Bátor lányok, nagy szerelmek (Ázsiai kisebbségek meséi 21. - Tung/Dong/Kam)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A kam (Kínában hivatalosan dong vagy magyarosan tung) kisebbség történeteit több kötetből szedtem össze, innen, innen, innen és innen. Összesen nyolc mesét sikerült így levadásznom. A kam egy közel hárommillió főt számláló dél-kínai kisebbség; különösen híresek a népdalaikról és népi hímzéseikről. A kultúrájukról itt érdemes többet olvasni.

Fénypontok

Nagyon bájos volt a Hosszú Hajú Lány története, aki felfedezett egy titkos forrást, és megmentette a faluját az aszálytól. Mivel elárulta a forrás titkát, egy szörnyeteg meg akarta büntetni - de egy jóságos öregember segített a lány helyett egy szobrot alkotni, amit a szörnyeteg a forrásból zubogó víz alá állított örök időkre. (Ugyanez a történet egyébként egy másik gyűjteményben is szerepel.)

Szomorú véget ért A két testvér története, akik közül az idősebb minden halat az öccsének adott, csak a fejeket tartotta meg magának. Egy gonosz szomszéd elhitette a kisebbik fiúval, hogy a fej a hal legfinomabb része, és a fiú olyan dühös lett a bátyjára, hogy a folyóba lökte. Amikor rádöbbent az igazságra, bánatában kócsaggá változott, és azóta is a testvérét hívja. Szintén rosszul végződött Ding Lang és a sárkánylány házassága; a lány szerencsét és gazdagságot hozott, de mivel nem szült gyereket, a férje elkergette - és vele együtt eltűnt a szerencse is.

Suo Lao története a kam nép egyik híres, szomorú szerelmes éneke; egy lányt nem hagytak feleségül menni a kedveséhez, ezért belehalt a bánatába. Cserébe egy másik lány, Shu Mei meséje sokkal boldogabb véget ért: bár egy irigy legény megpróbálta elszakítani a szerelmétől (akivel a távolból is tartotta a kapcsolatot egy elvarázsolt kendő segítségével), végül mégis egymásra találtak, az ármánykodó pedig varjúvá változott.

Kapcsolatok

A kam hagyományban is szerepelt egy nap-megmentő mítosz, ráadásul különösen szép verzióban. Egy démon a föld alá rejtette a napot; két testvér, egy fiú és egy lány, közösen szerezték vissza. A lány megtalálta és megkötözte, a fiú pedig felhúzta az égre. A lányt a démon megölte, mielőtt maga meghalt volna, és a lány véréből napraforgók születtek.

Ismerős volt A kőfaragó története, aki mindig arra vágyott, hogy valami erősebbé és hatalmasabbá váljon - egy tündér pedig teljesítette a kívánságait. Először gazdag ember lett, aztán hivatalnok, aztán kam harcos (utalva arra, hogy ez a nép erősebb a han kínaiaknál), majd sorra nap, felhő, szél, és kő, míg végül visszatalált önmagához. Szintén ismerős volt a legidősebb fivér esete, aki elhanyagolta a testvéreit - amíg a felesége próbára nem tette őket, hogy segítenének-e elrejteni a holttestet, ha a bátyjuk véletlenül megölne valakit.

Ki a következő?

A hezhe/nanáj nép!

Fehér sárkány, arany béka (Ázsiai kisebbségek meséi 20. - Tu/Monguor)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

China's Monguor minority
Ethnography and folktales
Kevin Stuart & Limusishiden
Sino-Platonic Papers, 1994.

A tu/monguor egy mongol eredetű népesség, szoros kulturális kötelékekkel a tibetiekhez. Nagyjából háromszázezren vannak. A kötet 94 népmesét tartalmaz, amelyeket írásos forrásokból és szóbeli gyűjtésekből fordítottak angolra.
A kötet első fejezetéből megismerkedhetünk a hagyományos monguor gazdasággal és életmóddal. Ezek a leírások elég erősen politikai színezetűek, sokat hivatkoznak a "felszabadulás előtti időkre, amikor az emberek az uralkodó osztály véres elnyomása alatt álltak". Rövidebb fejezetek szólnak a hiedelemvilágról, buddhizmusról, népszokásokról, házasságról, népművészetről, történelemről, viseletről stb. A monguor mitológiáról, eposzokról, közmondásokról és hiedelmekről is megtudhatunk érdekes dolgokat. A népmesék maguk két nagy fejezetre oszlanak, huzhu monguor és minhe monguor mesékre.

Fénypontok

Érdekes volt a mítosz, ami az öt őselem eredetéről, és egyben a föld teremtéséről is szólt: itt egy arany béka hasára helyezték a végtelen óceán első szárazföldjét. Nagyon gyönyörű történet mesélt a tung-fa születéséről: egy fiú szerette volna, ha a hold minden éjjel világít és meleget ad az embereknek. Hosszú és veszélyes úton eljutott egy öreg bölcshöz, aki a holdon nem tudott változtatni ugyan, de adott egy varázsitalt a fiúnak. Az ital tung-fává változtatta, aminek az olajából lámpásokat készítenek, így a fiú minden éjjel fényt és meleget hozhatott az emberek életébe. Szintén szép volt a Fehér Sárkányló legendája, aki esőt hozott az éhező embereknek az égi császár parancsa ellenére, és a pokolra került. Az emberek hálából megoldottak egy látszólag lehetetlen feladatot, és elnyerték a sárkány szabadságát.
Az egyik kedvenc történetem Dala és Shalan Gu szerelme volt. Itt egy szegény legény pénzt kért a nagybátyjától, és azt hazudta, házasodni készül. A nagybácsi látogatása előtt aztán el akarta lopni az istennő szobrát a templomból, hogy beöltöztesse feleségnek. A sötétben azonban véletlenül szobor helyett egy, a templomban éjszakázó valódi lányt vitt haza, és egymásba szerettek. Tiszta romcom.
Akadt egy mese, ami direkt azt illusztrálta, hogy a lányok egyenlő értékűek a fiúkkal, három elhagyott lány történetén keresztül. Őket a szüleik azért tették ki, mert lánynak születtek, de végül szerencsés életük lett; amikor később hazatértek segíteni öreg, nyomorult szüleiken, azok még mindig azt hajtogatták, fiút szeretnének, ezért a lányok otthagyták őket a fenébe.
Tetszett az a mese is, ahol három fiútestvér közül kettő sikeres kereskedő lett, a harmadik pedig zenésznek ment. Végül ő lett a legszerencsésebb, mert a zenén keresztül beleszeretett a Tó Királyának lánya, és minden kívánsága teljesült. A legviccesebb rész az ügyes feleség ismérve volt: amikor főzés közben a cipellőjére esett egy darab tészta, ügyesen visszapöckölte a lábával az edénybe.
Az állatok nyelvén értő hős eddigi egyik legjobb verziója volt, ahol egy varázslatos kis zöld kő segítségével egy legény megtudta, hogy hatalmas földrengés készül. Az emberek azonban nem hittek neki, nem akartak menekülni, amíg el nem árulta, honnan a tudás - és a varázslat eredményeként ő maga kővé változott, feláldozva magát a falujáért.

Kapcsolatok

Akadtak ismerős mesetípusok a kötetben, meg néhány váratlan kombináció is. A Fekete Ló például Fehérlófiaként indult, de aztán tüzet keresős - szörnyeteges meseként folytatódott, amelyben végül a három fogadott fivér együtt győzte le a démont. Bawo Mori klasszikus békavőlegény-mese volt, de a végén kiderült, hogy ha nem égették volna el túl korán a békabőrt, akkor hősünk eltörölte volna a gazdagok és szegények közötti különbségeket... A koporsóban őrzött királylánynak is volt itt egy változata; itt egy énekes legény a halott apja fejét cserélte el hasznos eszközökre, amelyek később megmentették az életét a kígyóktól, amik a lány orrából másztak ki (uff). Megint volt egy mese arról is, hogyan tanította a szarka a többi madarat fészket építeni, és akadt egy kilenc napot lenyilazó hős is.
Szintén ismerős mesetípusok: az Igazság és Hamisság harca (A vak orvos), Fehérlófia (A gonosz forgószél), terülj-terülj asztalkám (Bosszúálló husánggal), bérmai muzsikusok (ahol állatok és tárgyak önként segítettek egy anyókának legyőzni egy szörnyet), több "lusta és szorgos testvér" mese fiúkkal, lányokkal (az egyik legbájosabb az volt, ahol egy szegény lány csirkét lopott az anyósának), békavőlegény, igazságtalanul megbüntetett háziállat (itt egy majom, aki farkastól védte meg a gyereket). Hasonlított Vaszilissza orosz meséjéhez a történet, ahol egy jószívű lányt a halott anyósától kapott bábu segített át a nehézségeken. Akadt egy abból a sztoriból, ahol egy fickó idős apját akarja kivinni egy kosárban a vadonba, de a kisfia megkéri, hozza majd vissza a kosarat, mert egyszer rá is sor kerül. Egy, az okos lányéhoz hasonló mesében egy okos fiú fogott ki egy gonosz lámán. Az aj-aj-aj dió meséjéhez hasonlított a sztori, ahol egy fiúnak "aú"-van teli korsót kellett hoznia egy gazdag úr számára.
Az ügyeletes trickster Huairighasuu, egy bárányfarokból született fiú, aki sorozatosan átvert egy gonosz lámát. Szintén trickster-figura volt a Róka (aki a farkast verte át a farokkal halászós trükkel), Nyúl, aki általában farkast és más állatokat vert át különös kegyetlenséggel; valamint alkalomadtán a Béka is. Utóbbi szerepelt a klasszikus "állatok versenye" mesében, ahol nem csak meggyőzött egy tigrist arról, hogy gyorsabban fut, hanem ráadásul arról is, hogy tigriseket szokott vacsorázni. Szintén hencegő béka szerepelt a máshonnan is ismert mesében, ahol két madár el akarta repíteni más vidékre (de miközben a szájával kapaszkodott a madarak által tartott faágba, muszáj volt elszólnia magát, és lezuhant), illetve "a majom szívéhez" hasonlító sztoriban is, ahol egy róka bundáját akarta megszerezni azzal, hogy levitte a víz alá.

