Báthory Erzsébet a gimnáziumban

Ta-da-da-daaaa! Első mesélés a gyakorló gimiben!

Fél kilenckor érkeztem; nagyban zajlott az első óra. A folyosók kihaltak voltak és csendesek, leszámítva a különböző tantermekből kiszűrődő mormolást. Fel-alá kószáltam a szekrények hosszú sorfala előtt, és jobb híján olvasgattam a falat borító plakátokat. Glee Club, hétfőn és csütörtökön. Harry Potter címerek, saját tervezés (a kedvencem a Medve Ház volt, nyilván srác tollából, mottó: "Go with the flow.") Szókratész szakkör - tanuljunk meg kérdezni. Minden tanterem ajtaja egy tanár nevét viseli rengeteg dekoráció társaságában - ideát a tanár marad az osztályban, és a diákok vándorolnak. Összességében véve a suli pont olyan volt, mint az amerikai gimik, amiket a filmekben látunk.

Kilenckor kicsengettek az első óráról; beoldalogtam a tanterembe. A tanárnő és a kistanítónéni kitörő lelkesedéssel fogadtak. Rövid idő alatt megtudtam, mit is csinálnak a gyerekek a "classic horror" és a "mystery" témakörön belül (az iskolában unit-okban tanítanak, úgyhogy három-négy hétig csak ez lesz a téma). A tanárnő azt is megosztotta velem, hogy a gyakorló iskola különleges környezet, normális körülmények között neki is a szokásos kötelezőket kéne tanítania, de itt megengedik neki, hogy ő válasszon témát. Így lett aztán horror és mystery. Frankenstein, Drakula, Dorian Grey, Agatha Christie, Sherlock. Szimpi a nő.

Az első osztály tizedikesekből állt; tizenöt-tizenhat tinédzser sorjázott be a tanterembe és foglalta el a helyét a félkör alakba rendezett padok mögött. Kíváncsian pislogtak felém. Ma tértek vissza az őszi szünetről, ami három hétig tartott (a gyakorló suliban nincs nyári szünet, de sokkal hosszabb őszi/téli/tavaszi kihagyások vannak). Ez volt a classic horror első napja, és én nyitottam meg.
Mivel tudtam, hogy Drakuláról sokat fognak hallani, és mert magyar vagyok, ami ebben a környezetben egzotikum és előny, az elmúlt hét során összeraktam nekik egy történetet Báthory Erzsébetről. Ma meséltem először, és néhány helyen még csiszolni kell, de azért elég büszke vagyok rá. Azt hiszem, eddig ez a legkompexebb (ez így egy szó?... mostantól az, uff) történet amim van. Személyes sztorival kezdem; elmesélem, hogy amikor Nyírbátorban jártam, hogyan találtam egy vérrel teli fürdőkádat az öltözőmben, és innen indítom el a vérben fürdőző "csejtei rém" legendáját. Miután a legendától a kölykök kellően sokkot kaptak, tovább lendítem a sztorit a történelmi tények irányába, és elmesélem nekik a legenda történelmi hátterét; ki volt Báthory, milyen családból származott, mi igaz a sztori mögött és mi nem. Sok elméletet átemeltem Szádeczky-Kardoss Irma könyvéből (Báthory Erzsébet igazsága), aki a "megkínzott" áldozatok sérüléseit korabeli orvosi módszerekhez köti. Végül aztán a legendát és a valóságot összefoglalva, visszatérek a személyes sztorikhoz, és elmesélem nekik, hogy jártam Csejtén, és hogy valójában milyen szép, csendes hely.
A történet remekül működött. Kiderült, hogy sose hallottak még a "Blood Countess"-ről, úgyhogy a véres legenda elsöprő erővel hatott; utána pedig különösen nagyot csattant a történelmi valóság, mert az a tanárnő se ismerte. Nagyon helyes kis csoport volt, főleg lányok, és néhány jól nevelt fiú; a Báthory-legenda nagyjából 25 percesre sikeredett, és miután kifújták magukat, maradt még időnk más történetekre is.
Másodjára egy rövid városi (falusi...) legendát meséltem nekik, amit a nagyapám sokat mesélt nekünk, amikor kicsi voltam, és nagyon sokáig szentül meg voltam győződve róla, hogy igaz, amíg ki nem derült, hogy egy nagyon elterjedt urban legend. A történet néhány srácról szól, akik ellopnak egy keresztet a temetőből; amikor az egyikük visszaviszi a helyére az ellopott keresztet, és leszúrja a földbe, véletlenül keresztülszúrja a saját ingét/kötényét is, azt hiszi, hogy a halott fogta meg, és szívrohamot kap. Mint kiderült a tanárnő is ismerte a történetet, kicsikét máshogy, és az egyik lány is az osztályból, szóval összehasonlítottuk a verziókat, és okultunk belőle.
Harmadjára pedig, mert még mindig volt hátra húsz perc az órából, és mert még mindig éreztem a feszült figyelmet, elmondtam nekik Teig O'Kane történetét is, ami jelenleg a kedvencem a horror gyűjteményemből. Ez egy ír népmese, legalábbis Yeats állítása szerint, aki valaki mástól vette át, és dióhéjban arról szól, hogy egy rossz életű ifjú hátára egy hullát kötöznek a tündérek, hogy móresre tanítsák. Ha nem temeti el a hullát, mielőtt felkel a nap, baj lesz, így aztán az egész sztori egyetlen road movie-vá változik, amiben a hulla beszél, és idegesíti a srácot, miközben ő kétségbeesetten próbál neki nyugvóhelyet találni kísértetek, zombik és más hátborzogató lények között különböző temetőkben. A végére persze egész jól összebarátkoznak. A sztorit feldolgozták a Hellboy képregényben, és a filmben is felbukkant egy pillanatra, egyébként.

A második csoportom ugyancsak tizedikesekből állt, de ezúttal több volt a srác, akik a tinédzserekhez méltó felvont szemöldökkel tekintettek a mesemondás elébe. Az ő témájuk a mystery, amivel alaposan meg voltam lőve, amíg ki nem derült, hogy a detektíveken felül a kísérteteket is beleértik, onnantól szabad volt a pálya. Elsőként elmeséltem nekik a Tolvaj gyerekét, aki ugyan se nem mystery, se nem horror, de csavar van a végén, és feloldotta a hangulatot. Utána következett Hoichi, egy klasszikus japán kísértettörténet amit még anno a csillagos műsorhoz válogattam. Ez eléggé lekötötte őket, főleg a végén ugrottak nagyot; még a srácok szemein is láttam az érdeklődést. Végül pedig, befejezésül, elmeséltem Rappaccini kertjét, ami irodalmi történet (Nathaniel Hawthorne), és a tanárnőnek csillogott is a szeme tőle, mert ugyan a kölykök még nem olvasták, de jövőre fogják. Itt már fáradt a csapat, de azért a végére nagyon kíváncsian figyeltek, hogy ugyan mi fog történni...

Összességében véve nagyon kellemes délelőtt volt. Nem veszett kárba a két heti munka, amit válogatással töltöttem; a történetek működtek, a diákok figyeltek, a tanár elégedett volt, holnap megyek megint. Hivatalosan is megkezdtem az őszi turnét! :)