Gerillaszinészet

Már megint nem csaltak az ösztöneim: az anime freakek után megleltem az egyetem második leglököttebb és legjobb fej csapatát: a Jesters névre hallgató szinészbandát, akik egy egészen sajátságos műfajt űznek... de kezdjük talán az elején.
Még a vásáron iratkoztam fel a listára, és el is feledkeztem az egészről; a hét elején azonban érkezett egy e-mail, hogy mégiscsak létezik a társulat, és első meeting vasárnap délután. Nem fűztem vérmes reményeket a dologhoz (meg nem is akarom túlvállalni magam), de azért gondoltam, érdemes meglesni, milyen is a banda. Hatalmas lelki tusa árán eltéptem magam a megirandó esszé gyönyörűségeitől (hah) és átkocogtam a campus túlsó végébe, ahol az anime klubhoz nagyon hasonló hangulat fogadott: őrül nagy közös nappali végtelenül süppedő fotelekkel (komolyan, beleül az ember és orrba térdeli magát, mint a rajzfilmekben...)
Egyetlen ember előzött meg (szokás szerint): David, a Jesters elnöke, vagy főembere, vagy gerillavezére, vagy mittomén. Először csak a kondenzcsikot láttam belőle, ahogy fel-alá sertepertélt a szobában; végül aztán megtorpant és bemutatkozott. Nagyon egyedi jelenség: nálam nem magasabb, vékonyka srác, rövid barna hajjal, szürreálisan nagy, gesztenyebarna szemekkel, széles vigyorral és hosszú, vékony ujjakkal; egyfolytában izeg-mozog, mászkál, gesztikulál, pofákat vág és magyaráz. Nagyon szórakoztató volt beszélgetni vele, mig lassan szállingózni kezdtek a többiek is: három csaj (kettő elsős - egyik sem csirlider-gyanús hála az égnek), egy nagyobb darab bölcsész kinézetű srác, meg Roger, akit a public speaking versenyről már jól ismerünk.
A Jesters azért alakult, hogy szinész-előadóművész beállitottságú diákok kiélhessék a kreativitásukat tanári felügyelet és mindenféle megkötések nélkül - szabad komédiás banda, na. Ez hamar kiderült; a gyűlés célja az volt, hogy két kisebb és egy nagyobb projectet tervezzünk a félévre, és David nem érkezett ötletek nélkül (csak hogy tudjuk, mennyire szabad az a szabad szinészet...) Ápolt körmeit kocogtatva a papiron (bocs, ezt nem tudtam kihagyni - nem, nem meleg a srác, csak francia major... bocs, ezt se tudtam kihagyni...:), az összeesküvők széles, gonosz (és az ő esetében teljesen várazlan) vigyorával előadta a nagy tervet...
A campuson a biztonsági szolgálat nemrég 16 kamerát szerelt fel különböző helyszineken, amelyeken keresztül a nap 24 órájában figyelik az eseményeket - igen, a Nagy Testvér megérkezett a Trinityre... és ez adta az ötletet kicsi de nem kevéssé elszánt csapatunknak, hogy feltűnési viszketegségünket társitsuk a kamerák által szolgáltatott élő adással. Van erre valami flancos szinháztörténeti kifejezés (hogy mikor figyelik az embert és mikor nem), de nem tudtam megjegyezni... lényeg a lényeg, David szobatársa már tizenhármat beazonositott és bejelölt a térképen - nincs más hátra, mint rövid kis jeleneteket tervezni és előadni őket az utcán, spontán komédia formájában, hogy az irodában ülő biztonsági őrök is szórakozzanak egy kicsit... Roger rögtön előállt a vetkőzés ötletével (pipsó a campuson, mindenhol, mindenkor, áll majd a plakátokon...), de leszavaztuk, mert nem akarjuk kiégetni az optikát... most aztán kezdődik az ötletelés, mivel szórakoztassuk majd a közönséget...
A második akcióterv nem kevésbé mulatságos: mivel rendelkezünk tagokkal, akik még elmennének középiskolásnak (többek között én is, két copf és no smink), úgy tervezzük, beszivárgunk a szokásos heti campusnéző túrák egyik csapatába, és spontán rajtaütésszerű szinészetet űzünk. Az egyik ötlet szerint a beépitett ember felteszi a szokásos kérdést az idegenvezető tanárnak - "És mennyire biztonságos a campus?" - mire ketten kirontanak a bokorból és elragadják...
Azt hiszem a legtöbb előadásunk futással fog végződni, de nem csinálunk semmi illegálisat vagy veszélyeset... és végre valami trickster mentalitás...
Szóval a banda jó fej, ötletben nincs hiány, a megbeszélés nagy része nevetéssel telt (főleg amikor David szinészi vénája spontán megnyilatkozott... általában mondatonként egyszer).
Fújhatom a szabad vasárnapokat.