Ki a következő?
A kam/dong nép

A róka, a holló, a sajt, és Kőhalmi Zoltán

Nemrég megnéztem Kőhalmi Zoltán új önálló standup estjét, Történjen bármi címmel. Amellett hogy vinnyogva végigröhögtem az egészet, különösen klassz volt, hogy osztotta benne a mesemondókat és a régészeket egyaránt. Nekem való műsor. Különösképpen megszólítva éreztem magamat annál a résznél, ahol a népmesék különféle változatain poénkodott. Képzeljük el, vetette fel, milyen lehet A róka és a holló afrikai változata? Felvillantott néhány lehetséges opciót: zebra és zsiráf, oroszlán és nyúl, oroszlán, zsiráf és nyúl... És hozzátette azt is, hogy a két állat közül igazából egyik sem eszik sajtot.

Ezen a ponton már tudtam, hogy utána kell néznem a válasznak.

Naszóval. Az általunk leginkább Aesopus meséi közül ismert sztori (rókával, hollóval, és sajttal) a népmesék nemzetközi katalógusában ATU 57-es számmal szerepel. Ráadásul a népmesei motívumindexben is van saját jelzése: K 334.1 (Holló, sajttal a szájában). Innen már egyszerű volt lenyomoznom a fellelhető afrikai változatokat.
Íme:

A vadkutya és a varjú (Antambahoaka, Madagaszkár)

A varjú csőrében ebben a változatban, sokkal hihetőbb módon, egy darab hús található (spoiler: szinte minden verzióban, amit találtam, hús vagy hal szerepel, a sajt valami fura francia La Fontaine találmány lehetett). A vadkutya hízelgésből azt mondja a varjúnak, ha a hangja is olyan csodás, mint a tollai, akkor nincs hozzá fogható madár a világon. A varjú énekelni próbál, a hús lepottyan.
(Lábjegyzetből megtudtam, hogy a gyűjtő gyanakodott, túl ismerős a mese, és csak az után vette be a könyvébe, hogy meggyőződött róla, igazi népmese a madagaszkári hagyományból és nem La Fontaine koppintás.)

A sakál és a holló (Etiópia)

Sakállal és hollóval, utóbbinak ezúttal egy darab kenyér van a csőrében.

A sakál és a holló II. (Etiópia)

Sakállal és hollóval, ugyanabból a gyűjtésből, csak ezúttal birkahússal, aminek a szagát a sakál messziről megérzi.

A róka és a varjú (Kiembu, Kenya)

Alapjában ugyanaz, csak éppen hússal, nem sajttal.

Az éneklő varjú (Nigéria)

Rókával és húsdarabbal (róka azt hazudja, azért kereste fel a varjút, mert imádja az énekét, és minden nap szívesen hallgatná).

A róka, akinek túljártak az eszén (Zanzibár)

Zanzibáron és Ománban beszélt arab dialektusból gyűjtötte egy nyelvész. Itt a madár egyben maga a kaja is: egy furfangos róka kiszabadítja egy csapdából, de csak azért, hogy ő maga egye meg. A madár erre megkéri a rókát, hogy szólítsa a nevén - és mivel a neve O-val kezdődik, a boldogan kérkedő róka szájából sikerült is kicsusszannia. (Sajnos nem derül ki, milyen madár.)

Extra:

Auac és Lamiran (Fülöp-szigetek)

A mesének egyébként van egy csomó változata Ázsiában és Amerikában is. Ez a szöveg pl. a Fülöp-szigetekről származik. Auac a Héja (hawk?...) sózott halat lop, és Lamiran, a mókus a szokott trükkel szerzi meg tőle. Hogy utána magát a mókust miért nem falja fel a madár, az nem világos.

Ennyi. :) Amúgy ez egy nagyon vicces játék; az egyik kedvenc példám a teknős és a nyúl versenye, amiben a világ körül szinte mindenhol más és más állatok szerepelnek. Legutóbb A Varjúherceg című könyvemben írtam róla, ami tulajdonképpen pont erről szól...

Tiszaföldvártól Tajvanig

A múlt héten Tiszaföldváron jártam, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum meghívására. Remek apropója volt a látogatásnak: jelenleg a múzeumban látható az Ízkalandozás a Távol-Keleten című fotókiállítás, ami Tajvan street food ételkülönlegességeit és étkezési kultúráját mutatja be. Ehhez kapcsolódóan hívtak meg, hogy vigyek néhány tajvani mesét is a csodás fotók mellé, a Földrajz Éjszakájának alkalmából.

Először a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolába látogattam el. Egyszer már jártam náluk, a koronavírus előtt. A negyedik osztályosok (akik akkor elsősök voltak), emlékeztek is rám! Körülbelül negyven-ötven kisiskolás töltötte meg az előadótermet, elsőtől negyedikig, nagyon helyesek voltak. Beszélgettük kicsit róla, hol van Tajvan, és kik laknak ott ("a tajvani emberek!"). A mesemondó előadást arra építettem fel, hogy a különböző tajvani hagyományokból kapjanak egy kis ízelítőt. Először egy atayal bennszülött legendát meséltem; az atayalok Tajvan őslakos népeinek egyike, akik még ma is több, mint kilencvenezren vannak. A történet arról szólt, hogyan indult el három bátor harcos lelőni a napot, ami túl erősen tűzött, és minden alkalommal, amikor felkelt, hat hónapig az égen is maradt. A gyerekek teljesen beleélték magukat, hogy milyen lenne, ha hat hónapig nappal lenne, hat hónapig meg éjszaka; még azt is kiszámolták maguktól, az összesen hány napot jelent. A végére már nagyon izgultak, sikerrel jár-e a harcosok küldetése. Másodjára könnyedebb vizekre eveztünk; egy népszerű tajvani hakka mesét mondtam nekik két testvérről, akik közül az idősebb zsugori volt és goromba, a fiatalabb pedig kedves és jószívű. A kisemmizett fiatalabb testvér csodás képességre tett szert: a szellentéseinek csodás illata lett, olyannyira, hogy sikerült meggazdagodnia belőlük. Aztán a bátyja persze megpróbálta lemásolni a bizniszt - előre megtippelhető eredménnyel. A gyerekek nagyokat kacagtak a mesén. A harmadik történet egy Kínából érkezett legenda volt Shennong császárról, aki felfedezte a tea készítésének titkát. Hozzáfűztem a híres tajvani Keleti Szépség tea keletkezéstörténetét is, ami megint csak felkeltette a gyerekek érdeklődését, így kicsit beszélgettünk a teacserjékről, és arról, ki milyen teát ivott már. Összességében jó hangulatban telt el az egy óra; a gyerekek nyitottak, érdeklődők voltak, rengeteget kérdeztek, és érdekes megjegyzéseket fűztek a mesékhez. Öröm volt nekik mesélni.

Délután a múzeumban is tartottam egy előadást a fotókiállítás termében; elsősorban felnőtteknek, de ide is érkezett néhány fiatalabb hallgató. Kicsit komolyabb történeteket vettem elő, de a koncepció ugyanaz maradt. Először egy bunun őslakos özönvíz-mítosz hangzott el, amelyben egy óriási rák mentette meg az embereket a pusztulástól (és tanította meg nekik, hogy a természetet tisztelni kell). Másodjára a Kínából ismert Ivócimborák legendáját meséltem, amelyben egy halász összebarátkozik egy kísértettel. A tajvani változat kicsit cifrább, mint amit ismertem, mert itt még egy gyilkosságot is felgöngyölítenek közben... Zárásként pedig egy hakka mese következett, A méhek hálája, ami amellett, hogy egy "hálás állatok" történet, felveti azt a kérdést is, hogy mit tenne az ember, ha egyetlen nap lenne hátra az életéből. Nagyon kedves, barátságot közönségem volt, és a múzeum csapata is elsőrangú vendéglátóként gondoskodott rólam. Még mézeskalács szívet is kaptam ajándékba!

