkoztunk személyesen is. Meg is lett alapozva rögtön a családias hangulat; már kézről kézre jártam, mielőtt egyáltalán eljutottam a szobámig... egyébként mókás volt a hely: három napra a puccos szálloda valami mesebeli kis zuggá alakult, és a csillogó falak és elegáns függönyök között mindenféle fura, szines ruhákba öltözött figurák rohangáltak - kezdem megszokni a látványt, sőt, igazából otthonos, meleg érzéssel töltött el megint a csodabogarak között lenni...
És azon a ponton megszűnt a valóság, és vele a külvilág; és megkezdődött a Sharing the Fire.
(Sorban a 27., és a résztvevők számára nézve minden idők legnépesebbje - ma este azt is megállapitották totálisan pártatlan - khm - résztvevők, hogy minden idők legjobbja is az idei volt, ez persze az én szempontomból mindenképpen igaz...)
A szobán két másik mesemondó csajjal osztoztam (így jót spóroltunk mindannyian - ne akarjátok tudni, egyébként mennyibe került volna...) - volt benne minden ami szem-szájnak ingere, de nem láttam belőle sokat, mert csak ájulásszerű álomba zuhanás céljából tártem vissza mind a két nap... na mindegy.
Rögtön megérkezés után belevetettem magam az érkező forgatagba; sikerült regisztrálnom, és megkaptam a programcsomagot (miután Z és Cs alatt nem találtuk, végül a V betűnél lett meg - akárhogy igyekszem, az amcsik még mindig össze tudják keverni a neveimet...) Volt egy kis vacsora is, bor és sajt és gyümölcs (valójában nem vacsorának szánták, de élelmes kollégista bármiből be tud lakmározni, ami ingyen van - szemérmetlen pusztitást végeztem a mozzarella és az áfonya között...) Evés közben minden irányból random mesemondók ugrottak a nyakamba üdvözlésképp; sokukat már ismertem Utah-ból, másokat aztán ők mutattak be nekem, és szép mosolygósan elismételtem pár tucatszor életem és utazásaim rövid történetét (és egyre rövidebb és rövidebb lett minden alkalommal, mert versenyeznie kellett a számért a sajjtal és a keksszel).
A szemem sarkából persze rögtön kiszúrtam az életre kelt legendákat is - a konferencia rendszeres vendége Brother Blue (róla még jóóóó sokat fogok áradozni; elég legyen most annyi, hogy ha klasszikus, utcán mesélős, fel-alá vándorlós, minden szabályt megszegős, legenda-éneklős mesemondót akartok hallani, na akkor ő az - mellesleg tanár a Harvardon, hehe)
Rövid idő alatt sikerült sok érdekes emberrel és mégtöbb nagybetűs csodabogárral megismerkednem; rögtön a szivembe zártam Tony Toledo-t például (miután kihevertem a szivinfarktust amit okozott, amikor Karen bemutatta - ő ugyanis elkövette azt a hibát, hogy "ez itt Tony, teljesen ártalmatlan" mire Tonyból kibújt a trickster és a frászt hozta rám egy rögtönzött "közveszélyes őrült" jelenettel...), vagy a csendes és titokzatosan mosolygós Crist, és még vagy két tucat másik embert...
Végül aztán, a vacsora végeztével, mindannyian letelepedtünk a konferenciateremben egy kis esti mesemondásra...
(Tarkabarka Hölgy lefejeli a billentyűzetet - sjgfsd,hefvbls,zwls,jf - és elalszik. Folyt. köv.)