Nagycsoportos vérfagyasztás

És a nap még mindig nem ért véget! Estére az egyetem egyik kollégiumába voltunk hivatalosak, meglepő módon, sose találjátok ki... Halloween mesélésre! Bezony. Nagyon lelkesen készültünk a fellépésre, már csak azért is, mert véééégre felnőtt közönségünk volt! (Vagy legalább annyira felnőtt amennyire a kollégisták felnőttnek számítanak) A sorozatos gyerekcsoportok mellett kész felüdülés.
A kollégium klubszobájában voltunk, kényelmes fotelek és hangulatvilágítás közepette; a szervezők gondoskodtak inni- és rágcsálnivalókról is, és miután bemondtuk a programot a hangosbemondóba, nagyjából húsz-huszonöt kollégista verődött össze mesét hallgatni.
Az estet nagyfőnök nyitotta meg egy balladával, hogy megalapozza a kísérteties hangulatot. Utána Sara következett a fentebb (lentebb) a brit mesék között már ismertetett Halott Hold meséjével, ami továbbra is nagyon vagány történet, főleg, ha egy hivatásos boszorkány meséli (mindig elámulok kis csapatunk vallási sokszínűségén...) Azon kuncogtam a sztori alatt, hogy néhány kollégistának tátva maradt a szája. Sara nagyon jól mesél, pedig nincs sok gyakorlata; valamiért a közönség kihozza belőle a legjobbat, mind humorban, mind pedig előadásmódban. Élvezet hallgatni.
A mese után megint dal következett, ezúttal egy kísérteties szerelmes ballada; a dal végeztével kerültem sorra én.
Ideje volt szabadon engedni a vérfarkasokat.
Vannak történetek, amik akármilyen jól is illeszkednek a Halloween hátborzongató témájához, gyerekeknek mégsem mesélhetők. Ide tartozik többek között a Völsunga saga vonatkozó részlete, amiben van a vérfertőzéstől a gyerekgyilkosságig minden, ahogyan azt a vikingektől megszoktuk és elvárjuk. Az amerikai lélekre való tekintettel egy kicsivel lejjebb csavartam a fokozatot - G.R.R. Martin atyánktól tudjuk, hogy az ikertestvérek közötti vérfertőzés csak akkor oké, ha szépen fel van vezetve a történeten belül, nekem meg nem akadt szabad három órám, hogy az ősapáktól kezdjem a Völsungok történetét. Sajnos. Úgyhogy sikerült egy darabkát kiemelnem a meséből, és önálló egységgé gyúrni; egészen büszke vagyok a végeredményre. Kezdtem onnan, hogy ez egy ősi történet, melynek gyökerei régi időkbe nyúlnak, és ágai felölelik a fél világot Izlandtól Oroszországig. Ezek után jött a tél és a farkasordító hideg leírása (és nagy nehezen megálltam a "Winter is coming" idézet nélkül). Innen aztán szépen haladtunk tovább a gonosz király, a bátor királynő és Sigmund leírásáig, kecsesen átugrottuk a "honnan lett a királynénak még egy gyereke" kérdéskört, és végül aztán eljutottunk a vérfarkasokig.
Be kell vallanom, nagyon élveztem a mesélést. A Völsungok régóta nagy kedvenceim, bár ezt a darabot sose meséltem még; nagyon erős történet, még így lecsiszolva is, rengeteget kivesz az emberből. Angolul meg aztán különösen. Nagyon élveztem az átváltozási jelenetet, amikor Sigmund és a fia először bújnak farkasbőrbe; a visszaváltozásnál pedig lehámoztam az ingemet, és a sarokba dobtam, amikor a farkasbőrt a tűzre hajítják.
(TEJÓÉG, most olvastam vissza, mit írtam... O.O Volt rajtam egy fekete póló, és felette egy sötétkék ing, nyilván csak a felsőt vettem le... Rossz az, aki rosszra gondol!!!)
A műsort nagyfőnök egy újabb dallal zárta - nagyon vidám kis szösszenet volt Boleyn Annáról, aki a fejével a hóna alatt flangál a Tower folyosóin. A végére mindenki együtt énekelte. Még tapsoltunk is.
A fellépés határozottan jól végződött. Mindenki elégedett volt, kaptunk csokit sütőtök (Facebookosoknak: Halogéntök) kosárkából, megköszönték, hogy eljöttünk, és meg is dicsértek mindannyiunkat. Nagyfőnök szintén nagyon elégedett volt a szereplésünkkel; azt mondta, nagyon jó érzékem van az epikus meséléshez. Hehe. Kár, hogy ebben az idényben ilyen kevés alkalmunk van felnőtteknek mesélni. Meg tudnám szokni a műfajt.