Nagyon szeretem azokat a felkéréseket, ahol elmerülhetek egy-egy ország vagy kultúra mesevilágában. Két könyvet olvastam már Tajvanról (itt és itt), de biztosan fogok még. Szeretettel ajánlom őket nektek is!

Mesemondóra emlékezni csak mesélve lehet

Ma van a mesemondás világnapja (World Storytelling Day). És egyben az apai nagypapám, Zalka Ottó születésnapja is. Ma lett volna 86 éves. Január 7-én hunyt el.

Papát sokat emlegettem már interjúkban, könyvekben, közösségi médián. Ő volt a családom nagy mesemondója, és egy személyben nagyrészt felelőse annak, hogy belőlem már hivatásos mesélő lett (papát sose fizették érte, bár adtak volna lóvét néhányan azért, hogy maradjon csendben). A temetésére nagyon sokan jöttek el, de a tor meglehetősen rövid volt, és nem jutottunk el arra a pontra, amikor az elhunytról előkerülnek az igazán jó történetek. Pedig azokban él tovább velünk. Nekem viszont nem csak rengeteg sztorim van a papáról, hanem szerencsére nem kevés hangfelvételem is. Papa az elmúlt tíz évben ugyanis már kétszer a frászt hozta a családra az egészségével (az a mondás járta, hogy már kétszer meghalt, de mindig túlélte), és az első után elkezdtem rendszeresen felvenni a meséit, sztorijait, mindenféle visszaemlékezéseit a telefonommal, amikor csak meglátogattam.

Amióta az eszemet tudom, papa mindig mesélt. Sztorizott, viccelődött, magyarázott. Ízig-vérig trickster volt egyébként, aki a gyakorlati tréfákat sem vetette meg. Gyerekkoromban a két unokatestvéremmel heteket töltöttünk nyáron Ménfőcsanakon a nagyszüleimnél, és olyankor papa volt felelős a szórakoztatásunkért; este pedig, amikor sikerült mindhármunkat nagyjából ágyba gyömöszölni (sok kör pisilés, vízivás, újabb pisilés, stb. után), papa volt az, aki esti meséket mondott nekünk a végtelenségig. Felnőtt koromban, valahányszor náluk jártam, papából mindig ki lehetett szedni mindenféle jó sztorit; ugyanolyan élvezettel mesélt a Kertbarát Kör legutóbbi gyűléséről, mint a saját gyerekkoráról, vagy arról, hogy miért nevezzük a győrújbarátiakat rittyósoknak. Néha-néha valódi népmesék is előkerültek, amiket papa mindig teljes meggyőződéssel úgy adott elő, mint ami a szomszéd utcában történt. Emlékszem, hogy amikor gyerekként először találkoztam Münchhausen báró történeteivel, mélységesen fel voltam háborodva, hogy valaki lenyúlta a papa sztoriját. Azóta találkoztam Ottó papa "igaz történeteivel" a dublini folklór archívumban és egy Naszreddin hodzsa mesegyűjteményben is. A trickster-mesék bejárják a világot. És a valódi tricksterek tartják életben őket.

Íme, néhány sztori Ottó papáról, a teljesség igénye nélkül. Elsősorban most róla, nem tőle. A meséket majd később veszem elő.

1. Papát soha, de soha nem tudtuk kihozni a sodrából. Három egykorú gyerek elég nagy pusztítást tud végezni egy kertes ház területén: leszakadt alattunk egy fél meggyfa, megetettük zöld dióval a disznókat, dagonyázót csináltunk a fóliasátor előtt. Papa néha a fejét fogta, de közben nevetett. Nem emlékszem rá, hogy akár egyszer is kiabált volna velünk.

2. A kertben a gyereknek mindent szabad volt. Nem csak korlátlan mennyiségben zabáltuk a gyümölcsöt és zöldséget, de felmászhattunk bármelyik fára, és felhasználhattunk bármit a játékainkhoz. Papa ez utóbbiban aktívan segédkezett: megtanított töklevél-szárból dudát készíteni, bodzafából sípot, nádból íjat és nyilat, botból és krumpliból... hegyes botot, amivel a krumplit messzire lehetett hajítani. Jah, némely tevékenységünk nem volt egészen gyerekbiztos, de mindig megúsztuk a dolgot (a kukorica-nyíllal is csak apámnak sikerült anyámat eltalálnia, el is váltak azóta). A férjem, aki óvodapedagógus, még ma is elsápad, amikor mesélem, hogy ősszel mindig le lettünk ültetve a teraszon egy kosár gesztenyével, két doboz gyufával, három bicskával, és egy fúróval, hogy gesztenyebábukat csinálhassunk magunknak...

3. Papa nagy híve volt Tom Sawyer örökérvényű bölcsességének, miszerint ha valami izgalmasnak hangzik, akkor mások megcsinálják helyetted ingyen. Kicsi korunktól járhattunk vele például az uborkaválogató géphez, ahol órákig bírtuk rakni az uborkát a futószalagra, hogy aztán ujjongva nézhessük, ahogy leesik. A málna-mérésre elkísérni külön kiváltság volt (rá is állított minket a mérlegre, hogy lássuk, mennyit nyomunk málnástul), és néha rendeztünk versenyeket is, hogy ki tud több vödör málnát leszedni egy nap alatt... A kedvencem az volt, amikor meggyőzött róla minket, hogy a hátsó kertben dinoszaurusz-csontot lehet találni (a disznóölések miatt tényleg lapultak a földben csontok), és mi boldogan kiástuk neki hárman a krumplivermet.

4. Gyerekkoromban mindig volt papáéknál disznó, tyúk, kacsa, miegymás. A tyúkok rengeteget tojtak, ellátták az egész családot. Papa boldogan mesélte el mindenkinek, hogy mi a bőség titka. Aszongya, oda kell állni a tyúkhoz, amikor tojik, és gyorsan elkapni alóla a tojást. A tyúk hátranéz, látja hogy nincs tojás, és ijedtében tojik még egyet... Ezt a trükköt sokszor ki akartuk próbálni, ezért (Tom Sawyer, ugye), a mi kiváltságunk volt bemászni a tyúkok közé, és kiszedegetni a tojásokat a fészkekből. Húsvét körül papa mindig bejelentette, hogy most céklával eteti a tyúkokat, azért tojnak pirosat. Elhittük.

5. A papáék kertje egyik oldalon a Bezerédj-kastéllyal, a másikon pedig a helyi bölcsődével határos. Valahányszor papa a kertben dolgozott, mindig kicsődültek a kerítéshez a bölcsisek, és kiabáltak hangosan, hogy "Ottó bácsiiii!" Ottó bácsi pedig a végtelenségig képes volt bolondozni velük. Leginkább a Hófehérkét mesélte nekik, és olyankor sorba állította őket. Ők voltak a törpék, Tudortól Hapciig. Egyszer egy apuka jött is reklamálni nagy dühösen, hogy a bácsi kukának hívta a gyerekét. Papa felszólította a szülőt, hogy sorolja fel a hét törpét...

6. Alapvetően három szabály volt a kertben gyerekkoromban: 1. "A gyereknek mindent szabad." 2. "Egy gyereknek egy évben öt kiló koszt meg kell enni." (De nem egyszerre, jegyezte meg anyukán néhanapján elkeseredve). 3. "A papa nem csak néz, hanem lát is." Ez utóbbi igaz, papa remek megfigyelő volt, és erre tanított minket is.

7. Papa nagyon jó volt matekból, szerette a fejtörőket. Élete végéig minden nap lelkesen töltögette a keresztrejtvényeket. Egyszer buszon utaztunk vele, amikor felfigyelt rá, hogy előttünk két kamasz a matekleckével küzd. Mire kiértünk Ménfőcsanakra, papa szépen, türelmesen elmagyarázta nekik a feladatot. (Ki kell emelni, hogy aki a matekot türelmesen tudja átadni egy kamasznak, az díjat érdemel, ezt azt hiszem a digitális oktatás alatt minden szülő megtanulta...)

8. Papa mesemondó repertoárjának központi alakja volt Sokorópátkai Szabó István, az ostoba ám dölyfös helyi politikus mintapéldája. Rengeteg sztori szólt róla, amiknek általában ő volt a csattanója (bár akadt olyan is, ahol másvalakinek járt túl az eszén). Már az apukámat és a nagynénémet is ezzel szórakoztatta gyerekkorukban, és az egész család testületileg úgy hitte, Sokorópátkai Szabó Istvánt a papa találta ki. Egyszer aztán a nagynéném betévedt valami kiállításra, és döbbenten fedezte fel, hogy SSzI létező történelmi alak. (Wikipédia oldala is van.) Hogy tényleg annyira hülye volt-e, mint a legendák állítják... az már egy másik kérdés.

