Na jó, én is meséltem.
A Swappin' Ground nevezetű hely egy kisebb sátor volt, szamabálákból álló nézőtérrel, egy szál mikrofonnal, és egy vakondnadrágos-szalmakalapos bácsival, aki felkonferálta a mesélni vágyókat. Már a nap elején feliratkoztam a listára a főhadiszálláson (tiz perc jutott egy emberre), és Ed Stivender show-ja után elügettem, hogy időben érkezzek a helyszinre.
Volt jó néhány néző, köztük nem kevés gyerek - péntek volt, a fesztivál első napja, és sok helyi iskola kihozta a diákokat, hadd okuljanak. Szeretnék én ilyen iskolába járni...
A konfernek akadt némi gondja a nevemmel, meg azzal is, hogy honnan jöttem, de azért csak megoldódott a dolog; kiálltam a mikrofonhoz, és mondtam egy mesét.
Na, ennyi. Nem hóditottam meg a világot, messze nem én voltam a fő attrakció, nem is volt 2000 fős közönségem. Elmeséltem egy szigetközi népmesét, égig érő fáról meg garabonciásokról. A gyerekek szerették, az emberek tapsoltak, az egyik kisfiú utána gratulált nekem; aztán már rohantam is mint a nyúl, hogy le ne késsem a következő előadást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése