Jótékony tobzódás

Már hetek óta a '80as évek parti hirétől volt hangos az egész campus - én személy szerint nem értettem, mitől olyan nagy szó, de láthatólag a többi diák nagyon odavolt az ötletért. Kata nemkülömben; remek ruhatárat sikerült összevásárolnia, majd nézzétek meg a képeit;)
Megigértettem vele, hogy minden nagyobb buliba elhurcol, mert magamtól sohasem szánnám rá magam. Meg is tette, lelkiismeretesen, egész héten nem hagyta, hogy megfeledkezzek a dologról...
A hét a lázas készülődés jegyében telt, bevásárlókörutak, feltúrt szekrények és otthonról érkező csomagok jelezték az idő múlását. Én magam eléggé tanácstalan voltam, hogy vajon mit viseltek a nyolcvanas években (én rugdalózót, az biztos). Szombat délután megvitattuk az animésekkel is a dolgot (háromszor két rész nagyon fárasztó anime-paródia között, amikor már leállt az agyunk - lila-fekete háttér, és Havoc-féle pontszemek, már akik értik mit jelent ez) - ők körülbelül le tudták irni, mi lenne a cél kinézet terén, bár megegyeztek, hogy a pelenka tényleg egyedibb ötlet, továbbá elméláztak rajta, hogy hol van az kikötve, hogy a 20. század nyolcvanas éveiről van szó...
Szines harisnya, kötött bokavédő, miniszoknya, hosszú felső, öv, haj lófarokban, erős smink, csillámpor. Ne akarjátok tudni, hogy néztem ki. Az egész estében természetesen az öltözködős rész volt a legnagyobb buli - Kata és én átmentünk Kimhez, aki segitett az utolsó simitásokkal. Azután irány a Summit kolesz, ahol a... hm... bemelegités zajlott (mivel alkoholt az egyetemen változatlanul nem szolgálnak fel).
Én magam először jártam abban a szobában, de hallottam már hirét - a Trinity bulikedvelő népének főhadiszállása. Mire megérkeztünk, már nagyban állt a bál - fiúk bodros parókában, szines öltönyben, passzentos rövidnadrágban, napszemüvegben, homlokpántban és fehér térdzoknikban (ez eleve kisütötte a szemem... Simba vitte el a negativ pálmát a testhez álló pólójával, de a többiek is kitettek magukért. "Simba, you look...wow..." "Wonderful? Is that the word you are looking for?" Hát, nem az volt.) Zene, vidámság, bűnös élvezetek, foteleken ugrálás, asztalon táncolás, falra mászás, fotózkodás. Mivel még mindig fáradt vagyok a hétvégétől meg a heti pótlástól, nem ugrottam fejest a fertőbe; táncoltam, pihentem, táncoltam, beszélgettem Cyrussal, akire az ajtónyitogatás hálátlan és alkoholtalan feladata hárult (meg hogy fél szemét a kémlelőlyukon tartsa, mikor bukkan fel a rendészet). Éjfél felé aztán felkerekedtünk, és átvonultunk az igazi buliba, kellően cikcakkos nyomvonalat követve (a többiek az alkhol diktálta irányt követték, én meg a többieket) (Kata is józan volt, természetesen).
Rendesen megadták a módját: a nagy tornacsarnok lett a táncparkett, egy zenekartalan szinpaddal a közepén; elemi erővel szóltak a nyolcvanas évek slágerei, és mindenki nagyon mókás ruhákat viselt. Táncoltunk jó sokat, főleg miután felbukkant a lelkes international banda; amikor aztán kezdtem elfáradni, kiültem a kispadra és magamban kuncogtam a tömegen. Csillámos harisnyák, műanyag ékszerek, kötött bokavédők, széles övek és tarka nyakkendők örvénylettek fel és alá; mivel én szokás szerint kihagytam a bemelegitést, visszatértem a jól megszokott jótékonysági bulizáshoz. Találtam egy mobiltelefont, és kinyomoztam, ki a tulajdonosa, majd megkerestem és visszaadtam neki. Elkaptam egy csajt aki épp el akart esi (nem az almalétől, természetesen) és leültettem a padra; meghallgattam valami csirlider panaszait a pasijáról aki felszivódott. Tessék, legalább három emberrel sikerült jót cselekednem, mielőtt bedobtam volna a törülközőt, és az éjszakai campus-busszal visszatértem a szállásra csicsikálni. Ennyit a nyolcvanas évekről. Olvassátok Kata blogját a többi részletért:)