9. Papa képes volt saját magából is hülyét csinálni a gyerekek szórakoztatására. Egyszer például sétálni vitt minket, és valahol a környéken találtunk egy csónakot egy holtág vizén. Természetesen be kellett szállni a csónakba, majd miután papa gondosan ki is szállított minket, ő maga "megbotlott" és hanyatt zuhant a vízbe. Csöpögve jött hazáig, mi meg könnyesre nevettük magunkat, és máig emlegetjük. (Persze ma már sejtem, hogy direkt volt a mutatvány.) Hasonló módon, amikor valamelyikünket megcsípte a csalán, papa mindig elmondta, hogy az mennyire egészséges dolog, és hogy bizonyítsa, a szemünk láttára lecsutakolta kezét-lábát egy marék csalánnal. Ez volt a legkúlabb hőstett a világon. Azonnal elfeledkeztük róla, hogy csípett valami...

10. Papa saját legendái közé tartozik, hogy amikor katona volt, egyszer valami őrmester szívatásból felszólított minden közlegényt, hogy fessék ki az eget. Sorban mindenki döbbenten hallgatott, vagy közölte, hogy olyat nem lehet. Amikor Zalka Ottóra esett a sor, ő szépen előlépett, tisztelgett, és megkérdezte, hogy milyen színűre. Azt hiszem, ez sok mindent elárul róla.

Bónusz: Ottó papa gyakran mondogatta, hogy ha meghal, szeretné, ha a fogait egy zacskóban a nyakába akasztanánk, és úgy temetnénk el... Hogy majd ha a távoli jövőben egy régész megtalálja, csodálkozhasson rajta, hogy ennek a fickónak az összes foga a mellkasában volt. Régészként értékeltem az igyekezetet, de ezt az ötletét végül nem teljesítettük.

De ha már régészet, ide illő ókori sírfelirattal zárom a bejegyzést:

Sokszor meghalt már, de így még soha.

Remélem, jól vagy a fenti világban.

10 népmese nőkről és háborúról

Nemzetközi nőnap van. Süt a nap, nyílnak a virágok, és a szomszéd országból ezrével menekülnek át a határon nők és lányok (is). Férjüket, apjukat, fiukat féltik a háborútól, a gyerekeiket hozzák magukkal, próbálnak helytállni és fogódzót találni, amikor megtörténik az elképzelhetetlen. A határ innenső oldalán nők (és férfiak) várnak adománnyal, autóval, nyitott ajtóval, nyitott szívvel. És vannak nők, akik ott maradtak, mert nem tudnak menekülni, vagy mert úgy döntöttek, felveszik a fegyvert, és harcolnak ő is az otthonukért. És igen, vannak nők a másik oldalon is, akik féltik a szeretteiket, és tüntetnek a háború ellen.

Még mindig küzdök vele, hogy mesei oldalról hogyan lehet érzékenyen megfogni ezt az egész helyzetet. Végigbogarásztam egy csomó, békéről szóló mesét, de klisének éreztem őket. Most, hogy nőnap van, és mindenki virágcsokrokkal rohangál az utcán, úgy döntöttem, mégis válogatok egy csokor történetet. Olyan nőkről, akik háborús időkben élnek. Harcolnak, gyógyítanak, békítenek, túlélnek, hősies tetteket visznek véghez.

A mesék emlékeznek, reményt adnak, értékeket őriznek, üzenetet küldenek az utókornak.

Hallgassunk rájuk, és segítsünk, ahol csak tudunk, hogy a születőben lévő új történetek jó véget érhessenek.

A király, aki a lányaira bízta a királyságot (Zsidó mese)

Erről már blogoltam korábban. Egy jószívű királykisasszony, aki segíteni szeretne mindenkinek, olyan varázslatos szelencét kap ajándékba, amelyben minden könnycseppje gyémánttá változik. A gyémántok segítségével mindig tud adni azoknak, akiknek szüksége van rá. Járja az apja birodalmát, gondoskodik az emberekről, akik nagyon megszeretik őt. Amikor ellenség fenyegeti az országot, az emberek a királyért nem hajlandók harcolni, de a királykisasszonyt követve felvonulnak. Az ellenség a tömeget látva megfutamodik, majd tárgyalásokba bocsátkozik. A királykisasszony nem csak a békét éri el a tárgyalásokkal, hanem megismerkedik a szomszédos ország királyfijával is, és egymásba szeretnek.

A süteményfal (Indiai mese)

Egy önző király csak a sütemények élvezetének él - jószívű szakácsnője azonban minden nap lecsíp egy kicsit a hozzávalókból, és az extra süteményeket a szegényeknek adja. Amikor ellenség támad az országra, a hadsereg előtt megjelenik a semmiből egy áthatolhatatlan süteményfal. A szakácsnő elmondja a királynak, hogy a csodás megmenekülés a jószívűségnek volt köszönhető. A király megbánja a viselkedését, és onnantól fogva bőkezűen és igazságosan uralkodik.

A weinsbergi asszonyok (Német monda)

III. Konrád király ostrom alá vonja Weinsberg városát. A városban élő asszonyok kieszközölik az uralkodónál, hogy engedje őket békében elvonulni. Konrád kegyesen rábólint a dologra, és megengedi, hogy a nők sértetlenül elhagyják az ostromlott várost annyi holmival, amit a hátukon el tudnak vinni. A weinsbergi asszonyok erre mind a vállukra veszik a férjeiket, fiaikat, és szép sorban kisétálnak a városból. A király betartja a szavát, nem bántja őket.

Airmed, a gyógyító (Ír legenda)

A régi ír-kelta legendákban szerepel Airmed, Dana istennő népéből (belőlük lettek később a tündérek). Ő Dian Cecht, a híres gyógyító lánya, aki részt vesz a sebesültek ápolásában a második Mag Tuaredh-i csata idején (amit Dana istennő népe a fomoriak ellen vívott). Amikor az apja féltékenységből megöli a bátyját, Airmed könnyeiből 365 féle gyógynövény sarjad a síron. Airmed sorba rendezi őket, és felfedezi mindegyikük gyógyító hatásait. Dian Cecht féltékenységében összekeveri a növényeket, így Airmed tudása odaveszik - de a növények megmaradnak az embereknek.

Afrat kán kilenc lánya (Ujgur legenda)

Amikor Afrat kán a fiaival háborúba vonul és odaveszik, a kilenc lánya veszi át a birodalom irányítását. Megosztják a feladatokat, megszervezik a tennivalókat - és amikor ellenség támad az országra abban a hitben, hogy védtelenek, közös erővel visszaverik a támadást. Még a Sivatag Királynője is a segítségükre jön a varázserejével.

Teáskanna az ajtó felett (Hui monda)

Egy háború idején egy szegény asszony, aki egy elhagyott kislányt védelmez, kegyelmet kap az ellenség tábornokától. Azt mondják neki, akasszon egy répát az ajtó fölé, ezzel jelezve, hogy az ő házát ne támadják meg. Az asszony hazaszalad, és megmondja mindenkinek a faluban, hogy akasszanak répát az ajtók fölé - ám amikor az ellenség megérkezik, ő túl későn veszi észre, hogy a szomszédnak nincs. Odaadja nekik a sajátját, és a maga ajtaja fölé csak egy teáskannát tud akasztani. A jószívű asszony így feláldozza az életét. Az emlékére a hui emberek teáskannát, vagy teáskanna képét akasztják azóta is az ajtajuk fölé.

Mulan (Kínai ballada)

A Disney-filmből sokak által ismert Mulan története egy 6. századi kínai balladára nyúlik vissza. A történet ismerős: amikor a császár sereget toboroz, Mulan férfiruhát ölt, és elmegy harcolni az apja helyett. Tíz évig szolgál a seregben, mielőtt hazatérne - és tíz év alatt senki sem jön rá a titkára. Amikor hazaér, ismét női ruhát ölt, és felfedi kilétét a döbbent katonatársaknak.

Puskás Klári (Magyar monda)

Amikor a gyergyószárhegyi férfiak elvonulnak háborúba, a török szultán ráuszítja a tatárokat a vidékre. Puskás Klári azonban nem rémül meg: összeszedi az otthon maradt asszonyokat, gyerekeket, és öregeket, és közösen megszervezik a falu védelmét. Csuprokat ásnak le a mezőbe, méhkasokat szabadítanak a tatárokra, és Puskás Klári maga hét tatárt öl meg különféle háztartási eszközökkel. Majd, a csata végeztével, hazamegy, lefekszik, és hármasikreket szül.

(Tatárok ellen harcoló asszonyokról több magyar mondát is összeszedtem, itt olvashatjátok őket.)

Virághegy (Magyar monda)

Nagybánya határában áll a Virághegy. Nevét arról kapta, hogy a legenda szerint a tatárjárás idején egy varázslónő (vagy tündér) házához menekültek az emberek, segítségért könyörögve. A varázslónő mindannyiukat egy közeli völgybe menekítette, és virággá változtatta, hogy a tatárok ne találjanak rájuk.

Béla kisasszony (Magyar monda)

Közismertebb változatában Az istenhegyi székely leány. Egy lány, aki két külön életet él, egyszerre karakán vezérként és jószívű gyógyítóként. Amikor a tatárjárás eléri a kastélyát, Béla kisasszony talpraesett módon megszervezi a védelmet, és kitart a tatárokkal szemben, míg a szomszéd uraság segítségével meg nem törik az ostromot.

312 fülbemászó

Hagyománnyá vált már a számomra az év utolsó napján összesíteni a zenéket, amikkel a fülemben reggelente ébredek. Ezt mostanában dallamtapadásnak hívják. Mert hogy változatlanul mindig szól valami a fejemben ébredéskor, és ezt minden reggel le is jegyzem. Ez a negyedik év, hogy blogot is írok róla, leginkább a saját szórakoztatásomra. Itt találjátok 2020, 2019, és 2018 listáit. Az egyszerűség kedvéért:

2018: 306 reggelen ébredtem zenével, összesen 150 különböző dal bukkant fel

2019: 316 reggel, 137 különböző szám

2020: 346 reggel, 149 szám

Az idei statisztika pedig: 312 reggel, 124 szám. Utóbbiak közül 54 volt, amiket csak egyszer hallottam, a többi mind ismétlődött az év folyamán: idén különösen sok zene ragadt be annyira, hogy négy-öt-hat, vagy akár tíznél több reggelen azzal ébredtem. Szokás szerint, íme a toplista a számokkal:

Első helyen, 16 reggellel, ami új egyéni rekord:

(Szerettem ezt a sorozatot, és a zenéket is nagyon jól megcsinálták benne, ezt a jelenetet meg különösen. De azért azt nem vártam, hogy ennyire beragad...)

Második, harmadik, és negyedik helyen az In the Heights zenéi szerepelnek. Ezek idén elsöprő sikert arattak az agyamban: összesen 66 reggel kezdődött velük. A legnépszerűbb az alábbi nyitó szám volt, összesen 10 alkalommal:

A többi szám is hasonlóan gyakran bukkant fel, gyakorlatilag az egész soundtrack: Paciencia y fe (8), Respira (7), When you're home (7), It won't be long now (7), Cold champagne (4), Benny's dispatch (3), 96,000 (3), Home all summer (3), Blackout (3), Carnaval del barrio (3), Finale (3), No me diga (2), The club (2), Piragua (1).

Megosztott harmadik helyen ezen kívül szerepelt még, szintén 8 alkalommal, az alábbi klasszikus (amiért a The Boys soundtrackjét és a 2020-as évet teszem felelőssé).

A harmadik harmadik helyezett, még mindig 8 reggellel, a Julie and the Phantoms című cukiság alábbi száma volt. A sorozat bájos és felejthető, de a zenéi ragadósak, összesen 19 reggelen ébredtem velük. Az alábbi mellett szerepelt még az Other side of Hollywood (7) és a Wake up (4).

A negyedik helyért is nagy volt a tolongás. Az In the Heights és Julie mellett ide is becsúszott egy egyéni versenyző, ráadásul egy olyan filmből, amit nem is láttam. 7 reggelen ébredtem az alábbi feminista áriával.

Az ötös toplista ötödik helyén három egyéni osztozik, 6-6 reggellel: 

A toplista mellett meg kell említenem, hogy a nemrég megérkezett Encanto film soundtrackja is nagyot futott november óta. Bár a többiek előnyét nem tudta egy hónap alatt behozni, eddig 17 reggelem kezdődött vele, közöttük a mai is. Nincs benne rossz szám, ez a leosztásból is látszik: All of you (4), Surface pressure (3), Dos oroguitas (3), Family Madrigal (2), What else can I do (2), We don't talk about Bruno (2), Waiting on a miracle (1). 

Az Encanto, and In the Heights, a Moana és a Hamilton között az a helyzet állt elő, hogy az idei dallamtapadások majdnem egyharmadáért (95 reggel) Lin-Manuel Miranda egy személyben volt felelős.

Emellett kissé szégyenkezve vallom be, hogy a legújabb Cinderella film zenéje is beakadt, pedig magát a filmet negyed óra után teljesen nézhetetlennek nyilvánítottam. Ehhez képest eddig 8 reggelemet vitte el, és nem bántam meg.

És akkor jöhet az idei év WTF győztese - az a szám, amit nem hallottam évtizedek óta, semmi értelme nincs a számomra, és egy reggel mégis ez dübögött az agyamban ébredéskor. Íme:

Ennyi. A kísérlet folytatódik. Nem sok értelme van, de számomra nagyon szórakoztató. Ti hogy álltok a dallamtapadással? Mik voltak az idei zenéitek? BÚÉK!

2021 - Az év (jó) könyvekben

Idén a tavalyi számokhoz képest jóval kevesebb könyvet olvastam (összesen 68-at), ez azonban több szempontból is csalóka. Egyrészt, mert oldalszámban közel ugyanannyi, körülbelül 24.000 oldal lett a végeredmény, vagyis hosszabb köteteket olvastam ráérősebben, ami jó. Másrészt pedig mert belekezdtem rengeteg könyvbe, amiket nem olvastam végig. Valamiért ilyen fura, irodalmi szempontból tévelygős évet tudhatok magam mögött: sok minden felkeltette az érdeklődésem, belekóstoltam ebbe is, abba is, de ha más hangulatom támadt, gond nélkül elkezdtem valami egészen mást. Nem bántam meg, mert nem kilóra megy a játék.

Most csak néhány kedvencet szeretnék felsorolni:

Karafiáth Orsolya: Amikor a mama lelegelte a papa haját / Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent

Személyes storytelling, írásban. Az első Karafiáth próza olvasmányaim voltak, és mindkettőt nagyon szerettem. Voltak közöttük mélyen ismerős érzések, élmények, mások teljesen idegenek voltak, de bele tudtam élni magam. Őszinte, helyenként szókimondó, helyenként nosztalgikus történetek, hosszasan csemegéztem belőlük.

Dr. Bruce Perry: The boy who was raised as a dog

Dr. Perry online előadást tartott ősszel a Világszép Alapítvány szervezésében, úgyhogy előtte elolvastam a könyvét is. Döbbenetes olvasmány. A gyerekkori traumákról szól, és arról, hogy nem, a gyerekek nem "rugalmasak" és nem "nőnek ki belőle", ahogy azt a legtöbb felnőtt képzeli: a trauma alapjaiban képes áthuzalozni az agyat. Itt olvashattok egy klassz interjút erről Dr. Perryvel a Telexen. De a könyvet mindenkinek - szülőnek, tanárnak, mesemondónak, stb. - erősen ajánlom. Talán hamarabb leszámolunk a "rossz gyerek" koncepciójával.

Tolnainé Kassai Margit: Óvoda az óvóhelyen

A Sztehlo-gyerekmentés története érdekelt, de bár az is fontos szerepet játszik benne, ez a könyv sokkal többet adott. "Kiskas" egyszerre gördülékeny, humoros, és brutálisan őszinte naplója Budapest ostromának budai oldaláról, és arról, hogyan vészelte át két tucat elhagyott gyerekkel egy pincében, 3 lépésre a Vártól, miközben szó szerint az egész kerület a fejükre dőlt. Nekem itt lett zsigeri valóság Budapest ostroma, és azóta teljesen más szemmel nézem a Krisztina körutat és a Széll Kálmán teret is.

Barsy Irma: Pincenapló

Kiskas után elkapott egy "női memoárok a 20. századból" binge. Barsy Irma naplója az előző kötet pesti párja: ő a Mester utca környékén lakott, és a Ferencváros ostrom-napjait meséli el. Mellette pedig a saját életét szerelmekkel, veszteségekkel, újrakezdésekkel. Megint csak humoros, szókimondó, mélyen részletes olvasmány. Így kellene tanítani a 20. századi történelmet.

Szenes Hanna naplója

És ha már nők és II. világháború: többször szembejött Szenes Hanna neve cikkekben, blogbejegyzésekben, és most végül találkoztam a kiadott naplójával és levelezésével is. Jó súlyos kötet, egy egész élet van benne - összesen 23 év, ennyi idősen végezték ki ugyanis a nácik, mielőtt elvesztették volna Budapestet. Szenes Hanna magyar zsidó lány volt, aki érettségi után kivándorolt "Erecbe"; a napló 13 éves korától indul, benne van a 30as években töltött kamaszkor, és utána a levelei, amiket már az új otthonából küldött. A világháború alatt, mivel az anyja még Budapesten bujkált, csatlakozott az angol sereghez, és ejtőernyősként visszatért Magyarországra zsidókat menteni. Az akció sajnos lebukott, Hannát elfogták. Innentől az anyja írásából tudjuk meg, mi történt vele a börtönben, ahol együtt voltak, hogyan tartotta a lelket mindenkiben. Szenes Hannának, rövid élete ellenére, helye van a magyar hősök sorában.

