Először is: Köszönöm, Istenem, a barátaimat, akik az óceánon keresztül is képesek kirugdosni engem a kollégiumból, hogy menjek mulatni :)Ahogyan azt már korábban említettem, a mesemondók számára hetek óta tart a Halloween szezon; részemről a mai napot jórészt átaludtam, szükségem volt rá. De hát mégiscsak illik csinálni valamit, ha a trick-or-treathez már öreg vagyok is; így aztán az utolsó pillanatban úgy döntöttem, mégiscsak felveszem a bundabugyit (hideg van kinn, na) és elkocogok a kísértet-járta erdőbe.
Ahogy azt már korábban említettem, az egyetemi campushoz egy erdő is tartozik, rengeteg turistaösvénnyel, táblákkal meg biciklipályákkal; ilyenkor ősszel gyönyörű, és a diákok szeretnek fel-alá sétálni a fák között. Nos, Halloween alkalmából néhányan kitalálták, hogy állomásokat létesítenek az ösvények mentén, és kísértetmeséket fognak mondani. Jópofa esti programnak tűnt az ötlet.
A gyülekezőt a múlt héten épített kis pavilonban tartottuk, amit ez alkalomból sálakkal és kendőkkel, valamint egy töklámpással díszítettek fel. Volt benn egy asztal is, egy az egyetemi erdőről szóló bemutatóval, valamint sütivel, szendvicsekkel és meleg almaborral. A mesemondók (akik nem mi voltunk, mert idő és energia hiányában ezt a fellépést nem vállaltuk el...) már gyülekeztek a sarokban; egy vámpír, egy ördög, egy cigánylány, egy kelta tündér és egy kockás inges farmerfiú alkották a csoportot, utóbbiról nem vagyok biztos, jelmeznek szánta-e a dolgot. Szépen lassan elszállingóztak az erdőbe; vártunk egy kicsit, míg a vámpír visszajött, és elkezdtük a túrát.
A műsor inkább érdekes volt, mint ijesztő, az viszont nagyon (sajnos szervezési dolgok miatt nem várhattuk meg, míg besötétedik, pedig az jó lett volna). Miközben sétáltunk, a lány az egyetem történetéről beszélt (holnap lesz 100 éve, hogy megkezdődött a tanítás), és az emberekről, akik alapították. Az első állomáson a kockás inges srác mesélt nekünk az egyik épület barátságos kísértetéről, aki lekapcsolja az égve hagyott villanyokat és becsuk minden ajtót-ablakot; életében az egyetem egyik alapítója volt.
A második állomáson a cigánylány várt minket gitárral (mint utóbb kiderült, a helyi bluegrass tanszék egyik diákja) , énekelt néhány kísérteties kis nótát, és elmesélte nekünk az egyik kollégium kísértetének történetét; állítólag az alapító lánya volt, akinek a képe kinn is volt a falon, csakhogy mint kiderült, az illetőnek egyáltalán nem volt lánya, csak egy fia, aki nagyon lányosan nézett ki. Na bumm.
A harmadik állomáson maga az Ördög várt minket egy bendzsóval a kezében, miközben a kelta tündér énekelt; ők egy másik alapító tag lányáról meséltek, aki egész életében szingli volt és a haláláig egyetemre járt; az egyik épületben még most is lehet hallani éjszakánként, hogy Shakespeare-t szaval...Miután meghallgattuk a történeteket, visszasétáltunk a pavilonba. Útközben beszédbe elegyedtem a csajokkal, akik az egészet szervezték, és mivel rövid úton eljutottunk a magyar vámpírokig, felajánlottam, mesélek én is egyet, amit nagy örömmel fogadtak. Mindannyian letelepedtünk a pavilonban és forró italokat vettünk magunkhoz; miközben lassan lement a nap, ebben a kicsi körben meséltem el Báthory Erzsébet történetét. Minden feszült figyelemmel hallgatott, és utána sokszorosan megköszönték az előadást; bár kissé döcögősen indult, az este végül nagyon jó hangulatban zárult, sütivel és almaborral, és többekkel nevet-telefonszámot cseréltünk, például a gitáros lánnyal is, akinek azonnal megtetszett a mesemondás.
Ahogy besötétedett, segítettem elpakolni és hazajöttem. Ott hagytuk az erdőt a Halloween szellemeinek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése