Spanyol mesék angolul

Érzitek az ellentmondást, mi? Hát én is.

Reggel hétkor, még sötétben hemperedtem ki az ágyból, és elcsattogtam a gimibe mesélni. Az osztályteremben egy kedves, ám meglehetősen elcsigázott spanyoltanárnő fogadott (aki nevéből ítélve anyanyelvű, de legalábbis kétnyelvű lehetett), és figyelmeztetett, hogy ezek a kölykök bizony egy mukkot se, pedig két éve tanulnak. Na, gondoltam magamban, hallottam már ilyet, ide süss, majd én.
Tényleg egy mukkot se.
Bemutatkozással kezdtem, gondoltam, az egyszerű - a nevem Csenge, Magyarországról jöttem, mesemondó vagyok - de makacs hallgatásba ütköztem, és kisebb noszogatás ellenére sem voltak hajlandók a büdös kölkök egy szót se kibökni. A spanyoltanár bocsánatkérően pillogott, én pedig letettem a spanyol nyelvű mesélésről. Jól titkolt megkönnyebbüléssel, ugye, mert egész éjszaka azon izzadtam, hogy bele fogok sülni. Ha nem, hát nem. Jó lesz nekünk a spanyol kultúra angolul is.
Ezt az egy kisebb bökkenőt leszámítva azt kell mondanom, hogy nagyon király csoportokat sikerült kifognom. Amint rájöttek, hogy nem fogom elvárni a nyelvtudást, rögtön megeredt a nyelvük, és tizenöt életévük minden lelkesedésével vettek részt a mesékben. Mivel gyökkettő napom volt felkészülni a témára, szokás szerint Wayqui meséi húztak ki a mierdából, azok viszont remekül működtek, mint mindig. Itt-ott még sikerült néhány spanyol szót is elrejtenem bennük, és a kis dózis nem hatott olyan fenyegetően; döcögősen ugyan, de kibogozták, mikor mit mondok, és örültek a sikerélménynek. Persze utóbbit jól titkolták. A canchis-canchis felénél döbbentem rá, hogy komoly bajban leszek a vezetőségnél, de még épp időben ahhoz, hogy szépen átbékaugorjam a rázósabb részeket. A krokodilnál viszont az a meglepetés fogadott, hogy az egész osztály szépen feltápászkodott, és csinálta velem együtt a gyakorlatot, ahogyan azt Misi a Holnemvolton olyan elsőrendűen prezentálta. A végén voltam már annyira maagbiztos, hogy kipróbáltam egy középkori sztorit is egy varázslóról - az árnyék nélküli ember - ami jól ment ugyan, de a vége felé már furán néztek rám a kölykök (a történet határozottan vallási fordulatot vesz a vége felé; miután a varázsló megmenti a pápát a sátántól, aki egy ifjú hölgy képében kísérti őt, elmegy egy templomba meghalni, hogy a lelke a mennybe jusson... azt hiszem ennyi katolicizmus a délieknél leveri a biztosítékot).
Összességében véve az első kör sikerrel zárult; a csoportban volt egy lány a tegnapelőtti horror-csoportból, a rajzolgatós, aki a jelekből ítélve egy férfi alsónadrágot viselt piros hózentrógerrel rögzítve a melegítőnadrágja alatt... ő felhozta, hogy szívesen hallana megint Báthoryról, és amikor a többiek megkérdezték, ki az, röviden és tömören összefoglalta nekik a történetet (Egy nő aki lányokat ölt és a vérükben fürdött). Maradandó nyomot hagytam...
Hetedik órában visszatértem még egy körre; tanárnő megint sűrű bocsánatkérések közepette fogadott, mondván, hogy késő van, fáradtak, satöbbi, de eddigre már tudtam, mire számítsak, és nem is nagyon erőltettem a dolgot. Kicsit jobban elengedtem magam; cserébe a kölykök kicsit jobban tudtak spanyolul. A krokodillal kapcsolatban nem voltak olyan lelkesek, de a kék kavicsok megfogták őket - azon a részen, ahol a lányt kérdezgetik a barátnői az új pasiról, feldobtam nekik, hogy mik azok a nagyon fontos kérdések, amiket ilyenkor fel kell tenni. Hát, születtek nagyon találó megoldások (Házas? Hány gyereke van? Dögös?...) Valamiért félelmetes sztorit is követeltek, így aztán bedobtam nekik egy régi-új kedvencet, amit évekkel ezelőtt olvastam, és tegnap jutott megint az eszembe: egy dzsungel-legenda egy lányról, aki egy jaguárhoz ment feleségül, és szép lassan ő is jaguárrá változott. Persze hamar kinyomoztam, hogy Dél-Amerika egyetlen nem spanyolul beszélő országából származik, de ezt nekik nem kellett tudniuk. (Különben is, ha szőrszálat akarunk hasogatni, az ofajé nyelv se nem spanyol, se nem portugál. Uff.) Most meséltem életemben először, de az átváltozás-folyamat részletezése nagyon remekül ment. Szeretem az ilyen történeteket, ha nem vérfarkas, hát vérjaguár. Futtában kitértünk a rózsaszín vérdelfinekre is, de róluk majd később.

Na mármost, tény és való, hogy nyelvtanulás szempontjából hagyott a műsor némi kívánnivalót maga után; de ha mesemondói szempontból nézzük, én remekül éreztem magam. Tudom, hogy mindenkit a halálba untattam már vele, de imádok gimnáziumban mesélni. Egy ilyen munkával el tudnék lenni egy jó darabig...