Dénes Zsófia: Egyszeri kaland / Gyalog a baloldalon / Párizsi körhinta

Még mindig magyar nőtörténelem. Dénes Zsófiáról azt szokás tudni, hogy Ady menyasszonya és életrajzírója volt - de sokkal több annál. Ebben a három kötetben a saját életéről ír, mint egy századforduló gyermeke, aki fiatal nőként éli meg az első világháborút, és gyakorlatilag mindenkit ismer, akikről irodalomórán tanulni szoktunk (róla miért nem?). Okos, talpraesett, tevékeny nő, aki kiáll amellett, amiben hisz. Az élete korrajz is arról, hogyan változik meg a világ a 20. század elején, és hogy milyen volt ugyanennek a korszaknak a Párizsa (Dénes nagyanyja francia, Párizs a második otthona). Jó író, érdemes olvasni.

Rick McIntyre: The Reign of Wolf 21

Na, ha kellene idén kedvenc könyvet választani, ez lenne az. A Yellowstone Nemzeti Park egyik farkaskutatója éveken keresztül minden egyes nap megfigyelt egy farkasfalkát, és pontról pontra leírta, mit csináltak és hogyan viselkedtek, a könyv tehát nem regény vagy fantázia, hanem részletes, megfigyelt valóság. Emellett viszont egy eposz komplexitásával és érzelmi mélységeivel bír. A címadó 21-es egy legendás alfa hím volt, hatalmas, fekete farkas, aki vadon élő farkastól szokatlan módon majdnem egy évtizedig vezetett egy nagy (egy ponton a világon a legnagyobb) falkát, a Druidákat. Ami a csodálatos benne, az az, hogy nem erőszakkal tette. Soha nem ölt meg másik farkast, annak ellenére, hogy minden ellenfelet legyőzött. Etette a kölyköket, játszott velük, hagyta, hogy legyűrjék. Gyengéden bánt a párjával (alfa nőstény 42), sőt, amikor a nősténynek jobban engedelmeskedett a falka, egyszerűen átadta neki a vezetést (!). Kooperatív, gondoskodó vezető volt. Aki legközelebb az "alfa férfiak" mítoszán veri a nyálát, azt ezzel a kötettel tessék fejbe kólintani.

Szécsi Magda: Szia, Frici!

Rájöttem, hogy nagyon kevés magyar roma irodalmat olvastam eddig, úgyhogy csináltam magamnak egy olvasós kihívást. Eddig a legjobb kötet, ami a mezembe került, ez volt. Tulajdonképpen két kisregényt tartalmaz. Az első egy gangos bérház életéről szól egy kisfiú szemszögén keresztül, karakterekkel és mindennapi történésekkel, mély igazságokkal és megrázó pillanatokkal, és simán megérdemelné, hogy sorozat vagy film készüljön belőle. A második önéletrajzi ihletésű történet, ezúttal egy állami gondozásban nevelkedő lányról, és szintén nagyon megrázó.

Jennifer Niven: Ada Blackjack

Az idei év másik nagy könyv-kalandja, egy újabb ismeretlen igaz történet. Az 1920-as években elindult egy balsorsra hivatott amatőr sarkkutató expedíció egy isten háta mögötti északi szigetre - két évvel később egyetlen túlélője volt csak, egy Ada Blackjack nevű inuit nő. Haha, gondoltam, hát persze hogy nem a hülye fehérek élték túl... Aztán elolvastam a könyvet. Sokkal, de sokkal árnyaltabb ennél a kép, mindenféle irányban. Részletes leírást kapunk naplók és újságcikkek alapján a szigeten történtekről, Ada küzdelmeiről és túlélő szelleméről, az expedíció többi esendő, de nem utálható tagjáról, és a szervező teljes katasztrófába vezető makacsságáról. Ada maga is írt naplót, a könyv szerzője pedig még tudott a fiával is interjút készíteni, így első kézből tudhatjuk meg, mi történt pontosan - és azt is, milyen kihívások vártak az asszonyra, miután visszatért az úgynevezett "civilizációba."

Margaret Read MacDonald: Kindness tales

A szerző neve garancia arra, hogy remek mesemondó kötetet kapunk a kezünkbe, és az idei újdonsággal sem volt ez másképp. A Kindness tales népmeseválogatás a világ minden tájáról, olyan történetekből, amikben a kedvesség és a gondoskodás játssza a főszerepet. Nagy szükség van manapság erre a témára... A mesék mellett közmondásokat, további könyvajánlókat, jegyzeteket és forrásokat is kapunk.

Mara Menzies: Blood & Gold

Az év végére is maradt mesemondó olvasnivaló, és nem is akármilyen. Mara Menzies hivatásos mesemondó, élőben hallani lenyűgöző élmény. Szeretek mesemondóktól olvasni könyveket, mert a szövegnek mindig megmarad a sodró, élő lendülete. Ez a kötet is előadás volt eredetileg, de olvasmányként is tökéletes. Sokat sírtam rajta, elsősorban azért, mert olyan szép, és olyan mély témákat feszeget. A történet középpontjában természetesen a mesemondás áll, és az, hogyan segítenek nekünk a mesék szembenézni a történelemmel és a félelmeinkkel. 

A kedvenc kötetek mellett meg kell említenem egy kedvenc kihívást is: a Molyon idén először vettem részt a Polihisztorképző nevű kihíváson, amelynek keretei között 12 különböző, előre megjelölt témában kell ismeretterjesztő könyveket olvasni az év folyamán. (2022-ben is lesz, itt találjátok). Ez a kihívás vezetett el többek között a 21-es farkashoz, de rajta kívül rengeteg más klassz témába is beleáshattam magam, a fák titkos életétől a reneszánsz Rómáig. Borzasztóan élveztem, már előre válogatom a könyveket a következőhöz. Aki szeret nonfiction-t / tudományos ismeretterjesztő témákat olvasni, annak mindenképpen ajánlom.

Nektek mik voltak a kedvenc könyveitek az idén?

Az év mesemondó pillanatai, 2021

Idén már nem lesz több fellépésem (mesemondónak is kijár a téli szünet). Cserébe viszont szeretnék új hagyományt indítani a blogon, és összeszedni néhány kedvenc pillanatot az idei fellépéseimről. Idén hivatalosan 32 fellépésem volt, részben online, részben személyesen; ebben azonban nincs benne az a rengeteg esti mesélés, tábori mesemondás, és egyéb élmény, amiket a Világszép Alapítvány keretei között éltem át. A járványhelyzet ellenére ismét egy klassz, mesékkel teli évet tudhatok magam mögött. Íme, néhány kedvenc pillanat, a teljesség és a rangsorolás igénye nélkül, körülbelül időrendben:

***

Az egyik Világszép nyári tábor utolsó napján a fotóműhelyen részt vevő fiatalok képeiből játékos árverést rendeztünk: egy-egy fotóért cserébe fel lehetett ajánlani mindenféle apróságokat. Én egy mesét ajánlottam fel egy nagyon szép, leveles képért. Másnap, amíg a többiek csomagoltak a hazautazáshoz, én leültem a művésszel a nappali sarkában egy kanapéra, és csak neki, kettesben elmeséltem egy számára választott történetet. Apró pillanat volt, amire sokáig emlékezni fogok.

***

A Vigadó téren meséltem a Könyvhéten, a gyerekeknek felállított színpadon, a frissen megjelent Varjúhercegből. Kis Aranyköpeny (alt Piroska) történetében van egy rész, amikor a kislány hangosan felsikít. Nekem sikerült akkorát sikítanom, hogy egy közelben lézengő turistacsoport egyszerre ugrott fel és fordult felém. Upsz.

***

Zalaszentgróton meséltem a könyvtár szervezésében. Mivel jó idő volt szeptember elején, a könyvtár előtti térre rakták ki a székeket, és odagyűlhetett bárki, akinek kedve támadt mesét hallgatni. Sokan jöttek kisebb-nagyobb gyerekekkel. Volt a közönségben egy kislány, aki egy nagy plüss Fogatlant szorongatott (ő a sárkány az Így neveld a sárkányodat meséből). Az első mese után a kislány odajött hozzám a nézőtérről, és felnyújtotta nekem Fogatlant, hogy megsimogathatom. (Elolvadtam, nyilván.) A második mese után ugyanez történt, így harmadjára muszáj volt a Thora és a sárkányok című mesét mondanom, amiben egy királykisasszony két saját sárkányt nevel fel. A kislány arcán úgy láttam, jó választás volt. :)

(Ezért nem szoktam előre programot írni magamnak. Úgyis mindig helyben derül ki, melyik mesét szeretné a közönség...)

***

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon idén mesemaratont rendeztek: a külön erre a célra felállított jurtában 100 órán keresztül folyamatosan, éjjel-nappal szólt a mese. Én csak egy napra tudtam csatlakozni, nagyon jó, elmélyült mesehallgató hangulat fogadott. Valahogyan pont úgy csöppentem bele a programba, hogy előttem elhangzott a Pletykás asszonyok meséje három különböző változatban is... így végül, amikor én kerültem a mesemondó székbe, nem állhattam meg, hogy el ne mondjam belőle a saját, nagymamám ihlette verziómat. Klassz volt adni egy csavart a történetnek. Mert mégis, mihez kezdjen egy feleség a Google előtti ősidőkben, ha a férje egyszerre csak tojást tojik?...

