Csaba királyfi Amerikában

A tandem mesélés után végre sor került a következő házi feladatra: ezúttal mindenkinek egy szabadon választott hagyományos történetet kellett előadnia, és írni kellett hozzá egy beadandó dolgozatot is, csak hogy ne legyen könnyű dolgunk. Mivel nem árt, ha gyakorlom az előadásra szánt meséket, úgy döntöttem, magyar történetet választok, és mert bele kellett férnie 5-8 percbe, a Hadak Útjára esett a választásom.

A hangulatot sikerült már előre megalapozni: kis csapatunk Szupernagyija két tálca süteménnyel érkezett órára, meg a hozzá tartozó tányérokkal és szalvétákkal. Kellemes csámcsogással kísért mesemondó estnek néztünk elébe.
Összesen nyolcan meséltünk, és mindenki kitett magáért. Sara elsöprő sikert aratott egy déli népmesével, amiben az ördög versenyzik egy mezítlábas nővel, hogy melyikük tud több házaspárt szétrobbantani (természetesen a nő javára dől el a fogadás, olyannyira, hogy az ördög húszméteres póznán adja át neki a nyereményét, mert nem mer a közelébe menni). Az egyik színész srác a legdögösebb Orpheuszt adta elő amit valaha láttam; a hangja is meg az alkata is megvolt hozzá, és a figurából kinéztem volna, hogy éneklés helyett berúgja Hádész kapuját. Hehe. Egy másik srác arról mesélt afrikai népmesét, hogyan kapta a remeterák a házát, és nagyon jópofán alakította a rákot; minden mondat végén hősies pózba vágta magát és csettintett az ujjaival. Joshua egész héten gyakorolt, hogy előadja Ádám és Éva történetét, rengeteg színpadi mozgással és pantomimmal. Mindent egybevetve, színes volt a felhozatal.

Végül aztán sor került rám is. A történetet énekkel nyitottam (Éjjel a Tiszán, mert megy a sztorihoz, és szép, még ha nem értik, akkor is), majd meséltem egy kicsit Attila haláláról és temetéséről, csak hogy mindenki képben legyen. Közben azon gondolkodtam, milyen lehet amerikai szemmel, hogy Európa romba döntő ősellenségét emlegetem ilyen nagy tisztelettel, és magamban jót mulattam a dolgon. Aki Gárdonyin nőtt fel, tudja, mire gondolok. A temetés végeztével, miután a rabszolgák is szépen ki voltak végezve, folyt a történet tovább Csaba királyfival és a népével. Én azt a verziót mesélem, amikor háromszor fordul vissza, és először a szél, aztán a víz, végül a tűz (villám) viszi neki a hírt; negyedszer, hosszú évekkel a halála után, a föld viszi el a segélykérést a sírhalmok alá. Egyébként tudtátok, hogy hasonló történetre van utalás Tours-i Gergely könyvében, a Frankok történetében? 566-ban, 113 évvel Attila halála után írja, hogy a frankok elvesztettek egy csatát a Hunokkal szemben, mert azok mágiával mindenféle "nem valós képeket és illúziókat" idéztek elő. nyilván ennek közvetlenül semmi köze Csaba királyfihoz, de mesemondóként el lehet játszani a gondolattal...
A mesélés végeztével azt a visszajelzést kaptam, hogy mindenki nagyon szerette a kézmozdulataimat és a gesztusaimat, és hogy gyönyörű a történet. Utóbbiban egyetértettem velük. Kiskorom óta ismerem Csaba királyfi történetét, de otthon sohasem meséltem. Néha el kell jönni otthonról, hogy rálásson a dolgokra az ember.