Jonesborough 22 - Az indián és a jenki

Swappolás után átmásztunk megint a "hegyen" (Jonesborough közepén van egy meredek emelkedő), és visszatértünk a College Street Tent-be, egyrészt, mert Lethannak ott volt jelenése, másrészt meg mert Dovie Thomasont még nem hallottam mesélni, és itt volt a kinálkozó alkalom.
Megérte. A csinos indián nőszemély kiült a szinpadra, és elég hatásosan nyitott: "Egyesek itt úgy beszélnek az Alkotmányról, mint valami ősi iratról. Bah. Ékszerem is van, ami öregebb annál..." nevettünk, én főleg. Ő meg folytatta "Mások meg tévéműsort csinálnak valami őőősi kultúráról, ami kétezer éves. Bah. Ékszerem is van, ami öregebb annál." nyeltünk egyet, én főleg. Dovie pedig mosolygott, és megmutatta az ékszert, amit a nagymamájától kapott. "Amikor meghalt a mama, elvittem a nyakláncot a múzeumba, mert kinzott a kiváncsiság: a régészek pedig kis hiján gutaütést kaptak. 'Ez az ékszer, hölgyem, körülbelül kilencezer éves.' Nem a nagymamám volt a nagyzoló a családban..." Ránk villantott egy ellenállhatatlan mosolyt. "Most pedig elmondom nektek a legöregebb mesét, amit ismerek. A tudósok azt mondják majd nektek, ez a mese körülbelül tizenkétezer éves. Bah."
És elmondta. Én meg lenyűgözve ültem, félig tátva maradt szájjal; a Fesztivál utolsó napja volt, és ime, itt ült egy igazi, izig-vérig mesemondó egy izig-vérig ősi legendával, ami elsöpörte a közönséget. Az öt szélről szólt - öt fivérről, akik az apjukkal laktak, és egy csillag-asszonyról, aki meglátogatta őket; gyönyörű történet volt, és Dovie egyszerűen, varázslatosan mesélte. Minden szereplőnek saját hangja volt, az hagyján - de amikor a vékonyka nő először szólalt meg férfihangon, végigfutott a hideg a hátamon. Nem mély hangon. Férfihangon. Huh.
Én elhittem neki, hogy ez a legősibb történet a földön...

Másodjára visszatért a szinpadra Jay O'Callahan egy újabb családi történettel. Élvezettel hallgattam, mert nagyon-nagyon jól mesél; de talán az előző előadás fényében, talán mert a personal storytelling még mindig nem a kedvenc műfajom, ezúttal nem fogott meg annyira. Humorosnak humoros volt, élvezetesnek élvezetes, de most, egy héttel később, fogalmam sincs már, miről mesélt. A többieknek jórészt minden szavára emlékszem (tegnap visszamondtam Gene Tagaban Holló-meséjét Katának...:)