***

Sepsiszentgyörgyön meséltem a népmese napja alkalmából két osztálynyi kisgimnazistának. Beözönlöttek a terembe tanár nélkül, és rögtön kóstolgatni kezdtek, hogy mit keresek itt, mit akarok nekik mesélni (és hogy felmászhatnak-e a galériára). Megkérdeztem, mit szeretnének hallani, mire egy csapat srác kórusban bekiabálta, hogy "Mesélj nekünk Narutót!" Viccnek szánták, ezért látszott rajtuk a döbbenet, amikor azt feleltem, hogy "Oké!" És valóban. Elmeséltem nekik Dzsiraija legendáját elejétől végéig. Teljes, áhítatos csendben hallgatták. Csak akkor súgtak össze néha izgatottan, amikor felismertek egy-egy nevet. A kiskamaszok a legnehezebb korosztály mesemondó szempontból, így aztán hatalmas sikernek éltem meg, hogy egy félórás japán legendát egy az egyben végigizgultak...

(Amúgy az összes Narutós mesélés kiemelkedő pillanat volt az idén, itt blogoltam róluk)

***

Szintén Sepsiszentgyörgyön meséltem, ezúttal egy általános iskolában, nyolcvan darab nagyon lelkes apróságnak. Mivel trickster-meséket kértek, természetesen Törpeszarvassal indítottam, amiből az következett, hogy a mese után nyolcvan gyerek kezdett el csápolni, hogy "Még egy Törpeszarvast! Még egy Törpeszarvast!" Aztán újra és újra. Három Törpeszarvas-mese után úgy döntöttem, más vizekre evezünk, és a Sziszimiki meséjét kezdtem el mondani. Amikor a bátor nyúl és a tatu megküzdöttek a rettenetes szörnyeteggel, és a szörnyeteg végül megdöglött, bár még nem volt vége a mesének, a gyerekek spontán tapsviharban törtek ki.

***

Még mindig Sepsi (imádom a székely kölyköket): a Waldorfban meséltem, ugyancsak trickstereket. Itt is volt skandálás a mesék után, hogy "vissza! vissza!", és amikor tényleg befejeződött a műsor, mielőtt felállhattam volna a mesemondó fotelből, egy kupac kisiskolás alján találtam magamat. Lelkesedésükben mind egyszerre akartak megölelni.

***

Csíkszereda, Játékszín. Kisiskolásokat hoztak, szám szerint 210 darabot, akiknek a nagyszínpadról tartottam előadást. Itt is tricksterek voltak terítéken. Nem állhattam meg, hogy a Garudát ne meséljem, a kedvenc mianmari történetemet, amelyben az erdő összes lakója együtt jeleníti meg a nagy mitikus madarat. Eléggé koncerthangulat volt, ahogy 210 gyerek egyszerre csipogott, csápolt és dobolt a lábával...

(A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválról itt blogoltam)

***

Majdnem két év kihagyással ismét volt az idén FEST konferencia (itt blogoltam róla). Bár a mesemondó fesztivál is remek élmény volt, kedvenc pillanatként - a rég látott barátokkal való találkozás mellett - az maradt meg, amikor a workshopomon a hagyományról beszélgettünk. Lenyűgözővolt látni, ahogy hagyományos és modern mesélők egymás felé fordulva, csillogó szemekkel, mély beszélgetésbe merülve cserélik ki a gondolataikat a hagyományos mesékről. Sziporkázott a levegő a lelkesedéstől.

***

Vonaton utaztam Budapestről Győrbe. A fülkében rajtam kívül egy anyuka foglalt helyet két gyerekkel, valamit egy tőlük független úr és hölgy. A kislánynak házi feladata volt, Hunor és Magor meg a Csodaszarvas története volt nekik feladva. Az anyuka kikereste a telefonján, és próbálta rávenni a gyerekeket, hogy foglalkozzanak a mondával. Éreztem, hogy azt a ziccert nem lehet kihagyni, hogy ül mellettük egy régész-mesemondó, úgyhogy felajánlottam, hogy elmesélem, ha szeretnék. Alaposan meglepődtek, de vevők voltak az ötletre, úgyhogy a vonatfülkében szépen elmondtam Hunor és Magor legendáját, szarvasostul, mindenestül. A felnőttek is mosolyogva hallgatták, és utána még beszélgettünk kicsit a monda hátteréről, a magyarok vándorlásáról, a honfoglalók régészetéről, meg arról, hogy mit csinálok én, mint mesemondó. Klassz kis utazás volt.

***

Nem ez volt az egyetlen vonatos mesélésem az idén. Egy másik alkalommal az ellenkező irányba utaztam, és a szomszédos üléseken egy anyuka és egy apuka foglalt helyet két kisebb gyerekkel. A gyerekek nyüzsögtek, unatkoztak, a szülők meg láthatóan fáradtak voltak, úgyhogy gondoltam, megkérdezem, hátha szeretnének mesét. Ők is meglepődtek (milyen gyakran találkozik valaki a vonaton mesemondóval?...), de a kislány lelkesen átült velem szembe. Kiderült, hogy Jázminnak hívják, úgyhogy a Jázminhercegnő című indiai mesét mondtam el neki. A kisfiú a másik ülésről fülelt, meg a szülők is. Mire véget ért a mese, pont meg is érkeztek az állomásukhoz.

***

Idén elkezdtünk egy új gyerekotthonban is mesélni a Világszép mesemondókkal. Nekem jutott az a remek lehetőség, hogy megismertessem a gyerekeket a mesemondással, az esti mesék hangulatával, a mondókákkal, a meseillattal, és mindazzal, ami a Világszép esti meséléseket meghitté teszi. Nagyon helyesek voltak, nem tudták, mire számítsanak, de az ismerkedésnél megtört a jég, nevetgéltünk, beszélgettünk, szimatolták a meseillatot. Amikor véget ért a mesélés, rögtön kérdezték, hogy milyen mesét hozok legközelebb. Megkérdeztem, milyent szeretnének. Erre az egyik kiskamasz lány rávágta, hogy "gördeszkásat!" Fel lett adva a lecke. Hazaérve rögtön bogarászni kezdtem, mit találok ebben a témában. Azt már tudtam, hogy a hawaii legendákban gyakoriak a szörföző istenek és istennők, és eredetileg a gördeszka a szörfözésből fejlődött ki, így ott kezdtem a kutatást. Szerencsém volt: a szörfözés mellett szólnak legendák a holua nevű sportról is, ami tulajdonképpen szánkózást jelent meredek hegyoldalakon, deszkákon hasalva, térdelve, vagy állva. Tartozik hozzá egy csodaszép legenda is, amelyben a hó és a tűz istennői versenyeznek egymással. Ezzel készültem fel a következő alkalomra, és a történet telibe talált. Azóta a gyerekek minden héten elmondják, jövő héten mit szeretnének hallani. Most épp "jó polipos" meséket keresgélek...

***

Samhain éjszakáját Aquincumban töltöttük a Mítoszok Csatája csapatával. Eleve nagyon szeretek keltának öltözve szaladgálni a romkertben meg a múzeumban, de most ráadásul kelta mítoszokat meséltünk együtt, mindannyian beöltözve, olyan nagy közönségnek, hogy szó szerint nem fértek be a terembe. Szokás szerint Tara égését meséltem, mert annak minden Samhainkor legalább egyszer el kell hangzania. A következő kör előtt az egyik kissrácnak el kellett szaladnia, de előtte odajött hozzám a szavazócédulával. Megmondtuk a közönségnek, hogy írhatnak annyit, hogy "Finn" vagy "Tara" a szavazáshoz, amikor a kedvenc hősüket választják, de a kisfiú cetlijén szép kerek betűkkel ott volt, hogy Fjonn Mac Cool.

(Az aquincumi MythOffról itt blogoltam.)

***

Nem mesemondás volt, de a mesemondásról szólt: ismét TEDx színpadra álltam idén decemberben! Arról szólt az előadásom, hogy mihez kezdhetünk a népmesékkel a 21. században. Az egész nap és a felkészülés is nagy élmény volt, majd külön fogok blogolni róla. A legszebb mégis az a pillanat volt, amikor belekezdtem az előadásba - egy mese első mondataival - és láttam, ahogy a közönség elmosolyodik...

***

Karácsony előtti mesélés az AKG-ban, nyolcadik osztályosoknak. A zeneteremben kaptunk helyet, hátul volt két dobszerkó. Az egyik srác leült a dobokhoz. Sir Gawain házasságát meséltem elsőként; amikor a mesében feszült jelenet következett, egyszer csak dobpergést hallottam, a csattanónál pedig megcsendült a cintányér. Volt egy kis kuncogás, és nekem annyira megtetszett a dolog, hogy szóltam a srácnak, jelezni fogok, ha megint pergethet. Attól fogva minden mese úgy zajlott, hogy a feszültebb pillanatokat dobpergés kísérte; egy másik srác beült a másik dobszerkó mögé, így már ketten vettek részt felváltva a hangulat fokozásában. A legjobb pillanat az volt, amikor Sir Gawian és a Zöld Lovag legendája eljutott addig a pontig, amikor a lovag háromszor egymás után lesújt a bárddal hősünk nyakára - itt egészen filmzenei tökéllyel kísérte a dob a feszült pillanatokat. Borzasztóan jól szórakoztam mesélés közben, zseniális élmény volt.

***

Nektek mik voltak a kedvenc mesés, mesemondós pillanataitok ebben az évben? És mire vártok 2022-ben a leginkább? :)

2021 - Az év méltatlanul alulértékelt sorozatai

Megint eltelt egy év, jönnek az összesítő bejegyzések. Idén is jó sok sorozatot daráltam le, bár bevallom nem mindegyiket fejeztem be, és voltak közöttük újranézések is. Így is elég látványos a lista: összesen 104 sorozat szerepel rajta. Ahelyett, hogy azokat méltatnám, amiket általános rajongás övezett (WandaVision, Mare of Easttown, Squid Game, White Lotus, Witcher, Cowboy Bebop ésatöbbi), gondoltam, inkább azokból írok listát, amikről nem esett annyi (vagy olyan) szó, amennyit szerintem bőven megérdemeltek volna. Íme:

Dickinson

Ez a különleges, egyszerre őrült és mélyen empatikus sorozat idén kétszer futott, és pár nappal ezelőtt, december 24-én be is fejeződött a harmadik évaddal. Eredetileg is ilyen hosszúra tervezték, ami dicséretes, mert szép kerek lezárást ad a történetnek. Emily Dickinson amerikai költőnő életéről szól, és a mágikus realizmus keveredik benne az SNL hangulatával (és gárdájával). Kiemelkedik Hailee Steinfeld, aki a Hawkeye Kate Bishop-ja ként is aratott az idén, de ebben a szerepben egy sokkal líraibb, mélyebb oldalát mutatja meg. Mellette hatalmasakat vinnyogtam még Anna Baryshnikov és az elmaradhatatlan Jane Krakowski alakításain. Eddig sohasem érdekelt Emily Dickinson, de most teljesen beleszerettem. Újranézős. És a zene is jó.

The Nevers

Ez a steampunk szuperhősös sorozat sajnos elcsúszni látszik megalkotója, Joss Whedon rossz hírnevén, pedig nagyon, de nagyon megérdemelné, hogy ne kaszálják el (Joss azóta ki is szállt belőle amúgy, szóval tessék eltenni a vasvillákat). Megvan benne minden, amitől szeretni lehet: látványosan megalkotott steampunk ketyerék, szuperképességek, nagyon erős és komplex karakterek, női hősök, harcjelenetek fűzőben és alsószoknyában, sokszínűség, alternatív történelem, cuki szerelmi szálak. És jó színészek dögivel. Most tényleg, mi a franc kellene még hozzá?!

The Watch

Sok nyígás volt a sorozat körül, hogy más Pratchett-feldolgozásokkal ellentétben nem szóról szóra követi a regényeket. Nos, nekem az összes Pratchett-alkotás körül az Őrség a toronymagas kedvencem, és tudjátok mit? Imádtam a sorozatot is. A szereposztás tökéletes volt (kiemelkedik Jo Eaton-Kent mint Cheery), a humor kellően beteg, Richard Dormer fizimiskája megfelelően lepattant, és a középkori/punk látványvilágot is megvettem kilóra. Nagyon szurkolok, hogy legyen még belőle, és ne végezze úgy a purista guillotine alatt, mint a Cowboy Bebop. (Szégyelljétek magatokat.)

Doom Patrol

Ebből idén már a harmadik évad ment, és hamarosan jön a negyedik is. Ennek ellenére szinte alig hallok róla, pedig a "morbid szuperhősös" műfajban magasan a legjobb, amit eddig néztem. (Oké, a The Boys is ott van a szeren, de ők idén pihentek). Amellett, hogy az ember fogja a fejét, hogy "nem, odáig már biztos nem mennek el... aúú...", a harmadik évadban egy csomó komplex jellemfejlődést láthattunk, sok megható pillanatot, és a felejthetetlen Sisterhood of Dada időutazós sztorit, Michelle Gomez imádni való főszereplésével. Remélem, ő is marad még egy darabig.

Reservation Dogs

Sterlin Harjo és Taika Waititi idén leszállított nekünk egy nagyon pöpec, fiatal gárdát felsorakoztató sorozatot, ami egyszerre van tele popkultúrával, amerikai őslakos kultúrával, kamasz életérzéssel, és *köh*Winetou*köh* jellegű giccsektől mentes, arcodba mondó rezervátum-realizmussal. Aki még mindig gyerekkora képzelt indiánjainál van leragadva, és nem érti, hogy mi azzal a baj, annak kötelező darab. Meg mindenki másnak is, mert borzasztóan szerethető és szórakoztató.

Invasion

Jönnek az űrlények, de másképpen. Ezt a sorozatot mindenki gyommá pontozta, pont olyan dolgok miatt, amiket én imádtam. "Lassú": értsd, egy csomó gondosan kifejtett jelenet van benne, amik karakterekről szólnak, és nem arról, hogy hullanának az űrlénybombák. "Sok benne a felirat": üdv az Amerikán kívüli világban. "Epizódokon keresztül nem is láttunk űrlényt!": Azért, mert a szereplők családanyák, elkószált katonák, iskolás gyerekek, és kivételesen nem azok a különleges emberek, akik a harmadik típusú találkozás frontvonalában lennének. Ezek a szereplők a rádióból tudják meg, mi van, az evakuálás a fejük felett történik, és közben mind csak túlélni akarnak. Nem mellesleg ez a sorozat produkálta idén a legszebb (meleg) szerelmi szálat is, amit láttam. Nem mondtam még olyat, hogy egy űrlényes sorozat "belemerülős" lenne, de ez az.

Resident Alien

És ha már űrlények: Alan Tudyk megint alakított valamit, amit érdemes (sírva röhögve) nézni. Az emberbőrbe bújt, magát embernek tettető űrlény kalandjai maguktól adják a magas labdákat, és Tudyk mindet le is üti, olyan arcjátékkal, amilyet legutóbb a MIB legendás Edgar-öltönyétől láttunk. Mellette a többi színész is hozzá a formáját, és a háttérül szolgáló táj sem rossz. Hamarosan jön a következő évad.

Dopesick

Komolyabb vizekre evezve: aki szereti a realista sorozatokat, annak ez kötelező darab. Erős alakítások, még erősebb téma. A sztori az amerikai opioid-válság körül forog, egyszerre láthatjuk az orvosok, a gyártók, és a felhasználók évtizedeken átívelő történetszálait. Nem egy könnyű esti limonádé, de remekül összerakott sorozat. Plusz Rosario Dawson, ugye.

The 4400

Én anno nagyon szerettem az eredeti 4400 sorozatot, ami most, 18 év után (édesjézus gyere le) kapott egy remake-et. Az alapállás ugyanaz: 4400 ember el-eltűnik a 20. század folyamán, majd mind egyszerre megjelennek 2021-ben a semmiből, különféle szuperképességekkel felruházva. Az új sorozat (mindenféle szempontból) színesebb szereplőgárdát kapott, és több figyelmet fordít a 21. századi kultúrsokkra is. A gárda eddig nagyon szépen alakít, a sztori az előre látható síneken halad, gonosz állam bácsi nagyon gonosz, ébredeznek a szupererők, bontakoznak a szerelmi szálak, satöbbi. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle.

Sweet Tooth

Ez történik, amikor Bambit keresztezik a Mad Max világával. Szó szerint. Eredetileg képregény volt, de sorozatként is nagyon szépen megáll magában. Cuki-sötét buddy road movie egy posztapokaliptikus kontinensen, ahol gyerekek valami rejtélyes okból állati testrészekkel és tulajdonságokkal - Sweet Tooth esetében agancskákkal - születnek. Elmagyarázni nehéz, de megnézni megéri.

Ted Lasso

Tudom, tudom, kilóg a sorból, ezt már nagyon sokan körberajongták, de annyira a szívembe zártam, hogy  muszáj nekem is elmondani: vegyétek, egyétek, mert imádnivaló. Egészséges férfiasság: a sorozat.

Említést érdemel még ebben a kategóriában: 

Pose (3. évad, ezzel be is fejeződött, instant klasszikus)

For All Mankind (2. évad, jöhet a következő)

Snowpiercer (2. évad, Sean Bean-nel megfejelve)

Locke & Key (2. évad)

Marvelous Mrs. Maisel (3. évad, ez mostanra lett jó)

The Great (2. évad, ez még mindig jó)

Good Fight (5. évad, ez eleve jó volt és egyre jobb)

Mythic Quest (3. évad)

Leonardo 

American Rust