Visszaszámlálás

Még négyet alszunk!!!

Ma volt az eligazítás a Fesztivál önkénteseinek Jonesborough-ban. A sátrak már állnak; a táblák kitéve; a dekoráció a helyén. Hátborzongatóan csendes így az egész város, szinte lélegzet-visszafojtva várja a mesemondók érkezését. Érezni a vihar előtti szikrákat a levegőben, ahogy Jonesborough szép lassan megtelik káprázattal, és elhalványul a függöny képzelet és valóság között. Bármelyik pillanatban kitörhet a mesemondás. De legalább pontosan tudjuk, hová fog lecsapni.

A Könyvtár Sátor, ahol az eligazítást tartották, tulajdonképpen egy hatalmas, fehér cirkuszi sátor, két oszlopon áll, és körülbelül kétezer ember fér el benne, plusz a színpad. Így, hogy gyakorlatilag üres volt az egész, még jobban érződtek a méretek. Az első sorban ültünk, a hallássérültek számára fenntartott piros székeken, míg Sheila Smith, az önkéntesek főnökasszonya egy vidáman pattogó labda képében, előadta nekünk, mi lesz a feladatunk. Jókat kacarásztunk, és nagyon figyeltünk, de persze mindenki csak arra várt, hogy végre-valahára megkapja a beosztását. Amíg ugyanis nem tudjuk, mikor hol kell lennünk, azt sem tudjuk megmondani, mikor hol lehetünk.

Végül aztán Sheila nem csigázta tovább a kedélyeket, és mindenki megkapta a mágikus "tárulj szezám" belépőkártyát és a beosztását. Amint hazaértem (és gondolom a többiek is) azonnal nekiestem a Fesztivál programjának, hogy lássam, mikor kit tudok elcsípni. Nagy visongás közepette fedeztem fel, hogy hat lóval som fognak visszatartani sem Dolores középkori műsorától, sem Clare ír legendáitól (különben is a hétvége nagy részében őket fogom kiskutyaként követni mindenhová). A sátrakban, ahol felügyelni fogok, szintén nem panaszkodhatom a felhozatalra; szinte mindenkit látni fogok a nagyok közül anélkül, hogy kimozdulnék a helyemről. Feltett szándékom az idén végre élőben megtekinteni Maynardot, a jávorszarvast is, mert négy éve ő volt az egyetlen (!) fellépő, akit nem láttam.

Meglehetősen őrült hétnek nézünk elébe. Már alig várom! :)