Megtartottuk a vitát antropológián. Az elején volt némi bökkenő: az érkezésünkkor lett gyanús, hogy mindkét csapatnak öt széket tettek ki, mi pedig csak négyen vagyunk - ergo valaki két hete nem vette a fáradságot hogy felbukkanjon a csapatmegbeszéléseken... sebaj, gondoltuk, a tanár meg azt mondta, hogy az ő baja, és ne aggódjunk, négyen is elegen leszünk. Kiültünk tehát a pódiumra, kis kártyáinkkal a kezünkben, fel lettünk cetlizve, hogy a kérdéseket névre lehessen cimezni (bár az én esetemben a cetli nem sokat javitott a helyzeten...:), és elkezdtük a vitát. Kicsit fura volt egy nagy szinházterem alján ülni, miközben mindneki más lefelé bámult ránk a magasból (de legalább életemben először láttam szemből is az antropológia-osztályt; ezek után legalább kb. tudni fogom kikkel járok egy csoportba...).
Nagyon érdekes tapasztalat volt (az alapvető szabályokat már leirtam egyszer korábban...). A két csapat kb. egyenlően erős volt, ami izgalmassá tette az egészet; jó alaposan felkészültünk, és mindenki kivette a részét a beszédből is. Ha az ellenfél kérdést tett fel vagy érvelt valami mellett, mindig összenéztünk, hogy ki mondja a választ; a főbb pontokat eleve felosztottuk négy részre, és igy mindenkinek megvolt a maga területe a témán belül, amiből felkészült az érvelésre, sőt, elolvastuk az ellenfél cikkeit is, hogy előre tudjuk, mivel fognak előrukkolni.
Az volt a legjobb az egészben, hogy a barátságos versenyzés szellemében zajlott, és senki nem szólt be senkinek; valamint nem hirdettek győztest sem. A téma is nagyon érdekes volt, és végül sikerült a két csapatnak valamiféle kompromisszumos megoldásra jutnia (miszerint az adoptálás kulturális jelenség és kultúránként változik, ezért nem jelenthetünk ki általános érvényű igazságokat). Kaptunk néhány gratulációt, a professzortól dicséretet, a csapattársaktól high five-ot, és a másik team-től kézfogást. Mint project leader, nagyon elégedett vagyok az egésszel. Bizony.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése