Stor-etry Slam

Ezt meg sem próbálom lefordítani. Csak annyit mondok el, hogy a Stor-etry (amit egyáltalán nem egyszerű kimondani) a story és a poetry szavak bal kézről való gyermeke.

A slam műfaj lényege annyi, hogy költők/mesemondók gyűlnek össze valamiféle alvilági helyen (lehetőleg ott, ahol sör is van), és felváltva szavalják el legújabb költeményeiket, melyeket aztán a közönségből választott bírák bírálnak el, és a győztesnek pénzjutalom jár, amit a belépőkből dobnak össze. A mozgalom eredetileg a steril egyetemi környezetet megunt költők köréből indult, de mára a mesemondók is átvették, mert jó.
Hetek óta dolgoztunk a saját slam-ünk szervezésén. Plakátokat terveztünk és nyomtattunk, terjesztettük az igét, felraktuk Facebook-ra, levelezőlistára, beszéltünk az angol tanszékkel és a versmondó körrel, elmentünk más szavaló eseményekre reklámozni, és egyáltalán, minden fronton megtámadtuk Johnson Cityt és tíz kilométeres körzetét. Bejártunk minden egyes lehetséges helyszínt a belvárosban, míg végül rátaláltunk a Misty's nevű fekete blues és jazz bárra, ami tökéletesnek bizonyult, nem csak a remek tér miatt, hanem azért is, mert a család, aki üzemelteti, és Misty személyesen, mind nagyon kedvesek és barátságosak voltak velünk egészen a kezdetektől.
Végül aztán elérkezett a nagy nap (ma) és a hangfalakkal, mikrofonnal stb. felszerelve testületileg levonultunk a belvárosba, hogy slammeljünk egy kicsit.
Senki más nem jött el. Ott volt nagyfőnök és főnökasszony, előbbi feleségestül; ott volt az egész osztály, és néhányan a korábban végzettek közül, összesen tizenöt fő; ott volt továbbá Misty teljes családja valamint barátai és üzletfelei. Összességében véve még így, magunk között sem voltunk kevesen. Két kalap állt a vendégek rendelkezésére; aki verset akart mondani, az Indiana Jones kalapba dobta a nevét, aki pedig mesét, az a nepáli usánkába. Végül összesen nyolcan iratkoztunk fel, nagyfőnök, hogy mentse a mundér becsületét, kétszer is. A zsűri három-három főt tett ki, és mivel Sara volt a házigazda és Joshua mérte az időt, végül be kellett vonnunk Misty anyukáját is, hogy pontozzon verseket.
Az estnek témája is volt, bizony: "Skeletons in the Closet" (Csontváz a szekrényben; a közelgő Halloween szellemére - avagy szellemeire - való tekintettel, hehe)
Felváltva húztunk a vers és a mese sapkából. Danielle verset szavalt (és bemutatott nekünk egy remek, bár ritkán használt szót: erinaceous = sünszerű); Patrick arról beszélt, hogyan változtatta meg erős alkoholos befolyásoltság alatt a politikai nézeteit; Sara előadott egy verset arról, hogy a nagy könyváruházak sötét terveket szőnek az emberiség ellen; és utána következtem én.
A slam egyetlen megszeghetetlen szabálya: csak és kizárólag saját verset lehet szavalni, a sztori pedig csak és kizárólag veled megtörtént személyes sztori lehet. Így aztán a témára való tekintettel úgy döntöttem, a kollégiumi életről fogok mesélni (voltak a mi szekrényünkben rosszabb dolgok is, mint egy csontváz...). Egy órával indulás előtt sikerült összeraknom egy kisebb történetet különböző apró mozzanatokból, amik a kollégiumban estek meg; inkább stand-up comedy-re hasonlított az előadás, mint mesemondásra, de hát ezt is ki kell próbálni egyszer. És nem is kellett sokat színezni a dolgon, külföldiek számára elég viccesen hangzott magától is... a sztori meglehetősen jól sült el, a közönségen kívül hallottam Misty családját is kuncogni a bárpult mellett a sarokban, és az est végén az egyik fickó meg is jegyezte, hogy tetszett neki a sztori. Juhé!
Utánam még voltak páran: nagyfőnök egy verssel és egy családi sztorival; Saundra, egy korábbi osztályból, egy másik verssel (egy halott macskáról); Joel pedig egy mindent elsöprő beszámolóval arról, hogyan lépett fel nőimitátorként az egyetem alatt. A mesélés végeztével a zsűri visszavonult döntést hozni; mi pedig, hálából Mistynek, megtámadtuk a bárpultot. A belépőkből összeszedett horribilis összeget felosztottuk három részre: egy harmad a helyszínnek ment, egy-egy harmad pedig a két győztesnek. A mese kategóriát természetesen Joel nyerte (de ahhoz képest, hogy életemben először meséltem személyes sztorit hivatalosan közönség előtt, én is sok dicséretet kaptam); a vers kategóriát pedig Saundra. A slammelés végeztével összepakoltunk, és nagy vidámságban és egyetértésben hagytuk el a helyszínt; még akkor is, ha senki más nem dugta oda a képét, mi nagyon jól éreztük magunkat.
Az est Sara lakásán folytatódott, lustaságunkból kifolyólag alkohol és rágcsa hiányában, ám annál nagyobb röhögések közepette. Kötetlenül folytattuk a sztorizást; vicceket meséltünk (felejtsük el a gulyást és a paprikát, Agresszív Kismalacot kell exportálni!!!) és addig beszélgettünk, míg mindenkinek majd' leragadt a szeme. Aztán rájöttünk, hogy holnap is lesz nap, sőt, pszichológia óra is, és mindenki nyugovóra tért. Kivéve engem, ugye, mert éppen blogolok.
Jó éjszakát! :)